A létező szocializmusban csak kisdobos lehettem, úttörő már nem. Dobomat széttörték, most előlépek

Szétnyílik a rendőrsorfal, és Papp Lajos mellől berántanak, letepernek, dobomat is széttapossák. A fogdába folyamatosan érkeznek a forradalmárok: kékre-zöldre vert, pesti srácok, sőt egy ’56-os nemzetőr is, majd a tank vezetője, akit megölelek, bár ruhájából árad a könnygáz. A smasszerek meztelenre vetkőztetnek, majd gumikesztyűt húznak… Öten kerülünk egy kétfős zárkába, tehát teltház van; engedik is ki a felkelőket, akik nem adják fel: újra kezdik!

Mozgósítunk

Közel nyolcszázan jelentkeztek nálam egy év alatt a Jobbik Akciócsoportjába, hogy riasztást kapjanak, ha meg kell védeni a hegyvidéki turulszobrot, vagy más hasonló esetben. Október 23-ára meg is kapták a „behívót”: Gyurcsányék zászlófelvonására toboroztunk, mármint a Kuruc.info. A hírportál fizette az SMS-eseket, melyet számítógépes SMS-küldő rendszeremmel kiküldtem, persze az adatbázist nem adtam ki.

(Apropó, ha lenne nagyobb támogatás, akkor a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, a Magyarok Világszövetsége és a Budaházy Baráti Kör november 4-én, szombaton 13 órától a Szabadság téri, szovjet emlékműnél tartandó tüntetésére és az utána várható, forradalmi „improvizációkra” is küldenénk meghívót, akár nagyobb számban is. Mert dicséretes dolog a Fidesz aznapi, tiltakozó felvonulása a rendőri agresszió ellen, vegyünk is részt rajta, de nem feledkezhetünk meg az 50. évfordulót sárba tipró, még álló, önkényuralmi obeliszkről és persze a kormányváltásról sem… Információ az adományozásról: 06-30-358-27-23.)

„Műveleti terület”

Előző forradalmunk 50. évfordulóján tehát délelőtt 10-re igyekeznek a tüntetők a Kossuth térre, s hogy ne csak más kezével verjem a csalánt, hát egy nyakamba akasztott pergődobbal a frontvonalba megyek tiltakozni és buzdítani. A hatalomnak ugyanis nem elég, hogy túlerőben vannak és csak ők fognak fegyvert, hanem még hazugsággal is kicsalták a kormányváltókat a Rákóczi-szobor környékéről. Sokan még adtak Sólyom szavára, elhitték, hogy nem lesz erőszak, hogy maradhatnak, csak az átvizsgálásra kell elhagyniuk a teret előző hajnalban. A helyszín azonban azóta is „műveleti terület”, még ha a jogszabályok ezt a fogalmat elvileg csak háborús helyzetre alkalmazzák is.

Karmesteri szerepben. A „Vezénylő Tábornok Úr”is megirigyelhetne

Az állami zászlófelvonáson, a külföldi vezetők előtt tehát nem tiltakozhatunk, sőt a rohamrendőrök egyre messzebb szorítanak ki minket a Nádor utcán. A világhírű Papp Lajos szívsebész professzor kezdeményezésére az első sorok összekarolva élőláncot alkotnak, Miatyánkot imádkozunk, Himnuszt énekelünk, na meg persze skandálunk. E „közösségi programokon” kívül én a fegyveres rendőrök és a békés tüntetők sorfala között dobolok fel-alá járva, így hamar megpróbálnak „kiemelni” (értsd: berángatni a pajzsok árnyékába…). Az első próbálkozásuk kudarcot vall, bár egy rendőr keze annyira kinyúl értem, hogy erős késztetést érzek a dobverővel egy nagy körmös adására. De uralkodom magamon, így még fél óráig szívhatom a szabad levegőt. Amikor azonban a rendőrsorfal előtt – szemtelenül hátat fordítva nekik – skandálást vezényelek dobverő pálcáimmal, szétnyílnak a pajzsok, és berángatnak. Letepernek, s talán csak azért nem vernek meg, mert kiélhetik magukat dobomon. „A 120 kilós kancigány mellett a cellában nem lesz szükséged dobra” – mondja egy símaszkos, s szétrúgja a hangszert. Naivan még a levert szemüvegemet kérem, de már zárnak is a rabszállítóba. Leszakított karórámat szerencsére erősen csuklómhoz szorítja a bilincs helyett tömegesen rendelkezésre álló, műanyag kábelkötegelő. „Kisdobos! Kisdobos!” – skandálja a nép, s ez persze jól esik.

Forradalmárokkal a börtönben

A Gyorskocsi utcai fogdában először a börtönorvos elé visznek. Mutatom, hogy az egyetlen sérülésem egy hólyag az ujjamon, ami a buzgó dobolástól lett. A jelenet egyébként emlékeztet a Mansfeld című film legmegrázóbb részletére, amit egyébként ott forgattak. Kérdezem az érzéketlen dokit, látta-e, persze nem.

Aztán jön a csomagátvétel egy órán át, két oldalas jegyzőkönyvvel. A gyűjtőcellába semmit se szabad vinni. Eddig kétszer voltam, dögunalom. Most más, hiszen félóránként hoznak egy politikai foglyot. Nagy József 1956-ban nemzetőr volt a Corvin közben, majd Németországba menekült. A hétvégére van kitűzve, hogy ’56-os kitüntetést kap egy civil szervezettől, de mivel beszállították, amiért egy rendőrök által bántalmazott nő védelmére kelt, nem biztos benne, hogy átveheti. Vigasztalom viccesen, hogy látja, milyen vendégszerető ez a magyar állam, nem engednek mindenkit csak úgy haza. A ’60-as években egyébként Magyarországra merészkedett, de akkor nem csukták le. Változtak az idők…

Mindenki elmeséli, mi történt vele. Van, aki 70-es éveihez közeledve még nem ült sitten, azt mondja, szolidaritásból kiprovokálta. Nem volt nehéz dolga. Egy fiatal srác egy idős nénit segített fel a földről, még humánusak voltak a rendőrök, hogy őt hozták be. Az estéhez közeledve már nem nagyon jön épen senki. Kékre-zöldre verve, néha már bekötve, gipszelve érkeznek bajtársaink. A rohamrendőrök még a megbilincselt felkelőket is verték. (Érdekes kérdés önmagában az is, hol találunk a jogszabályokban olyan kényszerítő eszközt, hogy ököllel verni? Persze kár jogászkodni, amikor olyanról is beszámol egy tüntető, hogy egyszerűen elvették pénztárcáját.) Szó szerint behozzák azt a fiatalembert, aki néhány órával azelőtt még mankóval járt, de a rendőröknek gyanús volt, hogy sántikál valamiben. Biztos, ami biztos: elverték őt is. Egy középkorú férfi hálát adhatott a rendőröknek, akik azt mondták neki, feleségét azért nem állítják elő, mert az sokkos állapotba került, miután végignézte férje véresre verését.

Balekokat is lecsuktak

Kicsit unjuk már, de azért próbáljuk türelemmel hallgatni az olyan Révész Máriusz-féle sztorikat, hogy békíteni akarta a rendőröket, s erre alaposan helybenhagyták. Így nagyobb érdeklődéssel, már-már nevetve fogadjuk annak a tinédzser drogosnak tűnő punk srácnak az esetét, akit a Burger Kingből hoztak el a rendőrök, miután a karhatalom megrohamozta a gyorskajáldát. (Hiába, az éhség nagy úr. Később olyat is hallottam, akinek egy belvárosi kocsmáros panaszkodott, hogy a rendőrök egyszerűen fizetés nélkül vitték el csomagszámra a cigijét.) Volt, akit részegen kaptak el, szinte azt se tudja, ki az a Gyurcsány. Kicsit az oroszok hadifogoly-gyűjtési módszereire emlékeztet ez minket: mindegy, hogy kit kapnak el, csak meglegyen a keretszám. Aztán behoznak egy cigány csávót is: „Há nem igaz, hogy má megint belekeveredtem, há csak most szabadultam Tökölről!” Mosolygunk, nem kell félnünk: kivételesen mi vagyunk többen a cellában.

