Az MTI hírét csak július 22-én közölték a napilapok. „A Belügyminisztérium illetékes szervei 1970. július 14-én a Német Szövetségi Köztársaság javára végzett kémkedés alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték Kerényi Mária 41 éves budapesti lakost, a Magyar Rádió és Televízió szerződéses alkalmazottját. A nyomozás eddigi megállapításai szerint Kerényi Mária 1968 óta rendszeresen adott át államtitkokat képző adatokat a Német Szövetségi Köztársaság egyik vezető beosztású tisztviselőjének, aki státusával visszaélve kémadatok kiszolgáltatására kérte fel. Kerényi Mária ügyében a vizsgálat folytatódik.”

A Legfelsőbb Bíróság 1971. február. 9-én államtitok tekintetében és rendszeresen elkövetett kémkedés bűntette miatt 7 év szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte, a közügyek gyakorlásától 6 évre eltiltotta. (Tette nem minősült hazaárulásnak, mert fizetséget nem kapott, s nem volt ellenséges a szocialista rendszerrel szemben.)

Az Elnöki Tanács 1973. december 20-án határozatával az állami és szolgálati titkokat képező anyagok rendszeres kiszolgáltatásáért és kémkedés miatt kiszabott 7 évi szabadságvesztés hátralévő részét kegyelemből elengedte. Ezzel a gesztussal a magyar kormány Willy Brandt kancellár személyes kérésének tett eleget a magyar-NSZK diplomáciai kapcsolatok felvétele alkalmából.

[Tanulmányom főszereplője nem azonos Kerényi Mária zenekritikussal (1933. II. 3., Kispest), az MR „Mit üzen a Rádió?” című műsorának egykori vezetőjével.]

Letartóztatásakor Kerényi Mária a BM Kémelhárítási Csoportfőnöksége (BM III/II- 3-b alosztályának) „Kelemen Anna” fedőnevű ügynöke. Kapcsolata és együttműködése az állambiztonsági szervekkel hosszú és tartós, 1957-ben kezdődik és - az állambiztonság hálózattörténetének ritka eseteként - börtönbüntetésének megszakítása után nyomban folytatódik, egészen 1977-ben bekövetkezett haláláig. 1957. márciusában a BM II/5 Osztálya szervezte be terhelő adatok alapján a BRFK hálózatába. A belső reakció elhárítás idővel átadta a kémelhárításnak (BM II/2 Osztály), amely több területen is foglalkoztatta, majd 1969-ban átvette a területileg illetékes hírszerzés (BM III/I-9), amelytől 1970 februárjában vette vissza a BM III/II-3-b alosztály. Kegyelemmel történt szabadulása után 1974-ben a BM III/II-2-a alosztályon nyitott Munka Dossziéjának jelentéseit már „Vas Júlia” fedőnéven írta. (ÁBTL 3.1.5. O-14067)

Kerényi Mária polgári jólétben nőtt fel. Apja, Kerényi Ottó városházi főpénztáros, 11 hold vidéki földdel, 1949-ben nyugdíjazták. Miután kevés volt a nyugdíja, elhelyezkedett a XI. kerületi Kézműipari Vállalatnál munkaügyi előadóként. 1956-ban végleg nyugdíjazták. Az SZDP után belépett az MKP-ba, majd az MDP-be. Anyja tanárnő, de sokat betegeskedik, ezért inkább a háztartást vezeti, meghalt 1950-ben. A gyermekekkel német nevelőnő foglalkozott kiskoruktól kezdve. Két évvel idősebb fiútestvére orvos lett, tüdőgyógyász, felesége szintén egészségügyi dolgozó.

Mária az általános iskola után az „Angol Kisasszonyok” Gimnáziumban érettségizett 1947-ben. Még az év szeptemberében Csehszlovákián és Nyugat-Németországon át Belgiumba utazott a német és a francia nyelv gyakorlása céljából, különböző családoknál élt, eltartásáért háztartási munkát végzett. Az év végén érkezett haza.

1948-ban az ELTE Bölcsészkarára iratkozott be német-francia szakra, a II. évtől német-történelem szakos lett, 1952-ben szerzett tanári oklevelet.

Tudományos kutatómunkát végzett az Országos Levéltárban, majd az Egyetemi Könyvtárban, ezután a Népművelési Minisztérium központi iskolája levelező tanszékére került. Mivel önéletrajzába nem írta be, hogy egyik nagynénje Jugoszláviában él, munkahelyéről 1953-ban elbocsájtották. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen helyezkedett el nyelvtanárként.

