A térségben a vallás mindössze az etnikai érdekérvényesítés egyik vetülete, ahogy a történelemben mindig is az volt. A „keresztény konzervatívok” esetében azért is álnok érv a fenti, mert cionisták nem ritkán vesznek célba palesztin keresztényeket is, például 19. századi monostorok megtámadásával, ami nem egyedi eset: „szélsőséges zsidó telepesek 46 mecsetet és 12 templomot gyújtottak fel az elmúlt évtizedben a megszállt Ciszjordániában és Izraelben” – írja a Middle East Monitor. A National Geographic erről így számol be:


Az IÁ egy viszonylag korrekt hasonlat: a cionista telepesmozgalom valóban „a zsidó Iszlám Állam” képét festi: a világ különböző tájairól odautazott gépfegyveres megszállók nem zsidó szent helyek elpusztítása mellett arab sírokat zúznak szét, otthonokat vesznek el, állítanak fel saját „táborokat”, területeket sajátítva ki, űznek ki – és adott esetben gyilkolnak meg – helyieket egy fanatikus eszme nevében. S teszik mindezt az izraeli kormány és nemzetközi cionista (köztük jelentős keresztény) támogatással. Olyan szintű ez, hogy az amerikai politikai elit körében rendkívül népszerű izraeli lobbicsoporthoz, az AIPAC-hez köthető, és az Izraeli-Amerikai Tanácsot elnöklő zsidó pénzember, Adam Milstein az egyik pénzelője az izraeli fundamentalista és soviniszta Lehava mozgalomnak, mely a nem zsidók kiűzését hirdeti, fehér- és arabellenes, s akik szerint a keresztények „vérszopó vámpírok”. A jelenlegi konfliktust közvetlenül megelőzően, április végén is a Lehava „több száz” tagja verekedett arabokkal utcai harcokban. Az efféle csoportok anyagi támogatása a kóser amerikai berendezkedésben nem vált ki felháborodást. Mindenki félrenéz, és megy tovább.

Edward Said, az amerikai Columbia Egyetem palesztin származású irodalomprofesszora a Washingtoni Egyetem egy 2003. május 8-i előadásán a cionisták Palesztina földje iránti jogosultsága kapcsán így érvelt:

„Őszintén szólva, nem érzek semmit. Nagyon is boldog vagyok. Itt élni nagyon kellemes” – mondja a cionista telepes a terület korábbi, etnikailag onnan kiűzött tulajdonosainak (forrás: al-Dzsazíra riport / palestinechronicle.com)

Keresztény cionisták?

A mai keresztény cionizmus gyökerei még a konkrét cionizmust is megelőzik, főleg a 19. század első felében (elsősorban britek és amerikaiak által) kialakított ún. diszpenzionalista teológia formájában (protestánsok és evangélikusok körében), ami az Ótestamentumra koncentrál, és ami így eleve nagy hangsúlyt fektet a zsidóságra és „Izraelre”. Az irányzat szerint a zsidóságnak mindenképpen Palesztinában, zsidó állam formájában kell élnie, és ott megépítenie a Harmadik Templomot, mert ez alapvető „Jézus második eljöveteléhez” és az Elragadtatáshoz. A belső ellentétekkel is rendelkező apokaliptikus irányvonal talán egy elvont filozófiai-teológiai jelentéktelen valami maradt volna, ha nem bukkan fel Cyrus Ingerson Scofield (1843-1921), aki elkészítette az 1909-es Scofield Referencia Biblia néven elhíresült alkotást, mely a Biblia 15. századi Jakab királyról elnevezett változatán alapult. Scofield nem átírta az eredeti könyvet, hanem inkább nagyon bőséges kiegészítésekkel látta el azt a diszpenzionalista irányelv alapján. Ez ügyes trükknek bizonyult, hiszen a nehéz szöveg esetében az olvasó nagyban fog a részletes szövegmagyarázatra hagyatkozni – mely magyarázat persze Scofieldé. Avagy inkább a befolyásos zsidó cionista ügyvéd, Samuel Untermeyeré (1858-1941), aki – bár ez nem volt nagy dobra verve annak idején – Scofield mögött állt végig az Amerikai Zsidó Bizottság elnökeként, anyagilag is támogatva őt. Erre a következtetésre jutott Joseph M. Canfield, aki annak idején maga is a diszpenzionalista irányzaton belül mozgott, és Az elképesztő Scofield és a könyve című 2005-ös könyvével annak első életrajzát alkotta meg. A filozófiaprofesszor és egykori keresztény cionista David W. Lutz így ír erről egyik esszéjében:


Mint megtudjuk, Scofield egy korrupt és züllött férfi volt: elhagyott feleség, szétesett család, büntetett előélet, korrupció, kenőpénz elfogadása, aláírás-hamisítás vagy politikai adományok ellopása bukkan fel azon alaposabb vizsgálat nagyítója alatt, amit Canfield végzett művében.

