Nettó 310 ezer forintos fizetésért keresnek gyermekfelügyelőt a Szőlő utcai javítóintézetbe, de a debreceni intézménybe is várják a jelentkezést – tudta meg az RTL Híradó.
A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint a gyermekvédelemben óriási a munkaerőhiány, és ez súlyosan veszélyezteti a szakellátásban élő gyerekeket. Az egész rendszerben rengeteg a betöltetlen állás, a közszolgálati állásportálon 200 aktuális hirdetés van.
Egy az RTL-nek nyilatkozó egykori gyermekotthonban lakó azt mondja, nevelőik a végkimerülés határán voltak. A riportban megszólalt egy gyermekotthon korábbi vezetője is, aki tavaly mondott fel. Nyilatkozataikból kirajzolódik, hogy valahol egy egész háztömbre, máshol „csak” két emeletnyi gyerekre vigyáz egyetlen munkatárs.
A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint a folyamatos botrányok és "az ezekre adott rendészeti válasz" miatt is csökken a gyermekvédelemben dolgozók száma. Katonáné Pehr Erika azt mondta az RTL-nek, hogy anyagi és erkölcsi megbecsüléssel kellene vonzóbbá tenni ezt a szakmát.
(24)







