Dalszöveg-elemzés
Vonatkoztassunk most el attól, hogy ez a „kvázi heroikus”, jelen politikai közéletünkhöz frappánsan, polkorrektül passzoló „dalocska” már alapjaiban lopott. Aki nem hiszi, az a verzéknél dúdolgassa nyugodtan a „Paff, a bűvös sárkány” versszakait!
 |
Ez a jegyzet a szöveg tartalmi elemzésére vállalkozik, cseppet sem polkorrekt módon. Megjegyezve, hogy nem célja sem a gyűlöletkeltés, sem a dolgok elmismásolása. Külön kiemelve, hogy ennek a dalnak a szövege kifejezetten károsan befolyásolja azon tisztességes zsidó származású magyar emberek értékítéletét, akik hazánk múltját csak a fősodratú média hazugságaiból ismerik.
’37-ben mikor a hősünk,
Dani még a gimibe járt,
Nem sejtette, milyen gyorsan
Jön majd el a változás.
Pedig lehetett volna egy kis sejtése szegénykémnek. Ugyanis ekkorra már a hazai zsidóság annyira magára haragította még az egyszerű polgárságot és parasztságot is, hogy a változás bizony ott kopogtatott minden ajtón és ablakon. A városokban a legnagyobb gyárak mind zsidó kézben voltak. Az orvosok és ügyvédek aránya 70-30% volt, nem mondom meg, kinek a javára. A közhangulat formálásáért felelős szektorban pedig (filmhíradók, újságok, filmgyártó cégek, színházak, revük, kabarék, rádió, stb.) a hazai zsidó értelmiség egyértelműen monopolhelyzetbe került.
A parasztság külön fejezetet érdemel. Tudvalévő, hogy a vidéki falvak szinte mindegyikében zsidók kezében volt a bolt és a kocsma. A falvak elenyésző hányadára volt csak jellemző, hogy a Hangya Szövetkezet vette át az irányítást, kiszorítva ezzel a zsidó hegemóniát.
Miért volt rossz a magyar parasztnak ez a hegemónia? Nos, a következők miatt:
A zsidó boltos és a zsidó kocsmáros bármikor adott hitelbe. Fedezetként a parasztok földjeit jelölte meg. Saját dédnagyapámmal történt a következő, korántsem egyedülálló eset. Dédnagyapám szerette az italt, mint annak idején majd' minden falusi férfi. Pénze nem lévén, igen gyakran ivott hitelbe. A zsidó kocsmáros, Kóhn úr, rovásra adta a bort. Azon a bizonyos napon, mikor családunk föld nélkül maradt, Kóhn úr megvárta, amíg dédnagyapám leittasodik, majd azt mondta neki:
- Nagy úr (ti. Nagy Istvánnak hívták őt – vbt), látja, sok van a rovásán.
- És most mi legyen, Kóhn úr? – kérdezte dédim.
- Nos, én ezeket mind letörlöm, de sajnos már az enyém a Körpölye mellék!
Ez a földterület a családunk birtokában volt évtizedek óta. Amikor dédnagyapám bortól kábult fejjel rábólintott, a zsidó már vette is elő az előre megírt adásvételi szerződést a pult alól, és íratta is alá Dédivel. Tanú is akadt, egy-két féldeciért cserébe.
Aztán dédnagyapám másnap foghatta a fejét, hogy hogyan is adhatott el 30-40 hosszúlépésért cserébe egy 6 holdas birtokot?
Ezzel a módszerrel a magyarországi zsidó boltosok hatalmas földterületekhez jutottak, melyeket aztán felesben műveltettek (ők nem csináltak a földeken semmit, de az eredeti tulajdonos saját költségén megművelte, s a termény 50%-át megtartva, a másik felét a zsidónak adta). A zsidók az így megszerzett pénzt a saját vagyonuk gyarapítása mellett „Erec Israel” megteremtésére használták fel.
Járt oda egy másik gyerkőc.
Úgy hívták, Magyar Zoli.
Mindig lesett Dánielről,
Mikor jött a nagydoli.
Az üzenet egyértelmű: a magyar gyerek volt a síkhülye, ráadásul csaló is. Az már csak hab a tortán, hogy származásában és nevében is magyar volt. Tudniillik, dupla ráhangolás, ha esetleg valaki nem kódolná azonnal az eredeti üzenetet!
Zoli volt a rámenős szájhős,
És legnagyobb riválisa.
Dani volt az osztályelső,
Csak tornából volt hármasa.
Na tehát! Ugye a hazai zsidóság legnagyobb riválisa (mily meglepő!) a hazai magyarság volt. Ez egyszerűen fertelem! Hogy a saját országunkban mi szeretnénk megkaparintani az irányítást? Még mit nem!