Cyrus Scofield az életrajzi könyv borítóján

Árulkodó, hogy az 1967-es kiadásban újabb (immár nem Scofieldtől származó) adalékok is találhatók, melyek az éppen aktuális izraeli háborúskodás és területszerzés kapcsán voltak célszerűek, egyben a már nem hasznos korábbi kommentárok némelyikét pedig törölték. A könyv egyértelműen etnopolitikai manipuláció – keresztény szempontból tulajdonképpen szentségtörő és eretnek alkotásnak tekinthető.

A Scofield-féle Biblia sikeresnek bizonyult ugyan, de igazi hatalomra a keresztény cionizmus később, kb. az 1970-as években tett szert. Ennek fő felelőse idősebb Jerry Falwell (1933-2007) televíziós prédikátor volt, aki a Scofield-féle cionista Biblia-magyarázatot tette még nagyobb körben népszerűvé az akkoriban még viszonylag friss és új televíziós vallási élmény segítségével. Menáhém Begín egykori Irgun-terrorista, akkori Likud-vezető és Izrael miniszterelnöke személyesen hívta meg magához Falwellt, fizetve annak minden költségét, mellyel az evangélikus amerikai és cionista izraeli politikai elit hosszas barátsága helyeződött új szintre. Tulajdonképpen Falwell egy idegen állam (és idegen fajta) ügynökévé vált. Gershom Gorenberg izraeli író szerint „A Begín-kormány volt az első – mondják izraeli politikai elemzők –, amely aktívan kereste és kihasználta az evangélikus lelkesedést Izrael iránt, és azt politikai és gazdasági támogatássá formálta.” (Gershom Gorenberg: The End of Days: Fundamentalism and the Struggle for the Temple Mount, 2000, 126. o.)

Netanjáhú és Falwell (Washington, 1998)

Falwell műsorán és szervezetén keresztül dollármilliókat keresett évente akkoriban, de ennek ellenére Izrael egy többmilliós személyes repülőgéppel ajándékozta meg, majd Izrael szolgálatáért (első nem zsidóként) Jabotinsky-díjat is kapott. Talán izraeli segítséggel, mindenesetre ebben az évben Falwell létrehozta a Moral Majority nevű szervezetet, mely további sikereket ért el a zsidó érdekek továbbgördítésében, hatalmas összegeket és – főleg akkor még – jelentős politikai befolyást szerezve, aminek következtében Falwell a politikai elit köreiben szabad bejárással rendelkezett, elnökökkel találkozott. A szervezet „segített kialakítani a vallásos [értsd: cionista] jobboldalt Amerikában mint politikai erőt” – írja a Britannica. A Zsidó Virtuális Könyvtár szerint a szervezet „fontos mérföldkő” volt az irányzat megerősödésében, aminek egyik alapító elve „Izrael és a zsidó emberek támogatása mindenhol” – mert miért is inkább keresztényekkel foglalkozna egy keresztény szervezet, amikor azok csak fejőstehenek a szent zsidóság számára...

Egy az Indiana Egyetem által kiadott folyóiratban Colin Shindler társadalomtörténész a Cambridge-i Egyetemről arra mutat rá, hogy Falwell és társai, mint Pat Robertson, a liberális protestáns közösségeket sikeresen tudták cionista irányba terelni azoknak a holokauszt miatti bűntudata miatt, a zsidóságot szentek szintjére emelve (Shindler, 2000). A szerző idézi Falwellt 1980-ból: „Izraelt ellenezni egyet jelent Isten ellenzésével”. Érvelhetnénk, hogy Istenné avatni egy államot istenkáromlásnak minősül keresztény szemszögből, ismét. Ehhez kapcsolódóan Shindler szintén idéz a Zsidók Jézusért nevű csoport vezetőjétől, David Bricknertől, aki 1998-ban így vélekedett minderről:


Ezt az irányzatot követte Falwell mellett John Hagee is, aki hasonlóan nagy befolyással rendelkezett és rendelkezik máig. A Keresztények Izraelért Egyesülve (CUFI) szervezet alapítójaként az ő vallási aktivizmusa is a cionista és zsidó érdekek szégyentelen kiszolgálását jelenti. A CUFI (melynek az ügyvezető igazgatója az utóbbi időben európai „nemzetiek” környékén legyeskedő zsidó David Brog volt egy ideig) évente dollármilliókat manipulál ki híveiből, és adja azokat zsidóknak: például az egyik évben 7 milliót gyűjtött és osztott szét zsidók között, egy másik évben 8,25 milliót szórt szét 40 izraeli szervezet között. Eddig több tízmilliónyi dollárt beszélt már ki keresztények zsebéből, és adta oda izraeli zsidóknak.

