A cigányok hihetetlen mértékben szaporodnak; emiatt ez nem az első ilyen anyagunk (egy hasonló, szintén megdöbbentő cigó-elszaporodásról tudósító anyag pl. ITT). Nemcsak Tiszabőt döntötték a teljes romlásba, pusztították el (legújabb cikkünk ITT), hanem jó néhány más települést is, többek között Tiszaburát.
Az alább olvasható cikkben olvasható tények közül nem csupán a cigók szaporodásának mértéke a figyelemre méltó. Az is, hogy az anyag kerek-perec kimondja, régebben itt nagyon jól megéltek az emberek a környező földek műveléséből. Olvassuk csak el a teljes bekezdést (kiemelés tőlünk): „A szegénység, az óriási méretet öltő munkanélküliség, a roma lakosság nagy száma miatt aki csak teheti, elkerüli a települést. Nem volt azonban ez mindig így. A Tisza közelsége, a mezőgazdasági területek, olyan jólétet biztosítottak az ott lakóknak, hogy senki nem kívánkozott el a környékről. A megmaradt iratok tanúsága szerint a XIX. században Tiszaburán még egyetlen cigány család élt. Számuk ugyan szép lassan egyre gyarapodott, ám 1920-ban — ekkor mintegy 2500 lakosa volt a településnek — is még mindössze tizenöt százalékos volt a kisebbség aránya. Jelenleg háromezren lakják Tiszaburát, és a lakosság több mint kétharmadát már a kisebbség teszi ki." Megkérdezzük: vajon most miért nem tudnának földet művelni a cigók, és abból (jól) megélni? Eltűnt tán a termőföld, elnyelte egy földcsuszamlás? Dehogyis... Egyszerűen a korcsok munkakerülők, önmaguk semmit sem csinálnának, mindent tőlünk várnak. De ez nem újdonság: hány, de hány olyan munkalehetőségről tudósítottunk már (egyik legutolsó ilyen anyagunk, visszirányú hivatkozásokkal, ITT), amelyre egy betanított analfabéta is alkalmas lenne, ráadásul ott van a cigófertőzött vidékeken... De mit is akarunk, hiszen maga Kolompár Orbán jelentette azt ki, hogy a magyaroknak egész életükben el kell tartaniuk a cigányokat. Igen, nemcsak az iwiwes, C-Press-es, nácikhazás, romnetes korcsok mondják egyenesen a képünkbe, hogy kutya kötelességünk segélyezni őket, hanem egyenesen a vezetőjük is...
Hab a tortán, hogy az eredeti cikkre érkezett olvasói megjegyzésekből egyértelműen kiderül, hogy a település (cigány) vezetése uzsorázásban „utazik”. Akárcsak Tiszabőn. Hiába, amilyenek a deviánscigányok (bűnözők / munkakerülők), olyanok a vezetőik.
Az alább olvasható cikkben olvasható tények közül nem csupán a cigók szaporodásának mértéke a figyelemre méltó. Az is, hogy az anyag kerek-perec kimondja, régebben itt nagyon jól megéltek az emberek a környező földek műveléséből. Olvassuk csak el a teljes bekezdést (kiemelés tőlünk): „A szegénység, az óriási méretet öltő munkanélküliség, a roma lakosság nagy száma miatt aki csak teheti, elkerüli a települést. Nem volt azonban ez mindig így. A Tisza közelsége, a mezőgazdasági területek, olyan jólétet biztosítottak az ott lakóknak, hogy senki nem kívánkozott el a környékről. A megmaradt iratok tanúsága szerint a XIX. században Tiszaburán még egyetlen cigány család élt. Számuk ugyan szép lassan egyre gyarapodott, ám 1920-ban — ekkor mintegy 2500 lakosa volt a településnek — is még mindössze tizenöt százalékos volt a kisebbség aránya. Jelenleg háromezren lakják Tiszaburát, és a lakosság több mint kétharmadát már a kisebbség teszi ki." Megkérdezzük: vajon most miért nem tudnának földet művelni a cigók, és abból (jól) megélni? Eltűnt tán a termőföld, elnyelte egy földcsuszamlás? Dehogyis... Egyszerűen a korcsok munkakerülők, önmaguk semmit sem csinálnának, mindent tőlünk várnak. De ez nem újdonság: hány, de hány olyan munkalehetőségről tudósítottunk már (egyik legutolsó ilyen anyagunk, visszirányú hivatkozásokkal, ITT), amelyre egy betanított analfabéta is alkalmas lenne, ráadásul ott van a cigófertőzött vidékeken... De mit is akarunk, hiszen maga Kolompár Orbán jelentette azt ki, hogy a magyaroknak egész életükben el kell tartaniuk a cigányokat. Igen, nemcsak az iwiwes, C-Press-es, nácikhazás, romnetes korcsok mondják egyenesen a képünkbe, hogy kutya kötelességünk segélyezni őket, hanem egyenesen a vezetőjük is...
Hab a tortán, hogy az eredeti cikkre érkezett olvasói megjegyzésekből egyértelműen kiderül, hogy a település (cigány) vezetése uzsorázásban „utazik”. Akárcsak Tiszabőn. Hiába, amilyenek a deviánscigányok (bűnözők / munkakerülők), olyanok a vezetőik.
Végezetül: figyeljük meg, hogy a legéletképtelenebb, legszegényebb települések rendre azok, ahol mértéktelenül elszaporodtak a sáskák (=a cigányok). Az alábbi cikk kettő ilyet nevesít: az obligát Tiszabő, ill. Tiszabura; régebben a sajtó sokat foglalkozott a szintén koldusszegény Csenyétével (érdekes cikk, további hivatkozásokkal, ITT), ahol, mit ad Isten, az emberek(?) túlnyomó többsége szintén deviánsork. Bár a 'bői cikkben már kiemeltük, megint felhívjuk arra a figyelmet, hogy ez vár az egész országra (teljes lepusztulás, tönkremenetel, fizetésképtelenség – gyakorlatilag egy újabb Tatárjárás), ha túlszaporodik bennünket ez a minden másik országban (pl. a szomszéd Szlotákiában – cikkünk ITT) összehasonlíthatatlanul keményebb kézzel kezelt, sok helyen egyenesen irtott söpredék.
A teljes anyag:
Elzárták a gázt, hatszáz kisgyereknek nem tudnak enni adni
Nem egyszerű az élet Tiszaburán. Az ország második legszegényebb településén — csak Tiszabőt sikerült megelőznie a statisztikai adatok alapján — nem csak a hétköznapi polgárok, de még az önkormányzat is olyan szegény, mint a templom egere.
Az átlagember számára meglehetősen negatív kicsengése van Tiszaburának. A szegénység, az óriási méretet öltő munkanélküliség, a roma lakosság nagy száma miatt aki csak teheti, elkerüli a települést. Nem volt azonban ez mindig így. A Tisza közelsége, a mezőgazdasági területek, olyan jólétet biztosítottak az ott lakóknak, hogy senki nem kívánkozott el a környékről. A megmaradt iratok tanúsága szerint a XIX. században Tiszaburán még egyetlen cigány család élt. Számuk ugyan szép lassan egyre gyarapodott, ám 1920-ban — ekkor mintegy 2500 lakosa volt a településnek — is még mindössze tizenöt százalékos volt a kisebbség aránya. Jelenleg háromezren lakják Tiszaburát, és a lakosság több mint kétharmadát már a kisebbség teszi ki.
— Azt hiszem, mindennél többet mond, hogy hétszáznál is több regisztrált munkanélküli él a faluban, a község 1200 aktív korú lakosából alig háromszáznak van állandó munkája. Már csak ez az adat is elég magyarázat lehet arra, miért is tart ott, ahol, Tiszabura — felelte érdeklődésünkre a település polgármestere, Farkas László. — Nálunk nincsenek vállalkozások, így nincs adóbevételünk sem. Ha szegények a lakosok, szegény a falu és a hivatal is.
Hogy mennyire így van, bizonyítja, tavaly december 17-én, a lejárt számlatartozás miatt a Tigáz megszüntette a gázszolgáltatást, s azóta nincs fűtés az önkormányzat épületeiben, az iskolában, óvodában, nem üzemel a konyha, közel hatszáz rászoruló kisgyerek nem kap ebédet.
