Az év második Heti progressziójában a Metával foglalkozunk, visszatekintünk egy pillanatra az év legelejére, majd elutazunk Karlsruhe városába az esküvői napokra.
Aki levelet küldött a hetiprogresszio@kuruc.info-ra, annak ismételten köszönöm, most pedig csatoljuk be az öveket, mert máris indulunk.
3. Lesz szó még arról, hogy a Meta – elvileg – visszavonulót fúj a szólásszabadság korlátozásával kapcsolatban, melynek első kedvező hatásait már láthatjuk is.
A techóriás megváltoztatta a felhasználói szabályzatot, ezentúl nincsenek már megszorítások, miként nevezzük az aberráltakat, vagy ahogyan a liberálisok fogalmaznak, a „marginalizált embercsoportokat”.
„Nem helyes, hogy a tévében vagy a kongresszusban lehet beszélni bizonyos témákról, de a platformjainkon nem” – írta a Meta új globális ügyekért felelős vezetője, Joel Kaplan a változásokat ismertető blogbejegyzésében.
A „tolerancia bajnokai” tehát azért sírnak, mert nem egyetlen oldalról lehet jellemezni a „marginalizált” személyeket. Nem kell egyébként rögtön „sértegetésre” gondolni, a szimpla diskurzus is fáj nekik, hiszen ezért az új szabályzatban olvasható szövegért ajvékolnak: „a nemi vagy szexuális orientáción alapuló mentális betegség vagy abnormalitás állításait engedélyezi, tekintettel a transzneműségről és a homoszexualitásról szóló politikai és vallási diskurzusra, valamint az olyan szavak általános, nem komoly használatára, mint a »bizarr«.”
A döntéshozók pedig kivették azt az őrültséget is a szabályzatból, miszerint az online „gyűlöletbeszéd” alkalmas lehet offline erőszak szítására. Szabadon lehet továbbá a transzlényeket „az”-nak neveznek, de azt is kijelenthetjük végre, hogy bizonyos „védett csoportoknak” nem szabadna létezniük.
A változtatások – sajnálatos módon – egyelőre nem érintik az EU-t, de ami késik, nem múlik.
2. Jól indult az új év néhány zambiai rabnak, akiket egy teljesen részeg felügyelő, egy bizonyos Titus Phiri engedett szabadon még szilveszterkor.
A nyomozó elvette a kulcsokat a kollégájától, majd kiszabadított 13 lopás, garázdaság, testi sértés miatt börtönben ülő rabot (férfiakat és nőket egyaránt).
Titus azt is közölte a fogvatartottakkal, hogy szabadon léphetnek át az új esztendőbe, amit persze mindegyik ki is használt és azonnal kereket oldott.
1. 2025 januárjában rendeznek Karlsruhéban egy esküvővel és ünnepségekkel kapcsolatos kiállítást, ahol az érdeklődőket az adott tematikán belül kiállítók sokasága várja, például, hogy megtervezzék az esküvőjüket.
Ez idáig nem is annyira érdekes, viszont a rendezvényeket ugyebár hirdetni is szokás. Így történt ez az ominózus esküvői napokkal kapcsolatban is, olvasónk viszont lefotózta, hogyan is zajlik mindez.
A képen látható két férfi is „esküvőt” tervez, a hirdetők elfelejtették, hogy ez csak férfi és nő között lehetséges. Bizonyára sokaknak „meghozták a kedvét” a kiállításhoz.
Jövő héten folytatjuk!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Az előző rész: Évkezdés tűzijátékkal - Heti progresszió (CCLXV. rész)