Ahogy kétes esetekben mindig, a (legújabb) miskolci gyilkosságról szóló cikkünkben is jeleztük, nem ismerjük az elkövető származását, de a helyet és körülményeket figyelembe véve nem kizárt, hogy ork. Azóta az tisztázódott: természetesen cigány életvitelű és szocializációjú (fél)cigány gyilkolt, a vadállatokra sem jellemző kegyetlenséggel. Ahogy oly sok másik esetben – lásd az ominózus 1300 cigány-gyilkolt/sebesített meg súlyosan/maradandóan-fehéret esetet az utóbbi pár évből, ami ráadásul csak a jéghegy csúcsa...
A zsidórasszista, cigányfajvédő média természetesen hallgat, vagy eltagadja a gyilkos állat nemzetiségét. Szerintük ugyanis rasszista és bűnöző csak a fehér/magyar ember lehet, noha a retkek zöme nem csupán zsigerből, állatokra sem jellemző módon gyűlöli eltartóit, hanem ennek hangot is ad. A cigányterrorizmus, a lopás, rablás, gyilkosságáradat a nap 24 órájában cáfolja a zsidók hazugságságait, akik a rablógyilkos söpredékből áldozatot, áldozataikból bűnösöket farag.

A MIKOM cikke következik, a hibákat nem javítottuk, ám helyenként kommentáltunk.
Kuruc.info

Sunyi, alamuszi alak gyilkolt?
Ez egy igazi köcsög- mondják a gyanúsítottról

Több mint 20 késszúrás találtak az eltűnt miskolci lány mellkasán. A késelés nem az autóban történt, nem is a Szilvás utcai parkolóban, ahol péntek délután megtalálták a fehér Volkswagen Polo típusú fehér járműben a brutálisan meggyilkolt 27 éves lányt. Több miskolci lakos állítja a gyanúsított egy avasi félcigány srác, aki ült már jó pár évet. .A rendőrség nem ad ki túl sok információt. Még azt sem közölték, hogy végeztek a sokak által kedvelt miskolci lánnyal.

Több mint 20 késszúrás találtak a sokak által kedvelt eltűnt miskolci lány mellkasán. A késelés nem az autóban történt, nem is a Szilvás utcai parkolóban, ahol péntek délután megtalálták a céges Volkswagen Polo  típusú fehér járműben a brutálisan meggyilkolt 27 éves lányt. A holtestet két darab pokróccal takarták le, majd otthagyták egy viszonylag forgalmas parkolóban fényes nappal az Avason. L. Pétert, a gyanúsítottat még aznap elfogták, a megyei hírportál információival ellentétben nem a helyszínen, nem a Szilvás utcai óvoda előtt. L. Péter, már, akkor ott ült a „várakozóban” a rendőrségen, mikor az áldozat holttestét még meg sem találta a rendőrség. (Egy egyszerű bámészkodót azonban valóban megbilincselt a Szilvás utcán a rendőrség)

Beszédes mobilszolgáltató

A felderítésben, a legfontosabb szerepet a kocsiban lévő egyik mobiltelefon játszotta. Nem minden szolgáltató ad ki hamar információt arról, hol található az adott készülék és sim kártya, ebben az esetben, szerencsére volt az autóban egy olyan készülék, amely a „legbeszédesebb” szolgáltatóhoz tartozott, így könnyen bemérték. Dr. Pásztor Albert – akit év elején majdnem leváltottak a cigányok által elkövetett rablásokkal kapcsolatos kijelentései miatt- csapata, azaz a városi rendőrkapitányság alkalmazottai találták meg az áldozatot és fogták el a gyanúsítottat jóval korábban, majd az ügy gyilkosság lévén azonnal átkerült a „megyére”. Az autót az áldozattal együtt a megyei rendőrkapitányságra szállították péntek délután. A gyanúsított volt már büntetve, korábban hat és fél évet ült rablás miatt. Ez valószínűleg fegyveres rablás, hiszen az egyszerű atrocitásokért, például néhány utcai pofonért és a járókelő értékeinek elkobzásáért, nem valószínű, hogy hat és fél évet kiszabnak, ez fegyveres rablás lehetett – tudtuk meg informátorunktól.  Informátorunk azt is elmondta,  a gyanúsított tartozott az áldozatnak, aki nagyon szép lány volt, ezért nem kizárt, hogy az anyagiak mellett érzelmileg vagy „szexuálisan” is „motivált" volt a gyanúsított, aki ismerte az áldozatot (Bár ez egyáltalán nem menti a rühös mocsadékot, a lánynak nem kellett volna cigánnyal üzletelnie - a szerk..)
Kamu hírek