 

Hagee érvei és történelmi-politikai analízisei még különösebben magas mérce nélkül is meglepően felszínesek, nevetségesek, szinte önparódiába fulladnak. Például szerinte „Ézsau leszármazottai voltak azok, akik kitermelték a történelem azon félvér zsidóit, akik az emberi képzeletet is felülmúló módon üldözték és gyilkolták le a zsidókat. Adolf Hitler Ézsau távoli leszármazottja volt.” Az Izrael védelmében írt könyvének Az apák bűnei című fejezetében így gerjeszt szégyenérzetet keresztény táborában:


Jól mutatja az, hogy Hagee egy rendkívül tudatlan ember – vagy rendkívül szégyentelen hazudozó –, hiszen közismert, hogy a zsidókat már jóval a kereszténység előtt a későbbiekhez hasonló módon bírálták (ahogy nem keresztény kultúrákban is így van ez azóta is). Ugyanott ezzel az infantilis érvvel foglalja össze könyve alapjait: „A keresztény antiszemita merő gondolata egy oximoron, egy teljes ellentmondás. Az antiszemitizmus a gyűlölet szinonimája. A kereszténység a szeretet szinonimája.” Mindez annak fényében még inkább nevetséges, hogy Hagee szerint minden antiszemitizmus, ami a zsidóság (vagy Izrael) bírálata, bármilyen higgadt és jogos – de a szentség nem bírálható, így aki egy ilyen istenkáromlást követ el e szentségek merő bírálatával, az nem keresztény, avagy „szellemileg halott keresztény” – ahogy ő fogalmaz ugyanott.

A zsidókat természetesen más mércével méri: szerinte a szó szerint terrorista Irgun egykori vezére, a későbbi izraeli miniszterelnök Menáchém Begín egy „szabadságharcos volt, akinek célpontja mindig brit katonai személyzet volt, vagy olyanok, akik zsidóellenes felfegyverzett harcosok voltak” (uo., 211. o.) Természetesen közismert, hogy célpontjaik között arab civilek is voltak és sok más egyéb. Hagee szerint a Dávid Király szálloda felrobbantása „nem terrorista cselekmény volt – az két hadban álló csoport közötti összecsapás volt.” (uo., 212. o.)

 

Falwell és Hagee, a karikatúrákból idepottyant, pökhendi, hájas, korrupt manipulátorok prototípusai, ahogy hazánk szülötte, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete keresztény cionista szekta vezetője is az, aki a vallásos szónokok egyik leggusztustalanabb fajtájának, a fentebb bemutatott amerikai „televangelisták” által már biztonságosan kitaposott úton építette fel saját karrierjét. Vele kapcsolatban érdemes felidézni azt a videót, amin egy összejövetelüket láthatjuk: földön fetrengő embereket, önkívületet, és egy hidegvérű, pszichopata szónokot.

Németh, ahogy elöljárói, szintén képes saját fajtájának is kárt okozni a zsidóság szolgálatával, mint ahogy az ún. „holokauszttagadást” tiltó törvény iránti lobbizással a magyarok kutatáshoz és szóláshoz való szabadságát korlátozza. Természetesen ő is kapott már zsidóktól vállveregetést munkájáért.

„2009 októberében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Németh Sándort a Magyarországi Zsidóságért díjjal tüntette ki. Év végén pedig átvehette a Knesszet Keresztény Szövetségesek Koalíciója és a Zsidó Világkongresszus által alapított kitüntetést, melyet minden évben egy nemzetközi befolyású keresztény vezetőnek adnak át.” (idézet: nemethsandor.hu)

Németh a Hetek hetilap főszerkesztője és alapítója is, melynek elég a címlapjára tekinteni és azt látjuk, hogy legyen az rövid hír, vezető hír, publicisztika: szinte 100% cionista, izraeli és zsidó propaganda a tartalom. Még a nem cionistának tűnő cikk a „legdinamikusabban fejlődő keresztény mozgalom” történetéről is természetesen a zsidóimádatról szól.

Bartus László egykori szektatag 1999-ben Fesz van - A Hit Gyülekezete másik arca címmel írt lesújtó könyvet Némethről és csoportjáról. 2019-ben is tartja magát véleményéhez, amint azt a könyvének Libri.hu-s oldalán, a hozzászólások között olvashatjuk:


Ha Bartus bennfentes meglátása helytálló, akkor Németh beleillik a cionista keresztény vezetők sorába nem csak stratégiája, de korrupt, aljas mivolta miatt is. Az efféle karakter jellemző vonása a hatalomhoz való dörgölőzés, mint azt a történelemből tudhatjuk jól.

