Augusztus 20., a magyar államalapítás és Szent István ünnepén kedden magyar nemzetiszínben világították meg Brassóban a Cenk oldalán található óriásfeliratot és a polgármesteri hivatal épületét – közölte Facebook-oldalán a helyi önkormányzat. Mint megjegyzik, ezzel a gesztussal a magyar közösség Brassó fejlődésében játszott kiemelkedő szerepére szeretnék felhívni a figyelmet.
„Városunk a történelem során nemcsak fontos gazdasági és kulturális központ volt, hanem jó példával is elöljárt a három nemzeti közösség együttélésével mind a városban, mind pedig a várfalakon kívül, beleértve a bolgárszegi románokat, a bolonyai magyarokat és az óbrassói szászokat” – olvasható a polgármesteri hivatal Facebook-bejegyzésében.
Emlékeztetnek, hogy az Országgyűlés 1991-ben döntött Magyarország három nemzeti ünnepéről, ezek közül az egyik augusztus 20., amely fontos nap az erdélyi és bánsági magyarok számára is.
A legutóbbi, 2021-es népszámlálás adatai szerint Brassó városában már csak mintegy 11 ezer magyar él (és mintegy 200 ezer román, ilyen számarányok esetén már belefér egy-két gesztus... - a szerk.), a megyében pedig 28 ezren vallották magukat magyarnak.
Zoom
Az Árpád fejedelem egyik harcosát ábrázoló szobrot 1896 augusztusában, a honfoglalás 1000. évfordulójára állították fel a Cenk-hegy tetejére. 1913. szeptember 27-én két besszarábiai, Ilie Catarau és Timotei Kirilov dinamittal felrobbantotta. Bűnösségük csak 90 év elteltével került nyilvánosságra, és most a román nemzet hőseiként emlegetik őket. A szobor talapzatának nyomai a mai napig megtalálhatók a Cenk tetején (forrás: Wikipédia)
A pontosság kedvéért megjegyzik még, hogy technikai okokból nem vízszintesen, a magyar nemzeti lobogónak megfelelően, hanem vertikálisan világították meg a Brassó feliratot és a városháza épületét, ugyanis a beépített világítással ez csak így volt lehetséges.
A Brassói Polgármesteri Hivatal bejegyzéséhez hozzászólt a magyarellenességéről elhíresült és a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) sorait erősítő Dan Tanasă is. A magyar ügyekben rendszeresen feljelentőként elhíresült politikus azt írta: „Csak a gonosz kegyencek képesek ilyesmit kigondolni és végrehajtani.” (Miközben azt hazudják, hogy ők a magyarok barátai - a szerk.) Véleményével sajnos nem maradt egyedül, de sokan voltak olyanok is, akik történelmi tényekkel és demográfiai adatokkal tették helyre az AUR-os megmondóembert - írja a Maszol.ro.