 |
A tölgyfa élete a fagyöngyben zajlik, miképpen a fagyöngy léte is a tölgyfához kötött. Télen maga a fagyöngy egészséges zöld marad, míg a tölgy lecsontosodott és kopár. A fagyöngy biztonságos magasban, ég és föld között lebeg. Nem szabad földre zuhannia vagy égbe szállnia, mert akkor elvész csodatévő ereje. Sárga, aranyszínű ágai nem a földön és nem az égig nőnek. Szép és mutatós, de haszontalan élősködő csupán.
A zsidóságra talán leginkább jellemző Nahum Goldmann megjegyzése, aki a következő módon ítéli meg saját népét:
„Több vagyunk, mint egy nemzet, vallás vagy civilizáció, mindez együttvéve vagyunk, s ezért nincs a földön még egy nép, mint a miénk.”
Ebből az idézetből is jól látható, hogy a zsidó identitás, mindenekelőtt, felsőbbrendűnek kikiáltott faji alapú identitás. A zsidó géniusz felsőbbrendűsége valóban megmutatkozik az anyag, a sötétség eltökélt akarásában, és ehhez szorosan kapcsolódóan, az asszimiláció és emancipáció, rejtőzködő folyamataiban.
A zsidóságra igen jellemző a faji összetartozás mellett a közös sorsérzet (félelem), a rejtőzködő bűntudat, és az anyag bűvöletében megnyilvánuló pénzimádat jelenléte és képviselete. Erre a kézzelfogható haszonelvűségre épül a zsidó világmisszió térhódítása. Nem véletlenül idézik sokan Marx nevezetes megállapítását:
„Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. Mi a zsidó világ kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz.”
A váltó (kölcsön és hitel) lett tehát a zsidóság hétköznapi istene, ami már csak egy illuzórikus aktus maradt csupán, hiszen náluk a vallás és üzlet egy és ugyan az. A zsidósággal szembeni egykori izolált vérvád mára globális pénzváddá terebélyesedett. Mammon imádata mellett korunk világuralomra törő zsidóságát egyéb iszonyatos bűnök is terhelik és nyomasztják, hiszen romboló tevékenységükkel jelentős nyomot hagytak az alázuhanó emberi civilizáció eltorzult arculatán.
Krisztus kereszthalálát követően a zsidó szellem megnyilvánulásai ott lelhetők a kereszténység átalakításában, eltorzításában és szétveretésében, a titkos szabadkőműves társaságokban, a forradalmak és háborúk kirobbantásában, a bolsevizmus–kommunizmus–szocializmus idealisztikus építményében, a fasiszta-nemzetiszocialista mitológia és mágia kialakításában*, a szélső-liberális demokráciákban, és újabban az Ószövetség tanaira épülő, hegemonisztikus amerikai neokonzervatívizmus megszületésében.
Egyes történészkutatók leegyszerűsítő képlete szerint a kereszténység átformálása egykor zsidó-zsidó belügy volt. A forradalmak és háborúk, zsidó-szabadkőműves mesterkedések voltak. A kommunizmus zsidó-bizánci ügyeskedés volt, míg maga a kapitalizmus kizárólag szemita-keresztény ügyé egyszerűsödött. Az elkövetett bűnök tudatosultsága megkövetelte a zsidó mimikri (rejtőzködés) technikáinak zseniális alkalmazását.
Modern világunkban egyre inkább feltűnővé vált, ahogyan a védelmezett kisebbség, különállóság, deviancia - a „demokratikus” felmagasztalás során - miként bújik el a „másság” és „idegenség” szépre mázolt álarcai mögé. A bűntudat másik fegyvere a támadó antiszemitizmus fegyvere lett, amely a rasszizmus szinonimájává vált. Ez azért is furcsa, mert maga a felsőbbrendűséget nyíltan hirdető szemita fajelmélet az igazi rasszizmus! A rasszizmusnak egyébként sincs különösebb jelentősége, ha mindössze a felszínre szorítkozik, vagyis arra, hogy valaki zsidó, cigány vagy fehér és színesbőrű. A tiszta rasszt (árja) nem külsőségeiben, hanem belső, elsősorban spirituális és etikai, vagyis szellemi és lelki dimenziókban kell és lehet meghatározni! A rassz egyébiránt igencsak pozitív dolog, hiszen a legmélyebb és legeredetibb szubsztancia, mellyel az emberi faj különbözőségei láthatók, érzékelhetők és leírhatók.
