Különös támadás Abádszalókon – életveszélyben a tettes
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a férfi, aki a gyanú szerint, eddig tisztázatlan körülmények között egy borotvával támadott rá egy családra Abádszalókon – értesült a HavariaPress. Az ügy különös érdekességei közé tartozik, hogy a támadás sértettjei sokkal enyhébb sérüléseket szenvedtek, mint maga a támadó. Épp ezért, az indokolatlan erőszakosságuk miatt a rendőrség a háziakkal szemben is eljárást indított.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisvárosba szerdán hajnalban riasztottak rendőröket egy lakóházhoz, azzal, hogy egy 46 éves helybéli férfi az ablakon bemászva rátámadt egy alvó huszonéves házaspárra. A bejelentés szerint az illető egy régi típusú borotvával támadt a 28 éves férfira és 27 éves feleségére, akikkel egy szobában tartózkodott kisgyermekük is. A háziak dulakodni kezdtek a behatolóval, akit legyűrtek, és amire a rendőrök a helyszínre értek, olyan alaposan elbántak vele, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett. A kiérkező rendőrök a helyszíni szemle során lefoglalták a 46 éves férfi borotváját és a nála lévő, pisztoly formájú öngyújtót, illetve a háziak által vele szemben használt különféle eszközöket. A mentők a házaspárt is kórházba szállították könnyű sérülésekkel, de már mindketten elhagyhatták az intézményt. A nyomozás megállapításai szerint az elkövető – egyes híresztelésekkel ellentétben – nem volt rendvédelmi dolgozó, és a rasszista motiváció is kizárható: a behatoló vélhetőleg egy betörés miatti sérelmét akarta elszámolni a férfival. A rendőrség tájékoztatásában leszögezte: jelenleg nincsenek információik arról, hogy a 46 éves férfinál történt korábbi betörést valóban a házban lakó férfi követte el. A 46 éves abádszalóki férfi ellen ezért egyelőre emberölési kísérlet miatt indult eljárás, ugyanakkor büntetőeljárás indult a háziakkal szemben is, a jogos védelmi helyzetet indokolatlanul túllépő fellépésük miatt. Az ügyben minden érintett szabadlábon védekezhet, de a köznyugalom biztosítása érdekében a rendőrség Abádszalókon megerősített járőrszolgálat lát el a következő napokban.

(Havaria)