„Én vagyok a harckocsivezető”

Szerény, megtört öregúr érkezik a gyűjtőcellába, kötéssel a fején. Nem megy körbe, csak halkan köszön, és leül. „Hát maga mit csinált?” – kérdezem már-már unottan, mire maga elé meredve, halkan felel: „Én vagyok a harckocsivezető.” Többen felugrunk. Hát igaz? Tényleg megtörtént? Odaugrom, megölelem. Csak később veszem észre, hogy torkomat marja a könnygáz, köhögök tőle, ugyanis a ruháját teljesen átitta a tank küzdőterébe minden nyíláson befújt szer. Odaadom pulóveremet, s kérem a fogdaőröket, engedjék szerencsétlent lezuhanyozni. Nem lehet. A fojtogató szagú ruha előnye viszont, hogy nem vizsgálták át ruháját, így be tudott hozni egy golyóstollat. Telefonszámát is megadja némi beszélgetés után, bár nem sokat tudunk meg tőle. Pl. azt se tudja, hol van a Deák tér.

(Szabadulásom után felhívtam, majd elutaztam hozzá vidéki házába. Később megkért, hogy november 2-án hozzam kocsival Budapestre egy újabb kihallgatására. Ekkor egy egész napot vele voltam, összebarátkoztunk. Kirendelt ügyvédje – akivel teljesen megelégedett – javasolta, hogy ne nyilatkozzon a médiának. Még egy tévécsatorna több millió forintos ajánlatát se fogadta el. Azért nekem, illetve a Magyar Mércének is beszélt nagyon érdekeseket, de igen alaposan végig kell gondolnom, mit írhatok meg ezekből a november közepén megjelenő havilapomban, nehogy bajt okozzak neki. Addig ajánlom a Magyar Mérce októberi számában a szerkesztőségünkben járt Budaházy Györgyről készített képriportot.)

Vörös csillag a kihallgatásomon

Önkényuralmi jelkép a rendőrségen(Fénykép: Kuruc ügynökség)

A kihallgatószobába belépve az egyik szekrényen egy régi, vörös csillagos tányérsapkát látok. A legjobb védekezés a támadás, ezért így kezdem: „Tudják, hogy ez a Btk. 269/B §-át kimerítő cselekmény? Tiltott önkényuralmi jelkép közszemlére tétele.” Először mosolyognak, de aztán felvilágosítom őket, hogy ez nem vicc: tettem én már feljelentést a Szabadság téri, szovjet emlékmű ellen e paragrafus alapján. Akkor megszeppennek.

Vallomásomban zavarják kihallgatóimat egyes kifejezéseim. Egyszer ki is fakad az egyik: „Milyen forradalomról beszél?!” Abban a pillanatban kint a közelben nagy robbanások hangzanak. A rendőr ijedtében hátrakapja fejét, én pedig diadalittasan ugrom fel, s az öklömet rázva ezt kiáltom: „Hát erről beszélek! Már itt is vannak!” Egy bő fél perc után kiderül, hogy csak tűzijáték. Ők megnyugszanak, én pedig beletörődöm, hogy szabadulásomra még várni kell.

Teltház a börtönben

Több, mint tíz tüntetőt állítottak elő velem együtt 23-án délelőtt a Nádor utca környékéről, de csak engem tartanak bent mint hangadót. 12 órán belül ugyanis közölni kell az előállítottal, ha esetleg – a lefogásától számítva – 72 órára őrizetbe is veszik. Ennyi emberrel azonban nem bírnak.