Egy a 2000-es évek elején rögzített videofelvétel juthat egyesek eszébe itt, amin valakinek az otthonában ülve Benjámin Netanjáhú azt kéri az operatőrtől, hogy kapcsolja le a kamerát, de az tovább rögzít. A zsidó vezető így beszél:


Valóban abszurd, a zsidók értik miért, és valószínűleg nevetnek az ostoba, „hasznos idióta” keresztényeken.

A külcsoporthoz tartozókhoz (mint a zsidók vagy migránscsoportok) képest, akik saját vélt vagy valós érdekeik mentén okoznak kárt nemzeteinkben, van valami rendkívül megvetendő abban, amit az efféle keresztény fehér cionisták művelnek: kihasználva a hívők hitét és a „lelkipásztor” iránti tiszteletet, bűntudatot keltenek a fehér emberben, amiért ősei (vagy vallásának történelme) a szentként magasba emelt „bálvány”, a zsidóság ellen valaha valamit mondott vagy tett, elképesztő összegeket emel át ezen fehérektől idegen csoportok számára, rendkívül véres és veszélyes, akár világháborúba is torkolló etnikai konfliktusokat szítanak és erősítenek a Közel-Keleten (amiben persze a helyiek mellett sok nyugati katona halna meg, és ami óriási migránshullámokat zúdítana Európa felé). Pszichopata manipulátorokként felismervén, hogy a szégyenérzet és a vallásos mentalitás rendkívül erőteljes motivációs erőt tud képezni, ezek az aljas, áruló, fehér sarlatánok hatalmas károkat okoznak nemzeteik egészségében azzal, hogy ezt a sok energiát, tetterőt, pénzt, politikai befolyást a saját csoportjuk megsegítése helyett pont egy velük ellenséges csoport istenítésére, segítésére, támogatására pazarolják el – akár otthon, vagy a Közel-Keleten.

 

Egy olyan korban, amikor a kereszténység eleve rendkívül mély szintre süllyedt már a sok szivárványzászló-lobogtatás és migránsok lábcsókolgatásának közepette, az sem kizárt, hogy az egyszerű, megvezetett cionista keresztény emberek a bennük még talán valahol szunnyadó és elnyomott etnocentrikus és belcsoport-szempontú ösztöneiket élik ki azáltal, hogy ha sajátjukat nem is (elvégre az bűn lenne), legalább egy másik csoportot segíthetnek annak faji-etnikai harcaiban, konfliktusaiban. Ha ez így van, akkor a manipulátorok nem csak a vallásosságot és szégyenérzetre való fogékonyságot, de az evolúciósan hasznos etnocentrikusságot is kizsákmányolják, annak káros félreirányításával.

De van még egy rétege a cionista keresztény manipulációnak: előszeretettel használnak fel „antiszemita” elemeket, például a „globalisták” kapcsán, ahogy Hagee illuminátus-szerű világkormányt akaró pénzemberekről beszél, köztük a Rothschildokról (akiknek a cionizmusban játszott szerepét nem említi), vagy amikor George Soros kapcsán teszik azt, aki szerintük „egy magyar-amerikai üzletmágnás” (Paul McGuire és Troy Anderson: Trumpocalypse, 2018, 229. o.), vagy „magyar milliárdos és korábbi nácikollaborátor” (Stephen Strang: God and Donald Trump, 2017, 46. o.). Ezzel szemben a valóság az, ahogy arra Soros fia, Alexander már rámutatott, hogy apja zsidó identitása miatt akar multikulturalizmust, mert az szerinte biztonságos a zsidók számra. A keresztény cionisták a „globalisták” és „pénzemberek” (akik gyakran zsidó érdekek mentén munkálkodó zsidók) kapcsán érzett ellenségességet terelik el a zsidóságtól, majd ezen „globalisták” elleni küzdelem szólamaival a megvezetett hívők pénzét és támogatását pont zsidó célokra használják fel.

Izrael-pártiság mint egyoldalú viszony

És mialatt ezek a fajáruló keresztények szolgalelkűen esedezve szolgálnak idegen érdeket, addig viszonzásul (saját zsebeik megtömésén túl) semmi sem történik, sőt: a cionizmus egyik alaptétele a hűtlenség, amint azt Barry Trachtenberg, a zsidó történelem szakértője elmondta egy amerikai bizottsági ülésen 2017-ben: „az igazság az, hogy [az Izraelhez, semmint a gazdanéphez való hűség] a cionizmus egyik alapvető tétele, és ha visszamegyünk, és megnézzük Theodor Herzl kijelentéseit, aki tulajdonképpen a cionizmus alapítójának számít, ő elég világosan érvelt azzal, hogy a zsidók egy nép, és így haszontalan számukra hazafiasnak lenni azokhoz az országokhoz, amelyekben élnek.”

