Azt tudjuk, hogy a magyar kormány elkötelezett és kritikátlan híve a zsidóságnak, Izrael mellett áll teljes mellszélességgel, így nincs is abban semmi meglepő, hogy a holokauszt 80. évfordulója alkalmából is gigantikus méretű pénzeket költenek az "emlékezésre". Egész pontosan 1 milliárd 600 ezer forintot. Erről írt az Index, miszerint a kormányhatározatot Orbán Viktor írta alá, a végrehajtásért Varga Mihály, illetve Gulyás Gergely a felelős.
A kormányhatározatban leszögezték, a kormány egyetért a "magyar" zsidóság deportálása 80. évfordulójának méltó megemlékezését szolgáló programok megvalósításával. A pénzügyminiszter a felelős, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonása mellett – a jövő évi központi költségvetésből forrást biztosítson nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatására.
Határidőnek a forrás rendelkezésre állását követően azonnali időpontot szabták. Nincs idő késlekedni! Van olyan emlékezet, ami viszont úgymond ráér, 2017 óta nem nem történik semmi, és most le is áll. Érdekes módon ez "csak" magyar áldozatokat érint, talán ezért is nem olyan fontos.
A szoljon.hu számol be róla, hogy az országban összesen több mint 280 állami beruházás áll le hosszabb-rövidebb időre.
- Egyelőre nem épül meg a városban a Gulág Múzeum és Emlékhely – jelentette be közösségi oldalán a polgármesteri hivatal. A fejlesztés szünetelésének okairól azt közölték, hogy az országban összesen több mint 280 állami beruházás áll le hosszabb-rövidebb időre a költségvetési spórolás miatt. Az intézkedésről a közelmúltban Lázár János építési és beruházási miniszter döntött, listáján a Gulág-Gupvi Múzeum és Emlékhely is szerepel - írják.
- A városháza emlékeztetett: Cegléd még 2017-ben nyert forrást a Gulág Emlékhely kialakítására, de a megvalósítás bizonytalan ideig várat magára. A kiállítóhely az egykori laktanyában meghalt, fogvatartott, illetve onnan a Szovjetunióba, malenkij robotra vagy Gulág-táborokba hurcolt civileknek és hadifoglyoknak állított volna emléket - szögezik le, mi pedig fűzzük hozzá, ennél jelentősebb példáját nem láthatjuk annak, milyen is ma hazánkban a "zsidó reneszánsz".
(Munkatársunktól)
Novák Előd is felemelte a szavát a holoiparos pénzszivattyú ellen:
A holokausztipar újabb egymilliárdos támogatást kap a magyar kormánytól, miközben a Gulág-emlékhely támogatását visszavonták.— Novák Előd (@novak_elod) November 15, 2023
A megszorítások miatt mintegy 300 állami beruházás állt le tavaly hazánkban, köztük a Gulág Emlékhely beruházása, melyre Cegléd még 2017-ben nyert… pic.twitter.com/Km8BQCMjoF