A cikk arról szól, hogy a holokauszt relativizálása és történelmi újraértelmezése egyre gyakrabban jelenik meg politikai eszközként, és nem pusztán elszigetelt „szélsőséges jelenség.”

Az írás egy brit elemzésre hivatkozva azt állítja, hogy a holokauszt jelentőségének elmosása tudatosan szolgálja a második világháború utáni liberális világrend aláásását, amelynek egyik erkölcsi alapköve éppen a „soha többé” elve.

Bemutatja, hogy a revizionizmus nemcsak a szélsőjobboldalon jelenik meg nyílt tagadás vagy provokatív kijelentések formájában, hanem kifinomultabb narratívákon keresztül is, amelyek a „náci bűnöket” relativizálják, Hitler szerepét bagatellizálják, vagy a holokausztot nem szándékos, hanem „körülmények által okozott” tragédiaként ábrázolják.

Emellett arra is kitér, hogy bizonyos baloldali és „posztkoloniális” gondolkodók írásaiban a holokausztot egyetemes erkölcsi mérceként megkérdőjelezik, más történelmi vagy jelenkori szenvedésekkel helyettesítik, illetve izraeli politikai kritikák keretében relativizálják.

A cikk végkövetkeztetése szerint ezek a különböző irányból érkező narratívák közös hatása az, hogy meggyengítik a holokauszt történelmi és erkölcsi kivételességét, ezáltal pedig az antiszemitizmus elleni globális konszenzust, és a háború utáni politikai rend erkölcsi alapjait is kikezdik.

Érdemes röviden szót ejteni (ez természetesen már nem a Neokohn cikkének szemléje) a holokauszt-revizionizmusról is. Bár tengernyi szakirodalma van, mindenképpen úgy foglalható össze, hogy azt senki nem tagadja, hogy a németek által megszállt országokból deportáltak sok zsidót (ahogy nem zsidót is) különböző munkatáborokba, ahol a háború utolsó éveiben valóban borzalmas körülmények alakultak ki, mint ahogy az sem tagadható, hogy egyéni túlkapások, kegyetlenkedések is voltak.

Azonban soha egyetlen hitelt érdemlő dokumentum nem került elő, amely azt bizonyítaná, hogy központi utasításra emberek millióit gyilkolták volna meg gázkamrákban. Ha pedig ez nem történt meg, így a zsidóság tragédiája a 20. században valóban sajnálatos lehet (ám nem előzmény nélküli), de semmiképpen sem egyedi az emberiség történelmében. A zsidó nép szenvedése nem egyedi, már ez a gondolat elviselhetetlen számukra, és ez a lényeg.

De, mint látható, megjelenik Izrael szerepe is a cikkben, amely brutális, a palesztin nép ellen folytatott népirtásával finomban fogalmazva nem nyeri el a világ szimpátiáját. Talán remélhetjük, hogy ez is egyre inkább tompítani fogja a nemzetközi zsidóság azon politikai fegyverét, amely mindig a holokauszthoz nyúl vissza, mint „erkölcsi” talapzathoz, hogy erre hivatkozva bármit megtehetnek. Ez nem folytatható a végtelenségig. A Neokohn megállapítása pedig helyes, amennyiben romba dől a holokauszt-mítosz, úgy kérdőjeleződik meg alapjaiban az 1945-ben létrejött nemzetközi zsidóság által dominált világrend.

Ők ezt nem akarják, mi pedig nagyon is szeretnénk.

Henney Viktor - Kuruc.info