 

Ezt szem előtt tartva érdemes visszatekinteni egy kicsit Köves Slomó 2018-as, saját szektás lapjának adott egyik interjújára, melyben a fenti téma kapcsán így vélekedett:


Ne keressük Köves elemzésében a magyar érdeket, mert természetesen azt nem feladata képviselni – a magyar kormányé lenne az, de itt Köves éppen arról beszél, hogy az Izrael-barátság a zsidóság érdekeit szolgálja, őket teszi szimpatikusabbá, ha a népszerű politikai elit azt a népnek úgy állítja be. Mint fogalmaz: „Egy átlag magyar ember szemében is, Izrael a zsidó állam, amely a zsidó embereket képviseli és ezért, ha a magyar miniszterelnök pozitívan áll a zsidó államhoz, akkor azt úgy értékelik, hogy az általuk tisztelt vezető pozitív a zsidókkal szemben. Ennek biztosan sokkal nagyobb hatása van, mint ha sértődötten protestálunk.” (uo., 13. o.) De miért is lenne hasznos a magyarságnak a zsidóság és Izrael szolgálata? Világos, hogy mindez egyoldalú.

Köves szerint „Nehéz helyzetben van egy jobboldali politikai vezető, hiszen a magyar jobboldal nemzeti panteonjában nehéz olyan példaképeket találni, akik teljesen tiszták voltak az antiszemitizmustól.” Továbbá:


Értsd: a magyarság bűne a történelmi antiszemitizmus, így vezeklésül tessék szépen Izraelt készségesen kiszolgálni, s ők, a zsidók, kegyesen segítenek majd ebben a letérdelésben. Egy gerinces nemzeti magyar az efféle arcátlanság miatt az asztalra csapna az évi félmilliárdos TEV-támogatás és egyéb adományok, illetve a terrorállamuk segítése helyett, de sajnos nem rendelkezünk valóban gerinces és valóban nemzeti kormánnyal. „Közel száz éve” (valójában sokkal több mint száz éve, lásd: Istóczy Győző majd az Országos Antiszemita Párt) folt inkább az efféle zsidó befolyásgyakorlás: Istóczy korától Kun Bélán keresztül Rákosin át máig. A történelmi „magyar jobboldal” kiemelkedő („antiszemita”) alakjai, írói, szakértői, kutatói, katonái, önfeláldozói helyett a valódi folt az, hogy az ilyen Köves-félék rendelkeznek kulccsal Orbán és társainak ajtajához, és hogy azok egy idegen állam hátsófelét tisztogatják szolgalelkűen. Köves így folytatja:


Sokakkal ellentétben a „zsidó-keresztény” megnevezéssel nincs gondom, zsidó gyökerű ábrahámi vallás lévén, annak kapcsán pedig, hogy az Újszövetséggel, a hellén és európai pogány elemek hatásával (lásd: Duchesne, 2006), illetve az elmúlt kétezer év keresztény-zsidó konfliktusaival ez mennyiben módosult, itt most nem kívánok új témát nyitni. Azt röviden azonban érdemes megjegyezni, hogy a kereszténység „civilizációs vívmányai” pont a zsidó gyökerektől való elszakadásnak, a zsidóságtól való eltérésének köszönhetők, semmint az azzal való hasonlóságoknak. A közelmúltban a Harvard Egyetemről Joseph Henrich evolúciós biológus mutatott rá részletesen könyvében arra, hogy a nyugati fehér népek sikere a tudományok és minden egyéb „civilizációs vívmányok” területén szerinte annak volt köszönhető, jelentős mértékben, hogy a kereszténység kiiktatta a klánszerű berendezkedést, előidézve egy erősebb individualizmust, mely a kreativitás és innováció egyik fontos eleme (Henrich, 2020).

Amit a liberális Henrich nem vesz figyelembe (mert az a jelentősen genetikailag adott jellemvonások elfogadását jelentené), de amire más szakértők meggyőzően rámutattak már, az a nyugati fehér emberben – a kereszténység előtt is megfigyelhetően – eleve jelenlévő erősebb hajlam az individualizmusra, illetve egy eleve jelenlévő alkat, melyből a világ egyéb fajtáihoz képest nagyobb valószínűséggel ered kreativitás, művészi hajlam, igazságérzet stb., semmit a törzsi érdekre való merev fókuszálás. (MacDonald, 2019; 2020; 2021). A civilizációs vívmányoknak több közük van a fehér emberhez, semmint a valláshoz, ezért is találunk történelemformáló filozófiai, tudományos és művészi kreativitást már a kereszténység előtti Európában (például a görögöknél), és ezért is hiába van jelen (régebb óta, mint Európában) és domináns a kereszténység például Etiópiában, mégsem látjuk ugyanazt a tüzet az emberi szikra nélkül. A zsidóság a nyugati keresztényekkel szemben történelmén keresztül a mai napig egy befelé forduló, etnocentrikusabb, klánszerűbb, dogmatikusabb nép és vallás (Köves maga is egy messianisztikus, etnocentrikus szekta vezetője), az eleve individualistább, aztán még kevésbé etnocentrikussá formált európaiakkal szemben. A kreativitás terén a zsidóság szinte csak a fehér ember által már létrehozott eszközökkel volt képes valamit is kezdeni, ráadásul „érdemei” között jellemzően a már felállított dolgok bomlasztása látható: kommunizmus, pszichoanalitika, posztmodernizmus, kritikai elmélet, dekonstruktivizmus, expresszionizmus, genderelmélet stb.

Vallásosság és manipuláció

Amellett, hogy a vallásos meggyőződés és gyakorlat mit jelent valakinek személyes szinten, annak csoportszintű funkciója is van. Az amerikai Binghamton Egyetem evolúciós biológus és antropológus professzora, David Sloan Wilson a vallásosság szekuláris, társadalmi hasznosságáról így írt:


A teológia és evolúciós pszichológia területéről Edward Dutton professzor szerint a vallásosság egy olyan evolúciósan kialakult tulajdonság, mint például az erotikus vágy, a veszélytől való félelem stb. Ha egy morális isten figyel minket, nagyobb valószínűséggel cselekszünk annak mentén, amit az az isten helyesnek ítél, s mivel a csoport túlélését elősegítő dolgokat mint Isten (vagy istenek) akaratát szövi bele a vallás a társadalmi gyakorlatba, a csoportérdek érvényesül a vallásos egység következtében. Megfigyelhető ennek mentén, hogy a vallásosság pozitívan függ össze az egészséggel, gyermekvállalással, érzelmi stabilitással, a csoportbeli összetartás és együttműködés elősegítésével pedig eredményesebbé teszi a külső veszélyek elleni harcot, így védelmet is biztosít. Mivel megfigyelhetően a stresszes időszakokban erősödik fel a vallásosság (személyes és társadalmi szinten egyaránt), így az tekinthető egyfajta túlélési ösztönnek is. (Edward Dutton: Religion and Intelligence - An Evolutionary Analysis, 2014, főleg a 3. fejezet; valamint Making Sense of Race, 2020, vonatkozó fejezet.)

Bradshaw és Ellison (2008) rámutat, hogy 19-65 százalékban genetikai alapú a vallásos mentalitás és alkat, így az egy univerzális emberi vonás. Ezért is láthatjuk azt, hogy a vallástalan emberek is jellemzően helyettesítik azt valami mással: ideológiák, ezotéria, különböző „rajongói csoportok” stb. Például az evolúciósan hasznos vallásos törvényeket és értékeket a multikulturalista vallás dogmái váltják fel a liberálisban – a fő gonosz és az eretnekek, a szent tehenek, az eredendő bűn, gyónás és önostorozás, az ígéret földje stb. mind megtalálható saját, szekuláris vallásukban. A jelentős különbség az, hogy mindez a belcsoport evolúciós fittségét bomlasztja, az idegen érdekeit helyezvén előbbre a saját csoporténál, a férfi-nő kapcsolatokat szétmarja, negatív hatással van a gyerekvállalásra és így a demográfiai életképességre, illetve felerősíti a szexuális devianciák szociális-kulturális dominanciáját (ami önmagában romboló hatású), többek között.

 

Ha valakik a vallásosság ezen „szekuláris funkcióját” felismerik és a vallás alaptételeit sikeresen manipulálják, képesek az adott vallásos csoport saját csoportérdeke helyett saját külcsoport-érdekük felé terelni annak hasznosságát. Ez történt a kereszténység cionista ágazatának esetében. Luther Márton zsidóság elleni uszítása például saját csoportjának érdekeit szolgálta egy arra káros csoport kirekesztésén, vagy legalábbis megregulázásán keresztül: a zsidóknak ez ugyan rossz, de csoportkonfliktus esetén állást kell foglalni. Luther saját csoportjának szolgálatába állította a vallásos mentalitást, de ugyanígy a cionisták most saját csoportjuk szolgálatára használják fel ugyanazt a vallásos érzületet. Ezek a megvásárolt, vagy hithűn megtévesztett cionista keresztények saját csoportérdeküket vagy elhanyagolják, vagy aziránt nyíltan ellenségesek (az „rasszista”, „antiszemita” stb.), és elsődleges inkább egy idegen csoport szolgálata. Akkor is, ha saját csoportjukat kell büntetni („gyűlöletbeszéd-törvények” stb.), akkor is, ha saját forrásaikat – mint anyagiak – saját maguk helyett idegenekre fordítják. A vallásosság evolúciós funkciójának perverziója ez, főleg annak figyelembevételével, hogy pont arról a zsidóságról van szó, amely történelmileg nem ismeri el a kereszténység alapjait, Jézust elátkozza, a megtérést elutasítja. Izrael kapcsán is megmutatkozik mindez: a politikai elitük tűrése-támogatása mellett a keresztényellenesség nem ritka, ennek ellenére Izrael és a zsidóság szent, gyakorlatilag Jézus karakterét váltják fel.

Egy magyar, egy amerikai, egy német vagy norvég keresztény cionista saját csoportjának az égvilágon semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy ő egy közel-keleti ország népét támogassa (politikailag, morálisan, anyagilag, esetleg katonailag vérét áldozva is) – sőt, akár káros is lehet az. A mély és természetes vallásos alkat manipulálásán keresztül ugyanakkor van minderre egy nagyon erős motiváció: ezt hívjuk „erőfeszítéses kontroll”-nak a pszichológiában, mely „egy alkatbeli tulajdonság, aminek része az egyén impulzusainak és viselkedésének önszabályozására való hajlam, hogy az egyén önmagát egy cél felé motiválja akkor, amikor ellentmondásos érzések állnak fenn...”  (Atherton, Lawson és Robins, 2020; lásd még: MacDonald, 2008).

Zsidó anticionisták?

Bár akadnak valóban anticionista zsidók, az a jellemző kép tárul elénk a leghangosabb „anticionista” csoportok kapcsán, hogy a zsidó felsőbbrendűséget hirdető, etnocentrikus faji aktivizmus, amit zsidók művelnek, valahogy a „fehér rasszizmus” esernyője alá kerül, egyszersmind elterelve a figyelmet a cionizmus zsidó jellegéről a sokkal divatosabb fehérellenesség területére. Ezt jól illusztrálja a viszonylag népszerű (és Gázában is aktív) Code Pink anticionista női mozgalom zsidó vezetője, Ariel Gold, aki büszke zsidóként héber szöveggel és zsidó jelképekkel is ellátja Twitter-fiókját. Gold a zsidó milliárdos Sheldon Adelson halálakor így írt: „Sheldon Adelson meghalt. A világ egy biztonságosabb hely lesz rasszista gyűlölete és a fehér szupremácizmus általa való anyagi támogatása nélkül”. Adelson egész életében szinte mérhetetlenül nagy összeget fektetett számtalan zsidó szervezetbe és ügybe, szó szerint többször is kijelentve, hogy Izrael és a cionista ügy számára a legfontosabb: Amerikában született és élt mindig ugyan, de eltemetve Izraelben van. Gold persze érti, hogy a zsidó nem hagyományos értelembe vett fehér ember, máskülönben szerinte az ún. holokauszt fehérellenes népirtás lett volna, az „antiszemitizmus” pedig fehérellenes rasszizmus, de nem így gondolja, mert ismeri a különbséget zsidó és fehér ember között.

 

Hasonló fehérellenes félrebeszéléssel él a szintén népszerű Zsidó Hangok a Békéért (JVP) nevű anticionista szervezet, mely szerint „A telepes gyarmatosítás és a fehér szupremácizmus az a helyes, holisztikus keret, amelyen belül megérthetjük Izraelt, Palesztinát, és az Egyesült Államokat...”. Elemzésük és anticionista hittételük szerint „teljesen világos, hogy a korai cionista vezetők egyszerre voltak az áldozatai és tudatos ügynökei a fehér felsőbbrendűséget hirdető gyarmatosításnak”. A zsidó logika szerint „gyakorlatilag minden gyarmatosított és elnyomott csoport magáévá teszi az elnyomóinak szemeit, ahogy azt Frantz Fanon olyan ékesen megfogalmazta. A nők lehetnek a patriarchátus ügynökei, a feketék magukévá tehetik a fehér szupremácizmust, az LMBT-emberek magukévá tehetik a homofóbiát. Bizonyos értelemben mindannyian gyarmatosítva vagyunk valahogy.” Az ember azt hinné egy fehérellenes szervezettel van itt dolga, ahol a zsidó áldozat, de elvileg ez egy anticionista állásfoglalás – zsidó módra, persze.

Az i-re a pontot viszont csak most teszik fel:


Így tehát valami fehér cionizmusnak a zsidóság valójában az áldozata ebben a narratívában, ahol a zsidók nem rendelkeznek kiemelkedő befolyással, nem hatnak az amerikai külpolitikára sem, annak felvetése „antiszemitizmus”. A fehér ember és a keresztény az ellenség, a zsidó, még ha rosszat is tesz, csak áldozati szerepe miatt „magáévá tette” a fehér ember gonoszságát, és míg ez az „európai gyarmatosítás” valahogy „zajlik mindenhol”, addig a zsidóságnak nincs jelentős ráhatása semmire sehol...

