- Nem valószínű, hogy nyugodt lesz a helyzet, mivel még most is naponta ezrek érkeznek a mediterrán térségbe. A válság most nem annyira érezhető, mint 2015-ben, de folyamatos a bevándorlás. Ez egy elhúzódó konfliktus,  ami a nemzetbiztonságot is érinti. Információra várnak az útra kész migránsok, az embercsempészek pedig igyekeznek kideríteni, hogyan lehetne a tömegeket Európába juttatni. Ez egy információs hidegháború, folyamatos éberségre van szükség.

- Vélhetően soha nem lesz vége, mert a migráció „soft power", kulturális és gazdasági eszköz is. Van néhány ország, a bukott államok, amelyek nem tudják megoldani a problémáikat. Más országok pedig egyenesen küldik a bevándorlókat, mert a tőlük visszaáramló összegek hatalmas bevételi forrást jelentenek. A közel-keleti államok – ahol az etnikai tisztogatás bevett politikai gyakorlat – azokat küldik, akiktől meg akarnak szabadulni, hogy a régió térképét újrarajzolhassák. A bevándorlók, akik lehetőséget kaptak, Európába jöttek, mert itt az ellátásuk biztosított, kaptak segélyeket, elhozták a családjukat, azaz bevándorlónak lenni egyszerűen megélhetési forrás is lett.

Azok is előbb-utóbb Európa felé vették az irányt, akik korábban a térség valamely más országában – például Jordániában, az öbölállamokban, vagy a háború előtt Líbiában és Szíriában - próbáltak boldogulni. A radikális iszlamista mozgalmak és finanszírozóik azért küldik a térségbe az embereket, hogy nyomást gyakoroljanak az európai államokra.

- Egyelőre nincs. A muzulmán világban zajló folyamatok hosszabb távon fenntarthatatlanok, mind politikai, társadalmi és gazdasági tekintetben hiányzik a hatékonyság. Mindezt tetézte, hogy az 1970-es években az olajtermelő államok gazdasága felfutott, de ez csak konzerválta a kóros, maradi tendenciákat.

- Egyáltalán nem, mert akik a demográfiáról gondolkoznak, azok csupán számokat látnak, és nem veszik figyelembe a társadalmi és kulturális valóságot. Németországban gazdasági előnyök reményében üdvözölték a migránsokat. Pedig már régóta nagy a baj Németországban a bevándorlókkal. Most például betiltották a Die Wahre Religion nevű szélsőséges csoportot, amely 190 mecsetet és irodát működtetett országszerte. Az érkezőknek nincs kulturális és politikai lojalitásuk az európai országok iránt. Továbbra is felekezetükhöz, klánjukhoz, törzsükhöz maradnak hűségesek. Magukkal hozzák a hátrahagyott problémáikat, importálják az etnikai és vallási konfliktusaikat, és ez csak tovább növeli az európai országok gondjait.

Hollandiában már egyre gyakoribbak a síiták és szunniták összecsapásai. Franciaországban már azon gondolkodhatnak, hogyan
küldjenek vissza több mint ötmillió bevándorlót, aki ott él, vagy tiltsák be az iszlámot, vagy nézzék, ahogy a társadalom darabjaira hullik. A demográfia egy probléma, de válságot nem lehet úgy kezelni, hogy azzal még nagyobb és veszélyesebb problémákat csinálunk.

- A probléma nagyon összetett. Röviden azt mondhatjuk, hogy ezek az emberek, amikor megérkeztek Franciaországba, a gazdasági vonatkozások mentén készek voltak integrálódni, mert az közvetlen, mérhető előnyökkel járt. De kulturális integrációt nem akarnak, azt sehol nem sikerült megvalósítani. Észre kellene venni végre, hogy társadalmi kohézió csak akkor alakulhat ki, ha a kulturális kohézió már megalapozott. Egy példával érzékeltetve: a gazdasági igazságosság fogalma, a munkaetika, az idővel és térrel való gazdálkodás mind kulturális normák függvénye.