— Az az igazság, várható volt a szolgáltató lépése, hiszen már hosszú ideje görgetjük magunk előtt az adósságot. Többször átütemeztük, részletfizetési lehetőséget is kaptunk, de novemberben már nem tudtuk azt sem törleszteni. A legnagyobb gond, hogy nemcsak a Tigáz-zal állunk így, hanem még további 2-3 szolgáltatóval. Szóval most tömködjük a lyukakat, de valahol mindig kiszakad a zsák. A dominóelv alapján sajnos előbb vagy utóbb, minden borul.
— Vissza tud emlékezni, mikor és főleg miért kezdődtek a bajok?
— Hat évvel ezelőtt, 2004-ben még nem volt tartozásunk. Akkor azonban a kormány jelentős fizetésemelést határozott meg az önkormányzatok számára, aminek ugyan nagyon örültek a munkavállalók, de mivel pénzt nem biztosított hozzá az állam, jókora terhet rótt a hivatalokra. Na azóta csak gyűlnek, csak gyűlnek a kifizetetlen számlák. Településünk minden évben jogosult lenne 60 millió forint ÖNHIKI-re, azaz rendkívüli állami támogatásra, de abból is csak 20-25 milliót kaptunk meg az elmúlt esztendőkben. Húsz százalékos létszám-leépítést hajtottunk végre 2006 óta, de ezt sem lehet a végtelenségig csinálni.
— Mekkora a baj?
— Nagy. Körülbelül 80 millió forint számlatartozásunk és 65 millió forint folyószámlahitelünk van. Lassan már nincs mit eladnunk, a sportpályán és az önkormányzat épületein kívül szinte már nincs ingatlanunk. Arról már nem beszélve, hogy azokért is csak filléreket kapnánk, hiszen itt nincs felvevőképes kereslet, idegen pedig nem igazán akar idetelepülni. Ennek ellenére nem adjuk fel, igyekszünk talpon maradni. Ha csak havonta öt millió forinttal többől gazdálkodhatnánk, biztosított lenne a működésünk. Időnként az az érzésem, az állam még mindig nem látja, vagy ami még rosszabb, nem akarja tudomásul venni, mekkora a baj a vidéken.
Túlzottan főváros-centrikus Magyarország. Hihetetlen, hogy a pályázatok révén szinte bármit megszerezhetünk, új gépeket, óvodai eszközöket, akármit, de a rezsire, a működésre nem telik. Csupán példaként mondom, hiába nyerünk számítógépeket az iskolába, ha nem tudjuk fizetni az áramot, s az E.ON lekapcsolja a szolgáltatást. Kihasználatlanul ott porosodhatnának a tanteremben. Az iskola, óvoda éves szinten közel 200 millió forintba kerül, de csak 160 milliót kapunk rá. Szociális alapon 600 gyereknek jár a faluban az ingyenes étkezés, de ez csak a családoknak van ingyen, a hivatalnak ki kell fizetni a szolgáltatót. Meggyőződésem, amíg állami szinten nem nyúlnak bele a rendszerbe, a hozzánk hasonló sorsú települések csak a túlélésükért küzdhetnek. És egyre nehezebb lesz — mondta.
Jelenleg még mindig nem kezdődött el a téli szünet után a tanítás Tiszaburán. Ha még sokáig nem találnak megoldást a helyzetre, félő, hogy nem lesz meg a kötelező tanítási napok száma június 30-ig.
— Tizenkét millió forintot kellene azonnal befizetnünk a Tigáznak, hogy visszakapcsolja a szolgáltatást, de ebben még nincs is benne a novemberi, decemberi fogyasztásunk. Segítségért fordultunk a belügyminisztériumhoz, az illetékes hivatalokhoz, tárgyalok bankokkal, remélem, valamelyik sikerre vezet. Persze arra is fel kell készülnünk, ha nem. A B-verzió szerint a vegyes tüzelésű kazánnal rendelkező Művelődési Házba, a régi pártházba és a gát menti iskolába költöztetjük a diákokat, s délelőtt, délutáni munkarendben ott folytatódik január 19-től a tanítás. Egyelőre csak reggelit, illetve tízórait tudunk biztosítani a gyerekeknek, de bízom benne, februárban már a konyhánk is üzemelni tud.
A baj nem jár egyedül
Nem elég a szegénység, az önkormányzat milliós adóssága, Tiszaburán most még a belvízveszély is komoly fejtörést okoz a település elöljáróinak, a falu mélyebben fekvő részein lakóknak.