Az áldozat eltűnést már korábban jelezték a rendőrségen, a család és a barátok pedig minden követ megmozgattak azért, hogy megtalálják az eltűnt gyermeket, keresztlányt, barátot.  Az internet tele volt a lányt kereső segélykiáltásokkal. Szerkesztőségünkbe minden információ hamarabb befutott, mint a hivatalos közlemények vagy a sajtóértesülések. Az aggódó barátoktól, családtagoktól, már akkor tudtuk, kivel beszélt az eltűnt lány utoljára, mikor még semmilyen hivatalos információnk nem volt. (Az is kamu volt, amit a megyei hírportál megírt miszerint a gyanúsított középiskolai osztálytársa volt az áldozatnak. A meggyilkolt lány egy jó nevű miskolci gimnáziumban végzett, a gyanúsítottat nem találtuk osztálytársai között (Nem valószínű, hogy egy cigány ezt az iskolát el tudná végezni - a szerk.). A család barátja, akire a megyei hírportál hivatkozik, azt állítja soha nem tett ilyen kijelentést, ám azt megerősítette: a lány értékei eltűntek, valóban rablógyilkosság történt. Az is kamu volt, hogy a gyanúsítottat a Szilvás utcán kapták el...)
Több olvasói levelet, telefont kaptunk az ügy kapcsán. Szombaton a .meggyilkolt lány egyik ismerősével beszéltünk telefonon, az említett ismert személyt mélyen megrázta a tragédia híre.
 

(A gyanúsított L. Péter az egyik közösségi oldalon tette közé magáról ezt a képet.)

Istenem, halálra késelték….

Istenem, mindenki szerette …….-t, jó nevű miskolci családból származott. Szegény édesanya a férj után most a gyermeket is elveszíti, én nem tudom, milyen világban élünk, de gondolj bele, velem és veled is megtehetik ugyanezt, szegény ……. segíteni akart, hát így segítsen az ember bárkinek. Ez az avasi cigány vagy félcigány gyerek, segítséget kért és ………-t halálra késelték,. Hát így segítsen az ember bárkinek –ismételte folyton a telefonba az egyik olvasónk, aki a miskolci kulturális életben is meghatározó személy.

A gyanúsított ismerőseit is igyekeztünk felkutatni, ám élő telefonszámot nem találtunk jó részüknél, vagy elhajtottak minket melegebb égtájakra és a felmenőinket emlegették (Biztosan véletlenül sem voltak mokkák - a szerk.). A  gyanúsítottnak mindössze tizenkét ismerős van  a legnépszerűbb közösségi oldalon, párját nem tudtuk elérni. Egyetlen személyt mégis sikerült megszólaltatnunk, aki korekten, agresszivitás és fenyegetés nélkül állta portálunk kérdéseit.

„Ez egy köcsög”

- Hogy milyen ember? Hát egy köcsög! (Itt a háttérből erélyesen többször szól egy női hang: ne mondj, semmit, írjon, amit akar, ne mondj semmit- ismétli egy női hang- szerk) Nem szeretem, nem vagyunk jóban régóta, nem is kezelünk, sose bírtuk egymást. Az Avason élt ez a sunyi, alamuszi kétszínű faszi, később került Pestre. Fogdán van péntektől, így hallottam. Csütörtökön én is kaptam telefonhívást egy ismeretlen miskolci nő könyörgött, segítsünk megtalálni egy miskolci kislányt, aki L. P-vel találkozott utoljára, megígértem neki segítek, ha tudok, de nem tudok semmit az ügyről. Pesti vagyok, nem ismerem az Avast. Azt is csak magától hallom, hogy ilyen kegyetlen gyilkosság történt, miért hinném el? Nem volt a híradóban és nem tudom, miért került fogdába. Borzalmas, nem is hiszem el, hogy ilyesmi megtörténhet. Őszinte legyek? Ennek nincs vér a pucájában ahhoz, hogy egy ilyen gyilkosságot elkövessen, ő mindenkitől fél, mindig lapít, ez egy köcsög- mondta el érdeklődésünkre a gyanúsított egyik ismerőse, mikor arról kérdeztük, milyen embernek tartja L. Pétert és szerinte képes-e ilyesmit elkövetni.

(Nagycsécsen hidegvérrel lemészároltak egy szegény családot tavaly, az ügy országos port kavart, a miniszter is ide sietett. Most különösen kegyetlen módon meggyilkoltak egy sokak által kedvelt értelmiségi miskolci fiatalt, akinek halálával alig foglalkozik az országos sajtó.) (Kuruc.info: persze hogy nem foglalkozik az ilyen témával a balliberális sajtó – annak nincs hírértéke, ha egy cigány gyilkol meg egy fehéret. Csak annak van, ha a postás megharapja a kutyát: azaz, a szökőévenként egyszer (sem) bekövetkező eseményeknek, mint pl. annak, ha [állítólag] fehér gyilkol le rühöst…)