Azonnali hatállyal megtiltott minden tevékenységet a kínai Semcorp vállalat teljes területén a tűzvédelmi hatóság, mert az ellenőrzések során több, személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető szabálytalanságot találtak - közölte honlapján a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal pénteken. A hatóság emellett hárommillió forint tűzvédelmi bírságot is kiszabott a társaságra.
Mint írták, a tűzvédelmi hatóság szakemberei az elmúlt napokban a vállalatnál két helyszíni ellenőrzést is tartottak: június 27-én délelőtt az előző éjjeli eset miatt, majd július 2-án éjszaka, akkor előzetes bejelentés nélkül jelentek meg.
Zoom
A Semcorp alapkőletétele (b-j): Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, James Shih, a SEMCORP csoport nemzetközi projektekért felelős igazgatója, Pósán László, a térség akkori országgyűlési képviselője, dr. Papp László, Debrecen polgármestere (fotó: Semcorp)
A hatóság megállapítása szerint "a beépített tűzoltó berendezés működését biztosító szivattyú üzemképtelen volt, egy-egy aceton, illetve oxigén koncentrációérzékelő mellett szabálytalan térfogatszázalék-hígítás volt kialakítva, valamint a bevonatoló épület védelmét ellátó habbaloltó sprinkler berendezéshez szükséges vízbetáp ágvezeték folyamatos nyitott állapota sem volt biztosított" - olvasható a közleményben.
Hangsúlyozták: ezek olyan szabálytalanságok, amely miatt a személy- és vagyonbiztonság nem garantált, ezért a hatóság minden tevékenységet azonnali hatállyal megtiltott a telephely teljes területén.
Emlékeztettek arra: míg a környezetvédelmi hatóság június 24-én meghozott felfüggesztő döntése a gyártástól független tevékenységeket nem érintette, addig a tűzvédelmi hatóság pénteki határozata már minden tevékenységet megtilt a Semcorpnál.
A hatóság döntése egészen addig érvényben marad, amíg a beépített habbal oltó tűzoltó berendezés folyamatos és üzemszerű működése nem lesz biztosított - közölte a kormányhivatal.
Hozzátették: a döntés - a jövőbeni téves jelzések elkerülése érdekében - a tervezési és üzemeltetési tevékenység felülvizsgálatára is kötelezi a vállalatot.
A lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai Semcorp Hungary Kft. csütörtök délelőtt jelezte: független szakértők bevonásával minden részletre kiterjedő, tényfeltáró vizsgálatot indít, amelynek célja annak kiderítése, milyen körülmények vezettek a társaságnál tapasztalt környezetvédelmi problémák kialakulásához.
A debreceni önkormányzat csütörtök délutáni közleményében nemkívánatosnak nevezte a városban a Semcorp tevékenységét, és arra szólította fel a kínai vállalatot, hogy fejezze be a tevékenységét, telepítse azt át más gyártási helyszínre, valamint haladéktalanul kezdje meg a teljeskörű környezeti kármentesítést.
A tüntetők felelősségre vonnák a gyárakat beengedőket is
Betelt a pohár! címmel szervezett tüntetést pénteken a tiszta vízért és az egészségért a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület a debreceni Városháza előtt.
Kozma Éva, az egyesület alapítója beszédében kiemelte, nincs elég víz az országban, az akkumulátorgyáraknak pedig sok kell, és nem csak elhasználhatják, hanem szennyezhetik is a vizeket. Arra hívta fel a figyelmet, hogy már egy egyszeri szennyezés is több száz évre veheti el a vizet az itt élőktől.
Arról beszélt, felelősségre kell vonni azokat, akik az engedélyeket kiadták, és azokat, akik beengedték a szennyező gyárakat.
Azonnali fizikai kármentesítést és teljes tényfeltárást kért, továbbá a teljes déli gazdasági övezet monitoring kútjainak független vizsgálatát a keresztszennyezések felderítése érdekében, valamint betekintést a laboreredményekbe. Hozzátette: a kormánynak azt javasolják, hogy az akkumulátorgyárakat vegyék le a jelentős infrastrukturális listáról.
A tüntetést a Semcorp debreceni gyárának területén történt környezetszennyezést követően szervezték meg. A hatósági mintavételek szerint több monitoring kútban és talajvízmintában jelentős határérték-túllépéseket mértek. Ismertetésük szerint az egyik mintában az alumínium koncentrációja a megengedett határérték több mint tizenháromezerszeresét érte el, emellett arzént, ólmot, kadmiumot, nikkelt, krómot, kobaltot, mangánt és más fémeket is kimutattak.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal ezt követően azonnali hatállyal felfüggesztette a gyár tevékenységét, valamint kármentesítési és tényfeltárási eljárást rendelt el. Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester tárgyalt a cég vezetőivel és kijelentette, hogy a Semcorp tevékenysége nem kívánatos Debrecenben, ezért felszólította a vállalatot a város elhagyására.
Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a debreceni polgármesternek "egyetlen lehetősége van: távozik azonnal a hivatalából". Hozzátette: Papp László 12 éve vezeti Debrecent, és teljesen egyértelműen személyes és politikai felelősséget visel azért, ami a városban történik. A kormányfő szerint a polgármesternek tudomása volt az óriási szennyezésekről és a határérték-túllépésekről.
(MTI)