Erős kijelentéseket tartalmazó interjút adott a Válasz Online-nak Kuslits Gábor, aki évtizedek óta dolgozik a hazai gyermekvédelmi rendszerben. Jelenleg egy fővárosi intézményben dolgozik, mert az állami szférából felmentették évekkel ezelőtt.
Szóba kerül az interjúban a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatója is, akit pár hónapja tartóztattak le:
– Ugyan még nem elítélt, de ha egyszer az lesz, visszahozná a társadalomba Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatóját is?
– Amikor igazgató lettem 2013-ban, három ember volt a célkeresztemben, ő volt az egyik. A másik kettőt viszonylag gyorsan el tudtam távolítani a rendszerből. Ez nem ment. Ha bekerül a börtönbe Juhász Pétert Pál – épp úgy, ahogy Vásárhelyi János –, soha az életben nem fog tudni többé integrálódni a magyar társadalomba. Le fogja őket darálni a börtön, pokoli nehéz helyzetük lesz. Hozzá kell tennem, hogy szerintem Vásárhelyi Jánost – ahogy Szájer Józsefet is – ez a politikai brigád nyomorította meg, mert ha felvállalhatta volna, hogy homoszexuális, és felnőtt, egynemű párkapcsolatban él, lehet, hogy nem használta volna ki a hatalmát arra, hogy a szexualitását meg tudja élni. De az, hogy valaki konzervatív, keresztény, mellette homoszexuális és ráadásul gyermekotthoni igazgató, ma nem fér össze.
– Mikor került a látóterébe Juhász Péter Pál?
– Viszonylag hamar. A kétezres évek legelején körülbelül azonos beosztásban dolgoztunk a Tegyeszben. Nagy hallgatás övezte a történeteit, amikre aztán jól-rosszul reagált az akkori vezetés. 2014. január 1-től, a gyermekvédelmi gyámság megjelenésével elkezdtek érkezni a hírek róla. A Zirzen Janka Gyermekotthon igazgatója kérte, hogy segítsek neki, mert konkrétan azzal a helyzettel küzdött, hogy megállt a gyermekotthon előtt egy autó, beszedték a lányokat és elvitték őket.
– Nem tudták megakadályozni?
– Nem. Ha egy kamasz ki akar menni, akkor a falon is átmegy. A Zirzen vezetője megszállott gyermekvédő és analitikusan orientált szemlélettel rendelkezik. Ő vitte a pszichés problémával küzdő nagylányok ellátását, úgyhogy közelről látta, mi történik. Juhászék nyilván a legelesettebbeket szippantották be. Rendőrt hívtunk, ki is jött egy megnyerő külsejű, szimpatikus fickó. A gyermekvédelmi gyámok elmondták, mi történt a gyámoltjukkal, a rendőr pedig azt mondta, írjunk alá egy titoktartási nyilatkozatot és nyugodjunk meg, tudnak Juhász tevékenységéről, fedett nyomozás folyik ellene, le fogják buktatni. Ez 2015-ben történt és mi nagyon-nagyon örültünk neki, hogy ezt meg mertük lépni. Aztán nem történt semmi tíz évig.
– Keringenek információk szakmán belül arról, ki az, aki Juhászt védhette?
– Igen. Két nagyon magas rangú politikust emlegetnek. Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat. Úgy tudjuk, hogy Juhász igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek. Juhász kinevezésével kapcsolatban a letartóztatása után előkerült annak a minisztériumi főosztályvezetőnek a neve, aki felterjesztette erre a posztra. Dudás Zolit, akiről úgy gondolom egyébként, hogy jóravaló, tisztességes ember, többen is óva intették attól, hogy Juhászt válassza a javító igazgatójának, de fentről valamiért nagyon akarták, hogy ő legyen. Hogy Dudás lojalitása kinek az irányába volt erősebb, a gyerekek vagy a hatalom irányába, az kiderült.
– Azt mondják, Juhász Péter Pál a vele szemben felhozott vádakért alsó hangon 20-20 évet kaphat, ha bűnösnek találják, ha tehát nem kap életfogytiglant, biztosan tudható, hogy valaki megint alányúlt. Ön mit gondol, hány évet fog kapni?
– Maximum hatot.
Ha azok a pletykák, amiket a szakmában beszélnek, igazak, akkor Juhász Péter Pál kézben tartja az egész kormányt.
– Ön szerint mi kellene ahhoz, hogy feladja azokat, akik védik?
– Ha életveszélyben érzi magát, akkor beszélni fog.
(VO - 24 nyomán)