A rasszizmus felerősít és rámutat az emberi különbözőségekre, ezáltal alapjaiban ellenkezik az egyenlőség mindenható „demokratikus” elvével. Ma már sajnos nagyon ritka jelenség az, amikor a három rasszképlet, vagyis a fizikai, szellemi és lelki rasszjegyek összhangban vannak egy adott népcsoportban. (A zsidóság tudatos és zárt önépítkezése ez alól kivételnek tekinthető!) Minden rasszelmélet színvonalát sajnos az adott kor emberképe, hatalmi szerkezete és politikai osztálya befolyásolja. Nem véletlen tehát, hogy az antiszemitizmus és a hozzá szorosan odakötözött rasszizmus ma olyan politikai piedesztálra emelt, gyűlöletkeltésre alkalmas okozattá változott, melynek igazi okait és gyökereit, vagyis a gátlástalan szemita elnyomást és az ebből fakadó mérhetetlen társadalmi elnyomorodást senki sem kutathatja. Ez, akárcsak egykoron a gnózisnak (a szabad akarat által vezérelt belső tudásnak) a kiirtása a kereszténységből, ma hozzátartozik a megkérdőjelezhetetlen holokausztnak, mint dogmatikus vallásnak a tabusításához.
A zsidóság messianisztikus világuralmi terjeszkedése az elhallgattatás okán ma már mindenhol nemzetközi tabutémává változott. Ennek a kiteljesedő befolyásnak nyilvánvalóan egyik eszköze az is, hogy szerte a világi közbeszédben egyfajta mesterségesen szított és kiélezett szemita-antiszemita kampányküzdelem is zajlik. Olyan manipulációs háború ez, melynek igazi célja a dolgok valódi mozgatórugóinak az elferdítése és elkendőzése.
Ennek a tragikus történetnek talán nem kellett volna így alakulnia, hiszen a nem is oly távoli korokban a zsidóság előtt három valódi alternatíva kínálkozott, melyek a következők voltak: az ortodox, a neológ és a cionizmus irányzatai. Másképpen: lelki, szellemi és anyagi irányok. Még másképpen: asszimilációs, emancipációs és harci irányok. Sajnos ma már látjuk, hogy a zsidóság - akarva, akaratlan -, beteljesítve ezzel történelmi küldetését, egyértelműen ez utóbbi utat, vagyis a cionizmus, anyagi, harci útját, az egész emberiséggel szembeni globális konfliktus útját választotta.
Végső, profán tanulságként zárjuk le ezt a fejezetet az „antiszemita” Shakespeare egyik remekbe szabott és véresen aktuális drámájának: A velencei kalmárnak időszerű gondolataival, ahol Shylock, a gazdag zsidó uzsorás unszolja a tőle kölcsönkérő Antoniót:
„Gyerünk egy jegyzőhöz és írj alá Kezességet s tréfából azt is, hogy ha nem fizetnél ekkor meg ekkor. Itt meg itt, ennyit meg ennyit, ahogy Megegyeztünk, bánatpénz az legyen, hogy kivághatok egy fontot belőled. Szép húsodból, testednek ama részén, Ahol nekem majd épp kedvem telik.”
A negyedik felvonásban aztán, egy leleményes és okos hölgy Portia részéről megjön a csattanós válasz, a testet-lelket tönkretevő uzsorás számára:
„Készülj tehát kivágni azt a húst. Ne onts vért, s ne vágj többet, kevesebbet, Amennyi a súlyt csak egy unciának Huszadával könnyíti, nehezíti, sőt, ha a mérleg nyelve meginog Csupán egy hajszál vastagságnyira – Meghalsz, s minden javadat elkobozzák.”
Majd néhány sorral odébb, elhangzik a végső ítélet:
„Várj, zsidó: A törvénynek még dolga van veled, Velence írott törvénye szerint, ha Rábizonyul egy idegenre az, hogy közvetett, avagy közvetlen úton bármelyik polgár életére tör – Az, kit próbálkozása fenyeget, Megkapja minden javának felét, Másik fele a közkincstárra száll, S a bűnös élete csupán a dózse, Kegyelmétől függ, bárhogyan is szavaznak. Azt mondom, most e vád illik reád, Mert nyilvánvaló az eddigiekből, hogy közvetlen s közvetlenül is, Az alperesnek életére törtél, és így fejed fölött az a veszély, Amelyről épp az imént beszéltem. Hát térdre, tán irgalmat ad a dózse.”