Közvetlenül kihatnak arra is, amit a muszlimok egy adott társadalmi közegben elvárnak. Mivel azonban ezek az elvárások teljesen eltérnek a gazdasági igazságosság modern fogalmától, amely szaktudás, érdem és teljesítmény alapján működik, ezért éles viták, sőt hasadás jelentkezik a befogadó társadalmakban. A muszlimok azzal érvelnek, hogy óriási igazságtalanságot követnek el ellenük, hiszen, bár Franciaországban születtek, mégis korlátozottabbak a lehetőségeik és rosszabbak a felemelkedési esélyeik.

- Ez egy hosszú folyamat volt, számos buktatót nem láttak előre, és a problémák egy része csak fokozatosan derült ki. Az ottani baloldal pedig rájött arra, hogy a bevándorlók – a szociális juttatások és az állami gondoskodás reményében - rájuk fognak szavazni, de azt nem vették figyelembe, hogy ezek a migránsok ragaszkodni fognak az iszlámhoz. Amióta azonban a feszültségek mindennaposak lettek,
a baloldali pártok a tagadást választják.

Egyrészt az állam nem tud érdemben mit kezdeni a migránsokkal. Másrészt a politikai cinizmus és opportunizmus sokat ront a helyzeten. A legnagyobb probléma, hogy ennek a tömegnek saját kultúrája alakult ki itt Európában. Integrálni már nem lehet őket, viszont elvárják, hogy ezt a helyzetet az európai társadalmak és a politika így fogadja el, sőt egyre nagyobb önállóságot akarnak.

- Már most is folyamatosan éleződik a konfliktus, néhány évente nagyobb összecsapások, lázadások tanúi vagyunk, amelyek különböző európai nagyvárosokban zajlanak. Már az elmúlt évtized is erről szólt: 2001-ben zavargások törtek ki Bradfordban, 2005-ben összecsapások voltak a párizsi külvárosokban, 2013-ban Stockholmban, Madridban, Londonban, Párizsban, Brüsszelben merényleteket hajtottak végre, míg 2015-2016-ban valóságos terror- és erőszakhullám zajlott le éppen azokban az országokban, ahol befogadták a migránsokat. Számos városban a rendőrség szerint is kontrollálhatatlan a helyzet, nem tudják fenntartani a rendet és garantálni a biztonságot.

- Az államok egyre fokozzák a biztonsági intézkedéseket, az európai polgárok egyre türelmetlenebbek és kimerültebbek, a muszlimok pedig egyre zártabb közösségek. A gazdasági helyzet is folyamatosan romlik. Brüsszelben a helyi vállalkozásokkal foglalkozó Izeo szervezet adatai szerint idén 40 százalékkal csökkent a gazdasági aktivitás, de más városok gazdasága is megsínyli a folyamatos készenléti állapotot.

- A török, pakisztáni és afrikai közösségek is ugyanilyen problémákat okoznak Belgiumban.  Az integráció egyre reménytelenebbnek tűnik, mivel ezeknek a közösségeknek saját szociális alrendszereik alakultak ki a nyugat-európai államokban. A harmadik generáció még rosszabb képet mutat, mint a szüleik és nagyszüleik.

- Sajnos jó példát sehol sem látok. Az integráció csak akkor lehetséges, ha asszimilációhoz vezet, ez pedig igazán csak egyes emberek, személyek esetében történhet meg, közösségek esetében nem. A muszlim közösségek azért jelentenek még nagyobb kihívást, mert ők kiválasztottnak tartják magukat, küldetéstudatuk van, nem alkalmazkodni akarnak, hanem az iszlám társadalmat reprodukálni.

- Természetesen fizikai és politikai értelemben is megfelelő eszköz, de emellett más lépések is szükségesek. A kibocsátó és a tranzitországoknak egyaránt nagy a felelősségük. Az európai és a muszlim államok nemzetközi konferenciát kellene hogy tartsanak a kérdésről a gyors és átfogó megoldások érdekében. Egyszerre van szükség meggyőző és visszatartó intézkedésekre, valamint világos, határokat szabó kommunikációra európai részről.

- Ez elképzelhető, mivel a távolság az elitek és az európai polgárok között egyre növekszik. Annyira, hogy az elitek nem látják, hogy a migráció, a biztonság és a gazdaság a polgárok számára szorosan összefügg, és ezzel a három problémával integrált megközelítésen keresztül kell foglalkozni. Egyébként az elitek azért nem látják, hogy ez a három dolog összefügg, mert ők nem olyan életkörülmények között élnek, hogy ezekkel a problémákkal napi szinten kelljen szembesülniük. Így nem elképzelhetetlen, hogy jövőre Marine Le Pen lesz Franciaország elnöke. Egyébként pedig az is demokrácia, ha az emberek bevándorlásellenes pártokra szavaznak.

- Az Egyesült Államokban várhatóan igen. A brexit véleményem szerint már egy „trumpista" fordulat volt Európában. Európa közelebb van a Közel-Kelethez és Afrikához, így sokkal nehezebb a határok védelme, ráadásul a jelenlegi európai vezetők közül sajnos nem mindenki tartja ezt elsődleges fontosságúnak.

- A '80-as években történt egy fordulat. Amikor ezek a fiatalok iskolába kezdtek járni, azzal szembesültek, hogy ők mennyire különböznek a helyiektől. A modern kultúrával való találkozás pedig konfliktusokat szült. A legtöbben ugyanakkor abban az illúzióban maradtak, hogy egyszerre tudnak európaiak és muszlimok lenni. Ám egy ilyen skizofrén állapotot nem lehet sokat fenntartani. A legtöbben – mivel nem akartak a családjukkal szakítani – végül úgy döntöttek, hogy ők elsősorban muszlimok (bár ezt közvetlenül természetesen akkor nem mondták így ki). Ez azért lett veszélyes, mert az iszlám egy teljes, átfogó politikai, filozófiai és társadalmi rendszer, és azt vallja magáról, hogy tökéletes megoldást kínál mindenre, csak éppen nem kompatibilis a demokráciával. Ez azért van így, mert az iszlám csakis az élet minden területét meghatározó rendszerként tudja magát definiálni, ez az alapvetés az, amelyen keresztül az iszlám történelmét és tanításait értelmezik.

Ezen a kereten belül nagy mozgástere van az új irányvonalak meghatározóinak. A szunnita és síita vallási vezetők, amikor kijelölték az úgynevezett modern iszlám irányvonalait, ezt mindig a vallási rendszer keretein belül tették. A muszlim konzervatívok tudják: a nyugatiak alig tudnak valójában valamit az iszlámról, és fel sem merül bennük, hogy az iszlám nem illik bele a demokratikus rendszerbe, mert riválisának tekinti és megveti azt. Természetesen ha az iszlámot csak vallásként, az egyén magánügyeként élnék meg, akkor lehetséges lenne a muszlimok számára, hogy beilleszkedjenek a demokratikus társadalmakba. Jelenleg azonban nem ez a helyzet.

- Hosszú távon nem lehet fenntartani. Érdemes összehasonlítani az indiai és a pakisztáni fejlődést. A muszlimok nem akartak integrálódni, majd a brit uralom végével Pakisztán függetlenedett, mert önálló iszlám államot akartak alapítani. Míg India sikeres állam lett azáltal, hogy szekularizált társadalom lett, addig Pakisztán egyike a bukott államoknak.

- Egyáltalán nem, mivel a legfőbb baj, hogy a muszlim országokon belül is vannak párhuzamos társadalmak. Egyrészt létezik egy modern, elit, jól szituált, képzett réteg, és vannak a szegény és tanulatlan tömegek. Az iszlám társadalmi rendszerben a vallás és a politika összetartozik. Atatürk Törökországban, Bourguiba Tunéziában és más szekuláris vezetők megpróbálták kiszorítani és kiiktatni az iszlámot a közszférából, de kudarcot vallottak. A kudarc egyik oka az volt, hogy a vallást és az államot nem különítették el, hanem a vallást az állam alá rendelték. Nem értették meg sem a modern államiság, sem pedig az iszlám belső logikáját. A társadalmi elégedetlenség és a szegénység ezért mindig az iszlamisták előretörését hozza, amint ez 2011-ben számos arab országban megtörtént.