Tetejébe Zoli még szájhős is volt. Biztos jött a turáni eredettel, meg Atillával, és hasonlókkal. A kis piszokja…
Persze Daninak, mint pozitív hősnek, itt adni kell egy kis szerethetőséget, egy csipetnyi esendőséget! Ez a torna hármas. Gyengécske volt a szentem fizikailag. Nem úgy, mint Wigner Jenő, aki akkorra már Trinityben imádta a Szentháromságot, a Manhattan project többi tagjával…
Csúfolták is sokan a srácok,
Pedig tudták hogy jó ember.
De Dani neve kicsit más volt.
Úgy hívták, hogy Rosenberg.
Vonatkoztassunk el most a 9 éves kislányok emlékkönyvébe illő rímpárokról! Mert itt már egyértelműen a pofánkba vágódik a másság elfogadásának hiánya. Tudják, amire mi, magyarok képtelenek vagyunk.
Mondjuk ott volt a lehetőség Daniék előtt is, hogy Rózsahegyire magyarosítsanak! Ebben az esetben akár színi tanodát is nyithattak volna a Terézvárosban. De nem. Ők karakánul megtartották eredeti nevüket. Amit egészen… meddig is vezethettek vissza? Nos, nem régebbre, mint cirka 250 év!
Danit persze a fizikai erőnléte miatt csúfolták. Ami példátlan, vérlázító és egyértelműen antiszemita megnyilvánulás. Hát ki hallott már olyat, hogy egy osztályközösségben a magyar gyerekek kigúnyolják a náluk kövérebb magyar gyerekeket? Vagy a szemüvegeseket pápaszemesnek titulálják! Netán a túl soványakat cingárnak… Nem, kérem! Felejtsük el a „Mérei-Binét: Gyermeklélektan” összes fejezetét! Ez biz’ a legkeményebb fajüldözés!
Refr.:
Ha a vonatok indulnak,
Ha a jó napok elmúlnak,
Rideg helyeken száguldva, ájultan.
Akárhova visz, lesz új nap,
A gonosz oda már nem nyúlhat!
A szíved gyertya, mit elfújnak,
De meggyullad!
A képzavaros refrén dallamának építkezése, valljuk be, nem sok fejtörést okozhatott zeneszerzőnknek. A szöveg megírása úgyszintén nem kíván irodalmi magaslatokba röppenni.
De nézzük akkor meg, hogy kik is utaztak azokon a bizonyos vonatokon!
A hazai zsidóság leggazdagabbjai már a deportálások kezdeténél sokkal előbb átmentették vagyonukat. A vagyon tetemes része egy, az „Erec Israel” megteremtésére szánt alapba került. A többi tengerentúli bankokba, többnyire Manhattanbe. Ekkorra Magyarországon már csak a zsidó középosztály és a szegényebb zsidók tartózkodtak. Akik nem tudták megvásárolni szabadságukat. Akiket a gazdag zsidók áldozatul hagytak, méghozzá tudatosan. Ugyanis pontosan tudták, mi fog történni velük. Kvázi ők készítették elő a terepet a történésekre. Hiszen legnagyobb történelmi hazugságukat pont ezekben az években alapozták meg. Azt a hazugságot, amely azóta is busásan kamatozik nekik a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Ne legyenek tehát illúzióink: azokon a bizonyos vonatokon egytől egyig a saját népük által magukra hagyott, a saját fajtájuk által kisemmizett zsidók ültek. Akik az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy a cionisták megmentik őket.
Eljöttek a kegyetlen évek.
A házmesterné mindenkit feldobott.
Egy nagy lakásra volt szüksége.
És Dani nagyapja csak hallgatott.
Kegyetlen éveken a szerző bizonyára kegyetlen hónapokat értett. Hiszen a nyilas hatalomátvétel és a szovjet megszállás között még fél év időintervallum sem volt, nemhogy évek. De egy nótában (is) jól hangzanak a túlzások, ugyebár…
A házmesterné szerepe itt kiemelten fontos. Mert magát a magyarságot szimbolizálja. A nő (v.ö. Patrona Hungariae), aki hóhérkézre adja a házában (v.ö. országában) élőket. Hiszen ugye, nagyobb lakást (v.ö. Észak-Erdély, Felvidék visszacsatolása) szeretne.
Kiderül tehát, hogy a magyarok a trianoni határok revíziójának reményében adták náci kézre a zsidókat.
Érdekes mellékszál Dani hallgató nagyapja. Ő a megalkuvó, úgynevezett csendes zsidó példázata. Párhuzamba állítva a mai hallgatókkal. Akik ennek értelmében ugyanolyan bűnrészesek, mint a háború idején a hangjukat fel nem emelők.
Azt mondta „Bis hundert und zvanzig”,
És kölyökösen pislogott.
Végül így szólt: „Fel kell vennünk
Most a seriffcsillagot”.
Nagy azesz azért a vén csont! Ugyanis Kálmán (Koppstein) Imre egyik dalából idéz („Jön-e velem naccsád simmit járni”). Mellékszálként jegyzem meg, hogy Rosenbergékhez képest Kálmán kissé konszolidáltabban élte meg ezeket az éveket, hol Párizsban, hol New Yorkban időzve, hogy aztán 1953-ban még a francia Becsületrendet is átvehesse.
Nagyapó a tetejébe még kölyökösen (sic!) is pislog, nyilván a szótagszám miatt. És a szörnyű tényt, miszerint megkülönböztető jelzés viselésére vannak kötelezve, vadnyugatos humorba ágyazza.
Érdekes megfigyelni az analógiát a radikális oldalon először emlegetett seriffcsillag, és a szerző szóhasználata között. Tipikus példája annak, hogyan lehet az ellenség szidalmait a magunk hasznára fordítva, duplán karikírozni.
Elvitték a fűszeres Goldsteint,
A zenetanár Klein Manót…
A házban ő volt a legjobb fej…
És Weiszt, a legrégibb lakót,
Szegényeket mind elvitték. A fűszerest, a tanárt, és a legrégibb lakót. Csak a gyárosok, az uzsorás bankárok, meg a sleppjük úszta meg csodálatos módon. De ők aztán mind, egy szálig.
Mellesleg, ha itt akkora zsidóüldözés és antiszemizmus volt Horthy alatt, akkor hogyan lehetett pont egy zsidó ember a ház legöregebb lakója? Egyáltalán hogyan lehetett lakása a házban, amikor Budapest utcáin rengeteg hajléktalan élt?
Na mindegy, a lényeg, hogy Budapest zsidó negyedében csodálatos módon volt egy olyan ház, ahol a legöregebb lakó és a legjobb fej lakó is zsidó volt. Mintha azt mondanánk, hogy Nagykovácsiban sok a sváb…
Vitték Zimmermannt, az elsőn,
És két lányát, Katót, Lizát.
Az irodalmár Kardos Ernőt,
Pedig, ő katolizált.
Kezdjük a végéről. Mocskosul manipulatív dolog ám ez a popszakma! A dalnak (?) ezen a pontján szükség van a nevesítésre. Hogy az egész maszlag még tárgyszerűbb, még mellbevágóbb legyen. Így kerül a képbe az irodalmár Kardos Ernő.
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom, hogy létezett ilyen néven irodalmár az elhurcoltak között. Azt tudom, hogy ezzel a névvel él Magyarországon egy liberális újságíró, de ő 1953-ban született. Korban a legvalószínűbb egy élelmiszervegyész. Akiről nem derül ki, hogy zsidó származású-e, de példának semmiképp nem javasolnám, ugyanis az 1907-ben született úr 2003-ban halálozott el, s tudtommal akkorra már egyetlen haláltábor sem üzemelt a Harmadik Birodalom területén.
Ám legyen! Létezzen ez a bizonyos Kardos Ernő! Viszont nem értem, mi abban az érdem, ha egy zsidó azért katolizál, hogy el ne vigyék? Ez mindkét vallás - a zsidó és a katolikus – egyszerre történő szembeköpése. Magamról például elképzelni sem tudnám, hogy érdekből cseréljek vallást. Ha Szent István első vértanú nem tette meg, ha Szent Pál apostol nem tette meg, ha oly sok keresztény vértanú nem tette meg, akkor véletlenül nem az az érdem, ha valaki hajlíthatatlan ez ügyben?
Nézzük tovább! Kétségtelen, hogy ez a Zimmermann szerencsétlenebb sorsú volt, mint névrokona, Bob Dylan. Viszont itt képbe kerül a gyermekek lemészárlásának szörnyű ténye is. Jó, nem lemészárlás, csak elhurcolás. Illetve elvitel. „A” pontból „B” pontba.
De ne legyünk szőrszálhasogatók! Fogadjuk el tényként, hogy akiket elvittek, azok meghaltak. Azt is kezeljük tényként, hogy minden ember élete felbecsülhetetlen értékű. Tehát, ha bármilyen konfliktusban akárcsak egyetlen ember is az életét veszti, maga a konfliktus szükségszerűsége kérdőjelezhető meg.
A téren Zoli menetet látott.
Tudta hogy még tartozik.
Elindult barátjához.
A szomszédban lakott Dani.