Ma már az igazság illúziója is elveszett. Mily szép lenne, ha azt mondhatnánk: Legyen így, győzzön végre országunkban és szerte az egész világon a törvény, a rend és az igazság, bárki legyen is a nemzeteket megnyomorító kapzsi uzsorás. Ne legyen Shylock személyes vallomása sem felmentés az emberiség nagy közös bűne alól:
„Azt az aljasságot művelem, amire ti tanítottatok, és alighanem még hozzá is teszek ahhoz, amit tanultam.”
Molnár Tamás
* "Krisztus kereszthalálát követően a zsidó szellem megnyilvánulásai ott lelhetők a kereszténység átalakításában, eltorzításában és szétveretésében, a titkos szabadkőműves társaságokban, a forradalmak és háborúk kirobbantásában, a bolsevizmus–kommunizmus–szocializmus idealisztikus építményében, a fasiszta–nemzetiszocialista mitológia és mágia kialakításában, a szélső-liberális demokráciákban, és újabban az Ószövetség tanaira épülő, hegemonisztikus amerikai neokonzervatívizmus megszületésében."
* "Krisztus kereszthalálát követően a zsidó szellem megnyilvánulásai ott lelhetők a kereszténység átalakításában, eltorzításában és szétveretésében, a titkos szabadkőműves társaságokban, a forradalmak és háborúk kirobbantásában, a bolsevizmus–kommunizmus–szocializmus idealisztikus építményében, a fasiszta–nemzetiszocialista mitológia és mágia kialakításában, a szélső-liberális demokráciákban, és újabban az Ószövetség tanaira épülő, hegemonisztikus amerikai neokonzervatívizmus megszületésében."
Írja Molnár Tamás az egyébként igencsak remek esszéjében. Azonban a fenti kijelentése kapcsán némiképp vitába szállnék vele, ami a nemzetiszocializmusban meglévő „zsidó szellem” megnyilvánulását illeti.
Nos, véleményem szerint a szerző itt hatalmasat téved, ami egyrészt a kommunista szennyirodalom Hitler-ábrázolásának, másrészt a kétségkívül bonyolult személyiségű Hitlert leegyszerűsítő magyarázatok hatására történhetett meg.
Ha van olyan próbálkozása a 20. század történelmének, amikor a kereszténységből megpróbáltak minden zsidó hatást kiiktatni, akkor az a nemzetiszocialista ideológia volt. Bár túlzás lenne a Führert kereszténynek nevezni, éppoly túlzás azt is állítani, hogy keresztényellenes lett volna. Ami viszont tény, hogy a kereszténység európai terjeszkedése során igencsak törekedett arra, hogy az őt megelőző korok szellemi, lelki és vallási értékeit eltörölje, azokat egyenesen bűnként mutatva be.
A 20. század elejére aztán alaposan elfáradt a katolikus klérus által is fenntartott feudális államrendszer, s ebből óhatatlanul is előállt az az igény, hogy a történelem előtti korok felé forduljon egy gondolkodó. Már jóval Hitler és a nemzetiszocialista ideológia megjelenése előtt létezett az ógermán valláshoz, hithez, értékrendszerhez – nevezzük ahogy akarjuk – való visszatérés igénye. Wagner, Nietzsche, vagy éppenséggel Guido von List is ennek az előhírnökei, „az Isten halott” nietzschei kijelentés pedig nemcsak egy generáció értékválságát, hanem egy egész, addig biztosnak hitt világrend végét jelzi.
Ebbe a közegbe érkezik meg, s ebben tanul Hitler, aki bár nem veti el a kereszténységet, az egyházzal nem szimpatizál, s mindezeken felül élénk érdeklődést tanúsít nemcsak az okkult tudományok, hanem a történelem előtti korok iránt is. Cuthbert Carson Mann, a Hitlerről született egyik legmélyebb könyv (ami nem szükségszerűen objektív, de mély abban az értelemben, hogy a kor problémáira nyújtott magyarázata, értelmezése nem nyúlik túl magának a korszaknak az eszközein) írja Hitler antiszemitizmusának az okairól:
„Az antiszemitizmus igazi oka az, hogy zsidó vallásos alapja miatt a nyugati világ nem tudatosította eléggé a zsidók történeti jelentőségét vagy a zsidó-kereszténység érvényességét, és azokat a követelményeket, amelyek minden emberre vonatkoznak, gazdasági, társadalmi és politikai feltételektől függetlenül.”