— Lassan már ki sem tudok jönni a házamból, olyan közel van a víz — pityeredett el ott jártunkkor a Dankó-sor szélén élő, nyolcvanadik életévéhez közeledő Túró Vilmosné, Piroska néni. — Ennek az öreg vályogépületnek nincs alapja, félek, hogy ránk dől. Mi lesz akkor velünk, mi lesz a papával? A polgármester úr mindennap megfordul felénk, én úgy látom, mindent megtesz a veszély elhárításáért. Nem rajta múlik, hogy ekkora itt a szegénység.
Hiába állított munkába két nagy és több kisebb teljesítményű szivattyút a hivatal, lassan már annak üzemeltetésére sem lesz pénz. Akkor pedig 50 család háza kerül közvetlen veszélybe. Persze B-verzió mindig van — őket a jelenleg éppen fűtetlen tornateremben szállásolnák el —, de hát az nem jelentheti az állandó megoldást.
A teljes anyag:
Elzárták a gázt, hatszáz kisgyereknek nem tudnak enni adni
Nem egyszerű az élet Tiszaburán. Az ország második legszegényebb településén — csak Tiszabőt sikerült megelőznie a statisztikai adatok alapján — nem csak a hétköznapi polgárok, de még az önkormányzat is olyan szegény, mint a templom egere.
Az átlagember számára meglehetősen negatív kicsengése van Tiszaburának. A szegénység, az óriási méretet öltő munkanélküliség, a roma lakosság nagy száma miatt aki csak teheti, elkerüli a települést. Nem volt azonban ez mindig így. A Tisza közelsége, a mezőgazdasági területek, olyan jólétet biztosítottak az ott lakóknak, hogy senki nem kívánkozott el a környékről. A megmaradt iratok tanúsága szerint a XIX. században Tiszaburán még egyetlen cigány család élt. Számuk ugyan szép lassan egyre gyarapodott, ám 1920-ban — ekkor mintegy 2500 lakosa volt a településnek — is még mindössze tizenöt százalékos volt a kisebbség aránya. Jelenleg háromezren lakják Tiszaburát, és a lakosság több mint kétharmadát már a kisebbség teszi ki.
— Azt hiszem, mindennél többet mond, hogy hétszáznál is több regisztrált munkanélküli él a faluban, a község 1200 aktív korú lakosából alig háromszáznak van állandó munkája. Már csak ez az adat is elég magyarázat lehet arra, miért is tart ott, ahol, Tiszabura — felelte érdeklődésünkre a település polgármestere, Farkas László. — Nálunk nincsenek vállalkozások, így nincs adóbevételünk sem. Ha szegények a lakosok, szegény a falu és a hivatal is.
Hogy mennyire így van, bizonyítja, tavaly december 17-én, a lejárt számlatartozás miatt a Tigáz megszüntette a gázszolgáltatást, s azóta nincs fűtés az önkormányzat épületeiben, az iskolában, óvodában, nem üzemel a konyha, közel hatszáz rászoruló kisgyerek nem kap ebédet.
— Az az igazság, várható volt a szolgáltató lépése, hiszen már hosszú ideje görgetjük magunk előtt az adósságot. Többször átütemeztük, részletfizetési lehetőséget is kaptunk, de novemberben már nem tudtuk azt sem törleszteni. A legnagyobb gond, hogy nemcsak a Tigáz-zal állunk így, hanem még további 2-3 szolgáltatóval. Szóval most tömködjük a lyukakat, de valahol mindig kiszakad a zsák. A dominóelv alapján sajnos előbb vagy utóbb, minden borul.
— Vissza tud emlékezni, mikor és főleg miért kezdődtek a bajok?
— Hat évvel ezelőtt, 2004-ben még nem volt tartozásunk. Akkor azonban a kormány jelentős fizetésemelést határozott meg az önkormányzatok számára, aminek ugyan nagyon örültek a munkavállalók, de mivel pénzt nem biztosított hozzá az állam, jókora terhet rótt a hivatalokra. Na azóta csak gyűlnek, csak gyűlnek a kifizetetlen számlák. Településünk minden évben jogosult lenne 60 millió forint ÖNHIKI-re, azaz rendkívüli állami támogatásra, de abból is csak 20-25 milliót kaptunk meg az elmúlt esztendőkben. Húsz százalékos létszám-leépítést hajtottunk végre 2006 óta, de ezt sem lehet a végtelenségig csinálni.
