A cionisták szoros pórázán tartott média persze sohasem emlegeti Rachel Corrie nevét, továbbá azt a tényt sem, hogy az 1949-es genfi egyezmény előírásai értelmében a megszálló hatalomnak semmilyen körülmények között nincsen joga az uralma alatt álló nép lakóházait lerombolni. Az ENSZ-nek – amennyiben komolyan venné saját alapokmányában lefektetett elveket – már réges-régen fel kellett volna lépnie a palesztinok megsemmisítésre ítélt otthonainak megmentése érdekében. Mivel azonban a „nemzetközi közösség” semmit sem cselekedett - sőt inkább bátorította Izraelt -, ezért bátor békeaktivisták érkeztek a megszállt palesztin területekre, hogy megkíséreljék jobb belátásra bírni a vérszomjas megszállókat. A békeaktivisták között ott volt a 23 éves Rachel Corrie is.

A borzalmas esetet a következőképpen mesélte el az egyik szemtanú: "Rachel integetett és kiabált a jármű vezetőjének, hogy álljon meg. A sofőr azonban nem hallgatott rá, ezért a lány egy kisebb földkupacra lépett föl a fenyegetően közeledő monstrum előtt. A többi aktivista is teli torokból üvöltött, az egyikük megafonon keresztül kiabálta a kegyetlen sofőrnek, hogy álljon meg. Rachel elesett, nem tudott elugrani, lába valószínűleg a gép alá szorult, amely aztán keresztülment rajta."

Amikor a buldózer elindult visszafelé, a békeharcosok odarohantak a lányhoz. Rachel testét vér borította, mozogni nem tudott. "Eltört a gerincem" - suttogta elhaló hangon. Ezek voltak az utolsó szavai. Barátai próbálták megtámasztani a fejét, és beszéltek hozzá. De nem lehetett rajta segíteni. A közelben tartózkodó izraeli katonák semmiféle segítséget nem nyújtottak.

Az esetet természetesen az izraeli és a nyugati média nem hallgathatta el, de – jellemző módon – magát az áldozatot hibáztatták azért, mert meggyilkolták. "Minek ment oda?" – tette fel a kérdést a sok izraeli zsoldban álló, a karrierért és pénzért bármiféle hazugságot leírni kész újságíró. Számosan közülük bolondnak nevezték a lányt, aki semmi mást nem akart, csak segíteni bajba jutott embertársain. Egy J. Edward Tremlett nevű gazfickó az American Partisan hasábjain pedig képes volt leírni az alábbi mondatot: "Szégyellhetik magát a szülei is, akik nem tanították meg lányuknak, mi a különbség a hősiesség és a hülyeség között."

Rachel Corrie családja 2005-ben Amerikában tett följelentést az izraeli hadsereggel és védelmi minisztériummal szemben. Természetesen eredménytelenül. 2010-ben azután Izraelben is megindítottak a polgári peres eljárást. Mondanom sem kell, hogy a keresetüket elutasították. 2012. augusztus végén a Haifai Körzeti Bíróság a következőképpen indokolta az ítéletet: „Az elhunyt saját magát hozta veszélyes helyzetbe, halála ugyanis baleset következménye volt, amelyet az elhunyt idézett elő, annak ellenére, hogy az izraeli hadsereg mindent megtett az elhunytnak és társainak a helyszínről való eltávolítása érdekében… A buldózer és annak működtetői harcászati műveletet hajtottak végre ellenséges tűz alatt (!), Rachel Corrie halála baleset következménye, ezért a család kártérítésre nem tarthat igényt”.

Rachel Corrie édesanyja a keresetet elutasító döntés után kijelentette: a bírósági döntés valójában igazolja azokat a katonákat, akik meggyilkolják az igazságtalanság ellen föllépő civileket. Amihez annyit tehetnénk hozzá, hogy a világszervezet, az izraeli befolyás alatt álló nyugati kormányok és a cionista média évtizedek óta szintúgy mentegeti és igazolja a bűncselekmények sokaságát elkövető izraeli hadsereget.