No, akkor bogozzuk ki az értelmét ennek a versszaknak!
Magyar Zoli, a leső/csaló magyar látja ám, hogy a téren menetelnek a zsidók. Erről eszébe jut, hogy tartozik. Hogy mennyivel és miért, az nem derül ki a történetből. Talán a puskázásért? Mindenesetre kiderül számunkra, hogy Zoli is a zsidó negyedben lakott. Ahol ugye, a zsidó mágnások által épített vagy felvásárolt és üzemeltetett bérházak voltak. Egytől egyig. Kivétel nélkül. Az utolsó tégláig.
Akkor viszont lehet, hogy lakbérrel tartozott?
Becsöngetett Rosenbergékhez,
De jött az igazoltatás.
A két nyilas a szobába lépett…
Zoli tudta a folytatást.
Zoli nyilván a nyilasokkal egyszerre ért a lakás ajtajához, akiknek csak a szobában jutott eszükbe őt is igazoltatni. Kár is erre több szót vesztegetni, nézzük inkább a végkifejletet, és haladjunk a katarzis felé! Megéri!
A nyilas hosszú listát nézett,
És neveket is olvasott.
Mikor Dani nevéhez ért el,
Zoli azt mondta, hogy „Én vagyok”.
Na, szép. Tehát a kisgyerek Zoli, aki ugye, még gimnazista, feláldozza a saját életét, hogy megmentse kis barátját, Danit. Cserébe a „nagydogás” puskázásért. Hát… szerintem ebből is kiderül, hogy mi, magyarok nem vagyunk valami túl jó üzletemberek… Mit is beszélek? Hiszen a nóta 1937-ben kezdődik, s itt már minden bizonnyal 1944-et írunk! Akkor itt Zoli és Dani már legalább 21 évesek! Mit ne mondjak, meglehetős nagyvonalúsággal ugrottunk át 7, eléggé jelentős évet a világtörténelemben!
De nem is ez a lényeg. Hanem hogy Rosenberg úr és Rosenbergné őnaccsága mindezt szó nélkül tűri. Egy szavuk sincs. Ott van előttük egy fiatalember, a saját fiuk gyerekkori barátja, és minden további nélkül belemennek ebbe a véres alkuba. Nos… nincs több kérdésem…
Mikor visszajött, még látta az arcát.
Futott, és megállt Dani.
Felemelte mindkét karját,
Ahogy a Rabbi szokott áldani.
Csodálatosan katartikus kép! A téren viszik a zsidókat valahová. A menetben lépked Magyar Zoli is, mint ál-Rosenberg. És akkor egy zsidó srác a tér közepén, a menet előtt rabbinikus áldásra emeli a karjait…
Feltéve, de nem megerősítve, hogy Danin a semita vonások nem egyértelműen felismerhetők, azért nem nevetséges egy kissé a nyilasok szeme láttára ezt tenni?
Arról nem is beszélve, hogy a mi Danink, úgy látszik, szintén belement a cserébe. Magukra hagyva szüleit, és cserbenhagyva Zolit.
Hát kérem! Erre mondom én, hogy tipikus cionista zsidó mentalitás. Ahogy a székelyek mondják: „collateral damage”. Azaz járulékos veszteség.
Végezetül ne feledkezzünk meg azokról sem, akik ezt a nótát jegyzik:
Egyikük a francia becsületrend tulajdonosa. Másikuk a magyar könnyűzenei ipar hegemónja és uzsorása. De van köztük olyan is, aki orbántól gyurcsányig már mindenki ánuszát polírozottra nyalta. Olyan is akad, aki zsidóként született drogosból avanzsált „lelkésszé”. Nem feledkezhetünk meg arról az úrról sem, aki hamis szaxofonjátékával borzolja a vájt fülű zsidók idegeit majd' minden zsidó fesztiválon. A legszebb köztük mégis az az úr, aki az osztálytársai rá aggatott gúnynevét, a „rohadt zsidót” rövidített formában művésznévvé emelte, Rózsi néven.
Zárásként egy magyar népdalt szeretnék a kedves olvasó figyelmébe ajánlani, mégpedig annak is a második versszakát, eredeti formában:
Legyen úgy, mint régen volt!
Legyen úgy, mint régen volt!
Ne ugasson a magyarnak,
Ne pofázzon a magyarnak
Legyen úgy, mint régen volt!
Ne ugasson a magyarnak,
Ne pofázzon a magyarnak
Sem a zsidó,
Sem a cigány,
Sem a tót!
Legyen úgy, mint régen volt!
Sem a cigány,
Sem a tót!
Legyen úgy, mint régen volt!
Őrhalom, 2013, január 11.
Varga B. Tamás
(Kuruc.info)