— Mekkora a baj?
— Nagy. Körülbelül 80 millió forint számlatartozásunk és 65 millió forint folyószámlahitelünk van. Lassan már nincs mit eladnunk, a sportpályán és az önkormányzat épületein kívül szinte már nincs ingatlanunk. Arról már nem beszélve, hogy azokért is csak filléreket kapnánk, hiszen itt nincs felvevőképes kereslet, idegen pedig nem igazán akar idetelepülni. Ennek ellenére nem adjuk fel, igyekszünk talpon maradni. Ha csak havonta öt millió forinttal többől gazdálkodhatnánk, biztosított lenne a működésünk. Időnként az az érzésem, az állam még mindig nem látja, vagy ami még rosszabb, nem akarja tudomásul venni, mekkora a baj a vidéken.
Túlzottan főváros-centrikus Magyarország. Hihetetlen, hogy a pályázatok révén szinte bármit megszerezhetünk, új gépeket, óvodai eszközöket, akármit, de a rezsire, a működésre nem telik. Csupán példaként mondom, hiába nyerünk számítógépeket az iskolába, ha nem tudjuk fizetni az áramot, s az E.ON lekapcsolja a szolgáltatást. Kihasználatlanul ott porosodhatnának a tanteremben. Az iskola, óvoda éves szinten közel 200 millió forintba kerül, de csak 160 milliót kapunk rá. Szociális alapon 600 gyereknek jár a faluban az ingyenes étkezés, de ez csak a családoknak van ingyen, a hivatalnak ki kell fizetni a szolgáltatót. Meggyőződésem, amíg állami szinten nem nyúlnak bele a rendszerbe, a hozzánk hasonló sorsú települések csak a túlélésükért küzdhetnek. És egyre nehezebb lesz — mondta.
Jelenleg még mindig nem kezdődött el a téli szünet után a tanítás Tiszaburán. Ha még sokáig nem találnak megoldást a helyzetre, félő, hogy nem lesz meg a kötelező tanítási napok száma június 30-ig.
— Tizenkét millió forintot kellene azonnal befizetnünk a Tigáznak, hogy visszakapcsolja a szolgáltatást, de ebben még nincs is benne a novemberi, decemberi fogyasztásunk. Segítségért fordultunk a belügyminisztériumhoz, az illetékes hivatalokhoz, tárgyalok bankokkal, remélem, valamelyik sikerre vezet. Persze arra is fel kell készülnünk, ha nem. A B-verzió szerint a vegyes tüzelésű kazánnal rendelkező Művelődési Házba, a régi pártházba és a gát menti iskolába költöztetjük a diákokat, s délelőtt, délutáni munkarendben ott folytatódik január 19-től a tanítás. Egyelőre csak reggelit, illetve tízórait tudunk biztosítani a gyerekeknek, de bízom benne, februárban már a konyhánk is üzemelni tud.
A baj nem jár egyedül
Nem elég a szegénység, az önkormányzat milliós adóssága, Tiszaburán most még a belvízveszély is komoly fejtörést okoz a település elöljáróinak, a falu mélyebben fekvő részein lakóknak.
— Lassan már ki sem tudok jönni a házamból, olyan közel van a víz — pityeredett el ott jártunkkor a Dankó-sor szélén élő, nyolcvanadik életévéhez közeledő Túró Vilmosné, Piroska néni. — Ennek az öreg vályogépületnek nincs alapja, félek, hogy ránk dől. Mi lesz akkor velünk, mi lesz a papával? A polgármester úr mindennap megfordul felénk, én úgy látom, mindent megtesz a veszély elhárításáért. Nem rajta múlik, hogy ekkora itt a szegénység.
Hiába állított munkába két nagy és több kisebb teljesítményű szivattyút a hivatal, lassan már annak üzemeltetésére sem lesz pénz. Akkor pedig 50 család háza kerül közvetlen veszélybe. Persze B-verzió mindig van — őket a jelenleg éppen fűtetlen tornateremben szállásolnák el —, de hát az nem jelentheti az állandó megoldást.
(SZOLJON)