Levisznek újabb, alaposabb ruházatátvizsgálásra. Cuccaimat visszakapom, jegyzőkönyv; majd egy perc múlva ismét átadom, jegyzőkönyv. Teljesen értelmetlen. Meztelenre kell vetkőznöm, elhúznak egy függönyt, mögé velem már csak egy gumikesztyűs smasszer lép. Diszkréció? Vagy inkább tanúk eltűntetése? Nyelek egyet… De csak a levetett ruhámat tapogatja végig. Motozásra, azaz testüregek átvizsgálására egyébként csak orvos jogosult – elvileg.

Egy kétágyas cellába visznek éjfél után. Egy szabad Magyarországról szeretnék álmodni. Odakint buzgón harcolhatnak érte, mert reggel már öten vagyunk a kétfős zárkában, ráadásul még csak előállítottak kerültek hozzánk, nem őrizetbe vettek, ami tilos. Ki is engedik őket hamar. A leterheltség miatt más szabálytalanságok is vannak. A kifüggesztett házirendre hivatkozunk néha, de azt mondják: azt most felejtsük el.

Hülyét csinálunk a fogdaőrökből

Verni sincs idejük, de hála istennek, nem is akarnak. Egyik a kormányt szidja, de nem lát esélyt az elzavarásukra. „Bízza ránk, csak engedjen ki!” Amelyik fegyőr pedig bunkó, talán azt is a börtönlégkör teszi azzá.

Egyszer késő este kimehetünk szabad levegőre. Nevetséges: csak a szokásos cellatársammal lehetek, 6 x 4 méteres tér, fölöttünk tető, a fal tetején egy kis rés, de nem látni ki. Legalább halljuk a szomszéd sétálót: Molnár Balázs panaszkodik, hogy nem engedik rágyújtani. Kiabálnak vele, tanár úrnak szólítják. Büntetésből azért visszaviszik a cellájába. Erre elkezdjük fütyülni a Kossuth-nótát, mire mi is hasonló sorsra jutunk. „Indulás vissza a fészketekbe, nyomorultak!” – valami ilyesmit mondanak, de nem maradunk adósak: „Még egy napot maradunk, ti viszont még 10 év múlva is itt fogtok rohadni!”

Unalmunkban a fogdaőrökkel szórakozunk. A cella kémlelőnyílásán gyakran benéznek, míg egy papírral le nem takarom: „20 Ft / kukkolás”. Gyakran jelzünk nekik. Amikor a bombázó fegyőrnő jön be, cellatársam mondja: „Csak látni akartalak.” Később egy másiknak azt mondom: „A politikai tiszttel szeretnék beszélni.”

Odabent nincs okunk panaszra. Sokan persze kutyakajának nevezik a kosztot, de hát a börtöntöltelékek szerintem nem érdemelnek jobbat. (A baj csak ott van, hogy mi is közéjük kerültünk, hiszen hivatalosan nincsenek politikai foglyok.) Az egyik vacsora paradicsomos húsgombóc, határozottan ízlik. Repetát kérek, s meglepetésemre be is adnak még egy adagot a fogdaajtón, mondván: egy megmaradt. (Ennek akkor nem tulajdonítottam jelentőséget, de szabadulásom után megtudtam: az éhségsztrájkot folytató Molnár Balázs vacsorájával laktam jól. Azóta is elmegy az étvágyam, ha erre gondolok…)

A rendőrség letörölte a perdöntő videót?

Ha olcsón nem is, de épen megúsztam.Nekem a szemüvegemet és a dobomat,másnak a csontjait törték össze

Gyorsított eljárásban kívánnak ítélkezni felettem. Forradalmárokkal összebilincselve, pórázon visznek a Markó utcába. A tárgyalóterem előtt meglepetés: több, mint tucatnyian fogadnak tapssal, éljenezve. Megköszönöm szolidaritásukat, majd igyekszem gyorsan kihasználni a lehetőséget: híreket gyűjtök és utasításokat adok arra az esetre, ha bent tartanának.