Ezeket az anticionista zsidókat nevezi Gilad Atzmon zsidó zenész és publicista anticionista cionistáknak: „Gondolom, a háborúellenes és palesztinszolidaritási mozgalomból egyre több ember tudja ezt ma már: itt liberális cionistákkal van dolgunk, akik egyre többször működnek irányított ellenállásként, de többnyire csak ACC-k (anticionista cionisták)” – írta korábban. Atzmon nem csak az izraeli cionista háborús bűnöket és embertelen tetteket bírálja, de a nemzetközi zsidó befolyás negatív vetületeit is, ellenben az átlagos „anticionista zsidóval”, akik jellemzően – mint fentebb is láthattuk – tagadják annak létét is, és inkább a fehérekre terelik a felelősséget.

Valóban, az ausztráliai Monash Egyetemről Philip Mendes tanszékvezető egyik könyvének A cionizmus és Izrael baloldali zsidó kritikusai című fejezetében mutat rá arra, amit a bevezetőben így foglal össze:


Amint arra egy másik valóban anticionista zsidó, Philip Weiss, a Mondoweiss portál szerkesztője rámutatott nemrég: „Mi a helyzet a liberális cionistákkal? Nos, két szék közé ültek megint. Az amerikai liberális cionisták azt mondják, ők progresszívak, akik megvetik a megszállást. De úgyszintén szeretnék jó hírüket megőrizni az Izrael-lobbinál és az egyesült zsidó közösségben (értsd: az idősebb, donorrétegben). És úgy tűnik, hogy megítélésük a hivatalos zsidó közösségben fontosabb, mint progresszív értékeik”. Jellemzően – mondja Weiss – az ilyenek csak szólamokat ismételgetnek, de nem tesznek igazán semmit: „Fáradságosan kritizálják az izraeli megszállást, de nem akarnak semmilyen valós következményt a megszállás miatt. Támogatják továbbra is az évi 3,8 milliárdos USA általi segélyt Izraelnek, csökkentések nélkül, a rémtettek ellenére.” Máshol így ír: „Ugyanezek a szervezetek ellenzik az USA általi katonai segélyek csökkentését az ország számára, és elítélték a békés BDS-kampányt mint antiszemitizmust. [...] Nos, ez [a megszállás] már 53 éve zajlik, mert nem volt soha igazi külső nyomás. És a dolgok csak rosszabbra fordultak Ciszjordániában és Gázában, a liberális cionisták aggodalmainak ellenére.”

Képmutatás a jobboldalon is

Ironikus és gusztustalan látni a sok konzervatívot, amint a zsidók kapcsán véresszájú faji sovinisztákká válnak, hirtelen a „zsidóknak járó földről” szónokolva felhevülten, néha az etnikai tisztogatást is nyíltan támogatva. Ugyanezek a konzervatívok soha nem mondanának semmi hasonlót saját fehér fajtájuk, nemzeteik, országaik védelmében – sőt, esedezve-botladozva igyekeznek a baloldalt is beelőzve rámutatni arra, hogy mennyire elfogadhatatlan bármiféle (fehér) nacionalizmus, és hogy ők mennyire „színvakok”. A liberális zsidók esetében is hasonló látható gyakran: a beszélgetős műsorral rendelkező Dave Rubin egész életében liberális (és homoszexuális) volt, amíg el nem kezdett dörgölőzni a konzervatívokhoz, immár az „én liberális vagyok, de a baloldal béna, a konzervatívok nem is olyan rosszak” karaktert játszva, ami a konzervatívoknak is imponál: „látod, még a liberális, homoszexuális zsidó szerint is rasszista a baloldal, mi pedig nem vagyunk homofóbok!” – tapsolják meg magukat. Nos, a palesztin-zsidó konfliktus kapcsán Rubin álarca lehull, és ő is Blut und Boden módba vált, arról beszélve, hogy Palesztina nem létezik, soha nem is volt, az csak egy terület, ahol arabok is éltek, ráadásul azok nem fogadtak el semmilyen (arcátlan és megalázó) „béketervet”, így ez van. A „palesztinok nem egy nép” érve nem ritka, ahogy a „nincs is olyan, hogy fehér ember, csak németek, franciák stb. léteznek” is az. Taktikai nihilizmus.

 

Kijelentem, több mint 10 év diplomaszerzés utáni kutatás után, hogy a keresztény cionizmus a legnagyobb, legvitásabb és legpusztítóbb lobbi a kereszténységen belül. Elsődleges felelősséggel rendelkezik a Közel-Kelet feszültségeinek folytonossága iránt, Izrael gyarmatosító, apartheid-szerű irányelve iránt, és amiért aláássa az Izrael és Palesztina közötti békefolyamatokat.