A bosznia-hercegovinai szövetségi nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) tagjai megpróbálták elfogni Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét az ellene kiadott elfogatóparancs alapján, ám ezt a boszniai szerb rendőrök megakadályozták - közölte a boszniai szerb közszolgálati televízió (RTRS) csütörtök kora reggeli híradójában.
A SIPA szerda késő este akarta elfogni a boszniai szerb elnököt a boszniai Szerb Köztársasághoz tartozó Kelet-Szarajevóban. Nem került sor összetűzésre, a nyomozók igyekeztek előállítani Milorad Dodikot, ám az őt védő, fegyveres boszniai szerb rendőrök ezt nem tették lehetővé.
Jelena Miovcic, a SIPA szóvivője közölte, a nyomozók a szövetségi bíróság határozata alapján léptek fel. Milorad Dodik ellen márciusban elfogatóparancsot adtak ki, mert a boszniai szövetségi ügyészség szerint veszélyeztette az ország alkotmányos rendjét, és nem volt hajlandó megjelenni az erről szóló meghallgatáson. Dodik mellett Radovan Viskovic, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke, valamint Nenad Stevandic boszniai szerb házelnök ellen is elfogatóparancs van érvényben.
Sikertelen szerdai elfogása után Milorad Dodik újságíróknak azt mondta, a SIPA megsértette a törvényt, a boszniai Szerb Köztársaság területe ugyanis nem tartozik a hatáskörükbe, ezen a területen nem ismerik el a szövetségi fennhatóságot.
A boszniai szervek nemzetközi elfogatóparancs kiadását is kérték az Interpoltól, azonban ezt a nemzetközi rendőrségi szerv elutasította. Az ellene kiadott elfogatóparancs ellenére Milorad Dodik az utóbbi hetekben többször is zavartalanul lépte át a boszniai határt, járt Szerbiában, Oroszországban és Izraelben is.
Milorad Dodik az utóbbi hónapokban több olyan intézkedést is kezdeményezett, amely a boszniai Szerb Köztársaság önállósodását hivatott elősegíteni. Március közepén benyújtotta az országrész új alkotmányának tervezetét, valamint a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányos beállításának védelméről szóló törvényt.
Február 26-án a boszniai szövetségi bíróság Christian Schmidt nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt első fokon egy évi letöltendő börtönbüntetésre ítélte, és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltotta Milorad Dodikot. Röviddel ezután a boszniai szerb parlament megszavazta az entitás igazságügyi rendszerének elszakadását a szövetségitől. Ezt a törvényt az ország alkotmánybírósága hatályon kívül helyezte, Dodikot a törvény aláírása miatt az ország alkotmányos rendjének veszélyeztetésével gyanúsították meg.
Frissítés: Megvonták Dodikék költségvetési támogatását
A Milorad Dodik boszniai szerb elnök vezette Független Szociáldemokraták Pártjának (SNSD) juttatott költségvetési támogatások leállítását rendelte el Christian Schmidt, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője csütörtökön.
A Klix.ba boszniai hírportál beszámolója szerint a főképviselő szarajevói sajtótájékoztatóján közölte: leállítják az SNSD, valamint az Egységes Szerb Köztársaság (US) nevű párt támogatását, az így fennmaradó pénzösszegeket pedig a boszniai központi bank külön erre a célra létrehozott számlájára utalják át.
"Ezzel a döntéssel a bosznia-hercegovinai intézmények azon erőfeszítéseit támogatjuk, hogy szembeszálljanak a boszniai Szerb Köztársaság kormányzó koalíciójának támadásaival, amelyek Bosznia-Hercegovina alapelvei és alkotmányos rendje ellen irányulnak. Az US és az SNSD vezetése vezető szerepet tölt be ezekben az akciókban. Tevékenységük ellentétes a daytoni megállapodással" - fogalmazott Christian Schmidt.
Hozzátette: Bosznia-Hercegovina területi egysége és önállósága nem vonható kétségbe. Rámutatott, hogy a boszniai Szerb Köztársaság és a Bosznia-hercegovinai Föderáció jogait a daytoni békeszerződés garantálja, ám ez egyben azt is jelenti, hogy tiszteletben kell tartani a dokumentumban írtakat, illetve a demokráciát. "Az SNSD és az US arra ösztönzi a boszniai Szerb Köztársaság intézményeit és állampolgárait, hogy kövessenek el bűncselekményeket, és büntetéssel fenyegeti őket, ha szembeszállnak. A boszniai szerb állampolgároknak joguk van önállóan dönteni. Az embereket bűnvádi eljárásokkal fenyegetik, ha nem viselkednek a nyomásgyakorlással összhangban" - húzta alá a nemzetközi közösség főképviselője.
Hozzátette: a forrásmegvonásra vonatkozó döntés azonnali hatályú, tiszteletben nem tartása pedig bűntetőjogi felelősséggel jár. "Amikor ezek a pártok tiszteletet mutatnak a daytoni békeszerződés iránt, akkor felülvizsgálom ezt a döntést" - fogalmazott, majd hozzátette: a daytoni megállapodással ellentétes viselkedésnek következményei vannak.
(MTI)