A bírónő korrekten vezeti az ülést. Egyszer fenyeget csak valamiféle plusz bírsággal, amikor az első rendőrtanút megsértem ezzel a kijelentésemmel: „Nem jó az, ha a keze gyorsabban jár az agyánál”. Ti. azt mondta, annyi tüntetővel szemben alkalmazott aznap kényszerintézkedést, hogy nem emlékezhet mindenre.

De nem is próbálnak emlékezni. Elég összehangoltnak tűnően, mindkét rendőr pontosan 150 fős tömegre emlékszik, közben más, alapvető kérdésben szembesíteni kell őket. Elfogásom időpontjában egy órát és több utcát tévednek, amit bizonyítana a kommandósok videofelvétele is, de azt a rendőrség képviselője egyszerűen nem kívánja bemutatni. A bíró azonban ragaszkodik hozzá, ezért hivatalos felszólítást küld a videó becsatolására, a tárgyalást pedig elnapolja.

A rendőrség képviselője még a tárgyaláson jelzi: amúgy is lehet, hogy már letörölték a két nappal korábbi felvételüket. Külön érdekesség, hogy az V. kerületi rendőrségnek ugyanez a képviselője egy évekkel ezelőtti eljárásban több száz méterről felvett videót csatolt a bizonyítékok közé, kiegészítve egy szájról olvasó jeltolmács elemzésével, hogy miket mondhattam. Most azonban nem őket igazolja a felvétel, ezért talán már le is törölték. Nyilván nem a rendőri agressziót filmezik (sőt el is takarják azt), ami esetemben a dobom és a szemüvegem árának megtérítését indokolná, de a videó legalább cáfolhatná, hogy erőszakosan viselkedtem a tüntetésen.

Szembesítés egy izomagyúval. A bűnözők arcát persze nem a Kuruc.info, hanema Népszabóság tette felismerhetetlenné

Sok hűhó semmiért

Elválaszthatatlan kötelék.Tárgyalásomon szeretteimés harcostársaim is ott voltak

Szabadulásom után annyian érdeklődtek sorsomról, hogy végül e beszámoló közzététele mellett döntöttem. Utólag végiggondolva úgy érzem, fel lett fújva az én kis ügyem, szinte mártírként kezeltek néhányan. Kellemetlen volt rabtársaim előtt, hogy elsőként hozzám érkezett ügyvéd. Gaudi Nagy Tamást gyorsan el is küldtem, intézze fontosabb dolgait. Persze családom és a jobbikosok gyors segítsége, az édesapámtól szintén elsőként kapott csomag jól esett.

A börtönben is rossz szembesülni a bürokráciával. Eleve miért nem védekezhet szabadlábon az ember? Tán egy-két napos elzárás vagy néhány tízezer forintos bírság veszélye miatt elbujdosnék? Ráadásul az ítélet kiszabása után is olajra léphetnék, fizetés nélkül. Naponta úgy tízezer forint egy rab fogva tartásának biztosítása. Ehelyett szabadlábon az ember építené a nemzetgazdaságot. Fényképet készítettek rólam odabent, miközben a Nemzetbiztonsági Hivatalnál bizonyosan megvan a káderlapom vagy inkább -dossziém, sőt egy korábbi – szintén politikai – ügyemben már ujjlenyomatot és DNS-mintát is vettek. Értelmetlen pazarlás.

A hatalom csak az erőszakra költ, a békéltetésre nem. Pedig pl. jól jött volna a rendőrségnek egy erős hangosbeszélő, amikor Toroczkai László próbálta csillapítani a tömeget a tévéostrom végén egy rendőrautóból, és alig hallották. Vagy az én előállításom esetében, amikor a szokásos hangzavarra még rátett egy lapáttal a Szabadság téri református templom folyamatos harangzúgása, mely a kormány temetésére hívott.

Novák Előd