Az NSDAP programjában pedig kifejezetten szerepel a kereszténység – mint „pozitív-kereszténység” támogatása. Idézzük csak:
„Szabadságot követelünk az államban minden vallásfelekezet számára, amennyiben a germán faj erkölcsiségével és morális érzésével nem ellentétesek. A párt, mint olyan, a pozitív kereszténység álláspontját képviseli, anélkül, hogy vallásilag valamely felekezethez kötné magát. Harcol bennünk és rajtunk kívül a zsidó-materialista szellem ellen, s meg van győződve arról, hogy népünk tartós gyógyulása csak egy alapelvből indulhat ki: a közérdek a magánérdek fölött.”
Mi is lehet keresztényibb, mint az, hogy az egyéni érdek felé helyezni a közérdeket, ugyanakkor mi zavarhatja ennél jobban a zsidó szellemet, amely mindeddig csak az individuum felett tudott győzedelmeskedni, az erős, öntudatos közösséggel szemben soha. S mindez még vallási előírássá is válik?
Adolf Hitler szemében pedig kétfajta kereszténység létezik: a jézusi és a páli. Hitler tisztelte Jézust, hiszen benne látta megtestesülni mindazt, ami a zsidó métely elleni küzdelem lényege. Ugyanakkor elveti Pált, aki számára mindig Saul rabbi marad. Olyan baj ez? Nem hinném! Ugyanakkor ez is bizonyítja, hogy a Führer – a lényeget tekintve – ráérzett a zsidók legerősebb kontinentális bástyájára, a zsidó-kereszténység hamisságára, és az ebből következő örökös zsidó jelenlétre.
Tehát a kulcs ahhoz, hogy megértsük Hitler kereszténységhez fűződő viszonyát: nem Jézussal (akit amúgy a nemzetiszocialista tanítás sosem ismert el zsidónak, hanem árjának, így nem is küzdhettek ellene) van baj, nem is a tanításainak lényegével, hanem az ezt megfertőző zsidókkal, kezdve Saul rabbitól (azaz az egyházalapító Pál apostoltól) egészen a kor problémáival szemben tehetetlen egyházig. A bécsi kaftános zsidók ennek a lélektani valóságnak a látható, fizikai emlékeztetői, amely elindította Hitlert az „újpogány” bosszú útján, hogy megszabadítsa a világot a zsidóktól, a kereszténységtől, és mindentől és mindenkitől, aki vagy ami a zsidó erkölcsi tudat »rémét« jelenítheti meg.
A zsidó-kereszténység – és ismételjük, nem a jézusi tanítások – s a zsidók felszámolásának kísérletével Hitler a legjelentősebb vezérfonalat adta kezünkbe a történelemben való eligazodásra. Hogy mennyire igaza volt a Führernek, hogy mennyire valós okokon alapult a kereszténység zsidótlanítása, azt a mai világunk ékesen bizonyítja. Zsidók által irányított álkeresztény gyülekezetek (Hit gyülekezete), nemzetellenes erőket támogató papok (Erdő Péter bíboros) és mammon imádó judaista politikusok kezében tobzódik nemzetünk és egész Európa.
Kétségtelen, Hitler kereszténységet zsidótlanító gondolatait, tervét lehet és kell is kritizálni. Ám azt állítani, hogy a nemzetiszocializmus által óhajtott kereszténység-átalakítási terv mögött ott állt a zsidó szellem, sőt, mindezt egy napon emlegetni a bolsevizmussal, amely amúgy ledózerolt volna mindent, ami Jézushoz köthető, nos, az már kicsit olyan polkorrekt ízű és nem mellesleg történelmietlen.
Hangsúlyozom, Molnár Tamás írásának lényegével nincs mit vitatkoznom, azzal maximálisan egyet tudok érteni, ugyanakkor a nemzetiszocializmust érintő eme apró, az írásának mondanivalója szempontjából talán lényegtelen mozzanatra úgy éreztem reagálnom kell. Természetesen még rengeteg mindent fel lehetne hozni Hitler kereszténység-pártisága mellett, ám ennyi, a hozzászólásom lényege szempontjából elég volt, én úgy érzem.
Közlöm ugyanakkor, hogy a vitát tovább folytatni nem kívánom, azt Molnár Tamással, a szerzővel levelezés formájában megejtem, ha szükséges és ha ő azt óhajtja.
A szerzőnek, ettől függetlenül, és épp ezért gratulálok remek esszéjéhez!
Florian Geyer – Kuruc.info
