A kőolajszállításoktól nagyban függő Irak Törökországon át újra akarja indítani kőolajexportja egy részét, amely jelenleg a közel-keleti háború miatt szünetel.
A cél naponta akár 250 ezer hordó olaj exportálása Törökországon keresztül. Ez a konfliktus előtt az Irak által exportált mintegy 3,5 millió hordó olaj töredéke.
A háború előtt Irak a kőolajat a dél-iraki Bászra kikötőjéből exportálta a Hormuzi-szoroson át. Irán azonban a február 28-i izraeli-amerikai támadásokra válaszul gyakorlatilag megbénította a közlekedést ezen a tengeri útvonalon.
Hajan Abdel-Gáni iraki olajügyi miniszter közölte, hogy a szállítások a háború kezdete után két-három nappal álltak le. Az iraki hatóságok a kirkuki olajmezőket a törökországi Ceyhannal összekötő, jelenleg használaton kívüli csővezetéket helyeznék ismét üzembe. A miniszter közölte, hogy a vezetéken befejeződtek a helyreállítási munkák, de egy mintegy 100 kilométeres szakaszt még ellenőrizni kell. Reményét fejezte ki, hogy egy héten belül elvégzik a szükséges próbaüzemet, hogy elindíthassák a napi 250 ezer hordós exportot.
Az olajvezetéket az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái 2014-ben megrongálták.
Irak vizsgálja annak a lehetőségét is, hogy napi 200 ezer hordónyi olajat tartálykocsikkal exportáljon Jordánián és Szírián keresztül.
(MTI)








