1990 óta, amióta felbomlott az ún. kétpólusú világrend, Közép- és Kelet Európa államainak határai teljesen átrajzolódtak, mi több, néhány mesterséges leviatán tákolmány el is tűnt a térképről. A teljesség igénye és a történelmi elemzés aprólékossága nélkül említsük meg a német újraegyesülést, a Szovjetunió atomjaira hullásának eredményeképpen államiságukat visszanyerő balti köztársaságok újjászületését, továbbá 1991-ben a szuverén Ukrajna megalakulását. De a sort folytathatjuk Jugoszlávia véres háborúk árán történt széthullásával, továbbá az ugyancsak mesterségesen, a versailles-i íróasztaloknál fabrikált Csehszlovákia megszűnésével 1993-ban, végül a délszláv állam haláltusájának záró aktusaként Szerbia NATO általi bombázásával 1999-ben, illetve Montenegro függetlenedésével.
 |
Miközben ezek a nagy horderejű események zajlottak körülöttünk Európában, egyetlen megváltoztathatatlan és örök életűnek tűnő politikai tényező volt és maradt kontinensünkön: Trianon. S ez nem valami antik sorstragédiákra jellemző megfellebbezhetetlen végzetből fakadt, hanem a magyarországi, de nem magyar lelkű és magyar nemzeti érdekeket képviselő vezető réteg magyar- és nemzetellenes politikai és ideológiai beállítódásából. Tudniillik a viharos európai fejlemények közepette több alkalommal is felvethette volna a budapesti kormányzat a határrevízió - esetleg a területi autonómia - kérdését, mégsem tette egyetlen egyszer sem.
1991-ben, Ukrajna megalakulásakor Antallék nem jelentették be Magyarország igényét Kárpátaljára, 1993-ban úgyszintén elmulasztották ezt, legalább az 1938-as Hitler és Mussolini által meghozott első bécsi döntés által érintett felvidéki területek vonatkozásában, végül Orbánék sem kötötték semmiféle revíziós feltételhez Magyarország területének a NATO által logisztikai bázisként való használatát 1999-ben Szerbia bombázásakor.
Ugyanaz a recsegő, karcos lemezről felhangzó, az unalomig ismételt és ismert szlogen hangzott el mindannyiszor: Magyarország a második világháború utáni 1947-es párizsi béke által szentesített államhatárokat szentnek, örökkévalónak és megváltoztathatatlannak ismeri el, nem törekszik egyetlen négyzetcentiméternyi elcsatolt magyar föld és az ott ősidők óta élő élő magyar testvéreink visszaszerzésére, ergo a trianoni-párizsi határokat örökéletűnek ismeri el. Mintha a történelemben bármilyen béke, alku, területi rendezés valaha is megváltoztathatatlannak bizonyult volna... Arról már nem is szólva, hogy egy felelős nemzeti kormány efféle nemzetellenes kijelentést még a legreménytelenebb politikai széljárás ideje alatt sem tesz.
 |
S így érkezünk el napjaink ukrajnai válságához. Közismert, hogy a múlt vasárnapon a Krímben tartott népszavazás eredményeképpen 96%-os többséggel deklarálták, miszerint a félsziget nem Ukrajnához, hanem Oroszországhoz kíván a jövőben tartozni, s ezt a tényt a duma napokon belül be is fogja cikkelyezni. A krími referendummal együtt az a példátlan helyzet - akár csodának is mondhatnánk - állt elő, hogy egy világhatalom számos befolyásos katonapolitikai elemzője, közszereplője már több alkalommal is felvetette, miszerint Kárpátalja birtoka Magyarországot illeti. Kis túlzással állíthatjuk, hogy most világhatalmi támogatással kínálják fel hazánk számára a területi revíziót. Ami egyúttal történeti-politikai precedenst is teremtene arra, hogy más elcsatolt területeken élő nemzettestvéreink is joggal reménykedhessenek a jövőben abban, hogy Trianon is megváltoztatható, ami hihetetlen lelki erőt biztosítana számukra, és nagymértékben erősítené a magyar összetartozás tudatát is, a jelenlegi határokon innen és túl, illetve azokon keresztül.
 Amikor még volt revíziós politika |
Ez a politikai marionett-alvilág, amely 1990 óta vezeti Magyarországot, még saját hatalmi-választási érdekeivel is szembemegy, ám ez legyen az ő baja. Sokkal tragikusabb ennél, hogy olyan fájó sebeket tép fel újra és újra elszakított nemzettestvéreink szívében, amelyek kétségesek, hogy valaha is begyógyulnak. Gondoljunk itt 2004. december 5-ének gyalázatára, amely miatt még nekünk, tisztességes anyaországi magyaroknak is szégyenpír öntötte el az arcunkat, s persze gondoljunk a fentebb említett eseményekre, amelyekkel a Martonyi-féle nemzetidegenek rendre kinyilvánították-kinyilvánítják, hogy voltaképpen egy idegen állam belügyének tekintik őseik földjén élő magyar testvéreink (persze, nekik nem azok) sorsát, s kiszolgáltatják őket a szerbek, ukránok, románok és tótok kényének-kedvének, önkényuraskodásának.
Végezetül Németh László szavait idézve, miszerint "Marathónnál is a reménytelenség győzött", csak abban bízhatunk, hogy ennek a história ítélőszéke által már halálra ítélt kompániának a napjai meg vannak számlálva, s mihamarabb a történelem szemétdombjára kerülnek.
Lipusz Zsolt - Kuruc.info
Kapcsolódó:
