Sokat elmond egy politikai, társadalmi és gazdasági rendszer szellemiségéről, hogy az állampolgárok számára melyek a vágyott szakmák, melyek számítanak konszenzusos alapon sikeresnek, ha valaki ott helyezkedik el, „ő már valaki”. Természetesen szubjektív, kinek melyik, de az kétségtelen, hogy a bankár egy ilyen foglalkozás nemcsak Magyarországon, hanem a nyugati civilizációban. Nincs is ebben meglepő, hiszen a világ ezen féltekén – sajnos – még mindig a materialista alapokon álló liberálkapitalista korszellem a domináns.
 Illusztráció: Adobe Stock |
Még így is akadtak üdítő kivételek, amikor a bankárok nem maradhattak meg „szent tehenek”, és ilyen példa volt Izland.
De mi is történt?
A történet a 2008-as gazdasági világválság alkalmával zajlott le. Izland három legnagyobb bankja (Kaupthing, Landsbanki, Glitnir) összeomlott. Ezek a bankok a GDP több mint tízszeresének megfelelő külföldi adósságot halmoztak fel, és a válság idején nem tudták visszafizetni a hiteleiket. A válság gyakorlatilag megbénította az ország gazdaságát.
Meglepő módon viszont Izland nem mentette meg a bankokat közpénzből (ellentétben az USA-val vagy több európai állammal), hanem hagyták, hogy csődbe menjenek. A külföldi hitelezők és részvényesek elvesztették a pénzüket, miközben a lakosságot igyekeztek megvédeni.
Ezen túlmenően viszont több tucat bankárt és felső vezetőt vádlottként állítottak bíróság elé, főleg csalás, piaci manipuláció, bennfentes kereskedelem és sikkasztás miatt. Több mint 20 bankárt ténylegesen börtönbüntetésre ítéltek, ami ritkaság volt a „progresszív” világban. Sőt, közülük néhányan 4–5 évet is kaptak, ami izlandi viszonylatban jelentős ítéletnek számít.
A politikai vezetők közül is volt, akit felelősségre vontak, például Geir Haarde volt miniszterelnököt bíróság elé állították, bár végül csak részben találták bűnösnek (és nem kapott börtönt).
Az izlandi kormánytagok hangsúlyozták, hogy a gazdasági rendszer nem működhet büntetlen csalásokra építve.
Mi történt akkoriban Magyarországon?
A válság idején a Gyurcsány-kormány alatt Magyarország már amúgy is gyenge pénzügyi helyzetben volt. Nagy államadósság, magas költségvetési hiány, külföldi devizában (főleg svájci frankban és euróban) eladósodott háztartások, külföldi tulajdonban lévő bankrendszer (az OTP kivételével szinte minden nagybank nyugati kézben volt). Amikor a globális pénzpiacok befagytak, a forint gyengülni kezdett, és az ország a csőd szélére került.
Gyurcsányék nem hagyták csődbe menni a bankokat, hanem stabilizálni próbálták a rendszert, főként azért, mert azok külföldi anyabankokhoz tartoztak (pl. Erste, Raiffeisen, UniCredit). A bankokat nem vonták felelősségre sem a devizahitelezés miatt, sem a válságkezelésben betöltött szerepükért.
Sőt, a devizahiteles válság 2010 után robbant ki igazán, amikor a frank elszállt. A 2010 utáni Orbán-kormányok ugyan utólagos elszámoltatást ígértek, de ez nem igazán történt meg, nem volt büntetőjogi felelősségre vonás sem. Szóval nálunk a bankrendszer stabil maradt, de a lakosság viselte a válság terhét, főleg a devizahitelesek. És ez a történet mind a mai napig rendezetlen.
Lantos János – Kuruc.info