- Természetesen, de eddig mindig kisebbségben maradtak. Hadd említsek példákat a Közel-Kelet és Észak-Afrika egy-egy olyan országából, amelyet a leginkább szekularizáltnak tartottak. Törökországban még Erdogan hatalomra jutását megelőzően, 1995-től, a Refah elnevezésű iszlamista párt lett a legmeghatározóbb politikai erő, ami a hadsereget arra ösztönözte, hogy betiltsák a párt működését. Ez előtt Törökországot elsősorban a hadsereg kormányozta a liberális elittel együttműködve. A legnépszerűbb ellenzéki erő pedig vallási mozgalom volt, amelyet előbb Said Nursi, majd Fethullah Gülen neve fémjelzett.

A másik példa Tunézia, ahol a függetlenség 1956-ban történt kikiáltása után három alkalommal tartottak szabad választást, amelyből kettőt iszlamisták nyertek meg. A legutóbbi, amely 2014-ben volt, egy önkényuralmat propagáló párt szerezte a legtöbb szavazatot, amelynek vezetői a bukott elnök, Ben Ali egykori szövetségesei. A liberálisok és a szocialisták sok országban jelen vannak, de egyrészt túlságosan gyengék, valamint nem is szekulárisak.

Az 1970-es években a liberálisok számára volt lehetőség a felemelkedésre, de az olajállamok megerősödésével a konzervatívokat kezdték el pénzelni a síita és a szunnita alakulatok. Mindezen felül az Egyesült Államok is támogatott iszlamista pártokat, amikor az érdekei úgy kívánták.

- Ennek legfőbb oka, hogy nem akarnak olyan embereket nagy tömegben beengedni, akik révén kisebbségbe kerülnének az anyaországiak. Mindenki védi magát, és ez felülírja a nemzetiségi közösséget is.

- Jelenleg két formája van az iszlamizációnak: horizontális és vertikális. Az előbbi alatt például a mecsetek építését, bankok, üzlethálózatok, iskolák, klubok létrehozását értem. Hollandiában több mint 500 mecset van. De ide tartozik az úgynevezett halal ételek felkerülése a menüre az iskolákban és a közintézményekben, a fejkendő és a vallásilag előírt ruházat viselése, az uszodákban külön férfi és női órák bevezetése, saját sportklubok stb. Az iszlamizálás vertikális módja pedig az iszlamista ideológia terjesztése, elsősorban a Muszlim Testvérek, a síiták és a szalafiták által, beszivárgás a politikai pártokba és az érdekérvényesítés.

- A baloldali pártoknak sikerült az első generációs bevándorlókat magukhoz kötniük. Így kialakult egyfajta szövetség a két fél között. Ennek eredményeként a legtöbb migráns mindig a baloldalra voksolt. A választások utáni közvélemény-kutatás szerint 2012-ben 93 százalékuk Francois Hollande-ra szavazott. A baloldali pártok által képviselt nézetek mára már azonban inkább liberálisnak tekinthetők, és az általuk képviselt irányvonal ártalmas az eredeti szavazóbázisuknak, a munkásoknak, de a kis- és középpolgárság számára is. Közülük most sokan szavaznak a Front Nationalra. Hollande néhány héttel ezelőtt elismerte, hogy „van probléma az iszlámmal".

A középosztály egyre inkább a bevándorlásellenes és esetenként szélsőséges alakulatokra szavaz. A hagyományos középpártoknak és a baloldali pártoknak pedig nincs érvényes válaszuk a problémákra: így hát végül marad a migráció és a politikai cinizmus.