1956-ban, a forradalom alatti tevékenységéről az ÁBTL 3.1.5. O-14067 dossziéjában olvashatjuk a BM III/II-3-b alosztály részletes jelentését. Eszerint súlyosan kompromittálta magát, amikor tagja lett az egyetem forradalmi bizottságának. Aktív szervező munkát fejtett ki, kezdeményezte az egyetemi diák vöröskeresztes bizottság létrehozását, amely ellenséges beállítottságú volt. Helyiségeit arra használták fel, hogy „ellenforradalmi” propagandát folytassanak, a külföldre távozni készülő diákok ott beszélték meg terveiket. Decemberben sztrájkra felszólító röplapok készítésében és terjesztésében segédkezett, felhívást intéztek a világ ifjúságához, hogy támogassák a magyar diákok harcát.

Kerényi a vöröskeresztes bizottság ügyvezető titkáraként fogadta a Nemzetközi Vöröskereszt külföldi képviselőit, akik helyzetértékelő információkat, adatokat kértek és kaptak. Az angol diákok küldöttségén keresztül juttatták el külföldre segítséget és segélyt kérő felhívásukat, a vöröskereszt szervezete útján támogatták anyagilag a forradalomban részt vett személyeket és hozzátartozóikat.

[Kerényi Mária és a zavaros viselkedésű Halmi Gábor szerepéről lsd. még Vincze György, a BM II/5-f „Vámos József” fedőnevű ügynökének, az ELTE Bölcsészkar Újságíró Tanszéke hallgatójának, a „Népsport” későbbi munkatársának jelentését 1958-ban az ÁBTL 3.1.2. M-13236 Munka Dossziéjában.]

1957. március 11-én vette preventív őrizetbe az állambiztonság. Kihallgatásai során az Országos Börtönben őszinteséget és megbánást tapasztaltak részéről a BM Politikai Nyomozó Főosztálya II/5 osztályának (a belső reakció elhárítása) tisztjei. Pressziós terhelő adatok alapján március 14-én „Kelemen Anna” fedőnéven Kovács András r. hadnagy beszervezte a BRFK ügynökhálózatába.

[A későbbiek során – 1962. augusztus 15, a BM III. Főcsoportfőnökség megalakulása után – kapcsolattartó tisztjei voltak: BM III/III. Csoportfőnökség: Kovács András, Geréb Sándor, Zima Péter, Kiss János; BM III/II. Csoportfőnökség: Tivald Miklós, Stoll Dániel, Kiss József, Bodnár József, Kovalovszky Imre, Pácser Ferenc; BM III/I. Csoportfőnökség: Szőke Tibor.]

1959 elején az egyetemi tanszék vezetőjével támadt konfliktusa miatt kilépett munkahelyéről és az NDK hírügynökségének, az ADN-nek a budapesti irodájánál helyezkedett el, majd a SZOT tolmács csoportjánál dolgozott fordítóként. 1961-től 65-ig az MTA Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya alkalmazta fordítóként.

1960-ban készített állambiztonsági minősítése megállapította, hogy a beszervezésekor tanúsított megbánását őszintén gondolta, munkája során igen készségesnek bizonyult, a kapott feladatokat jól hajtotta végre. Többször tett jelentést feladatain kívüli észrevételekről. A minősítés szerint, volt érzéke a konspirációhoz és az elővigyázatos munkához. Az ellenőrzések megbízhatónak találták. Hajadon, pártonkívüli, vagyontalan. Több alkalommal részesült jutalomban.

Több irányban is foglalkoztatták sikeresen. Fő súllyal az ELTE bölcsészkarán lévő ellenséges revizionista csoporttal szemben és Lukács György kisegítő titkárnőjeként a marxista filozófus hazai és külföldi kapcsolatainak felderítésében, ellenőrzésében.

Lukács Györgynek elsősorban fordításokat és gépelési munkát végzett. Jelentett levelezéséről, a címzettekről és a levelek tartalmáról, tájékoztat megjelenő publikációiról, de jelentett a filozófus Budapestre érkező vendégeiről is. Jellemző feljegyzés a BM III/II-3-c alosztálya részéről 1963. augusztus 10-én:

„Megjegyzés: Ügynökünket utasítottuk, hogy amennyiben lehetősége van, egy külön példányt készítsen el részünkre. ha ez nem megy, kísérelje meg az anyag elhozatalát rövid időre, fotózás céljából. Ha a két elképzelés közül az egyik sem valósítható meg, el lett igazítva arra, hogy az indigó példányait, amelyek első példánynál minden esetben újak, hozza el részünkre. Ügynökünknek … megadtuk az ügyelet telefonszámát, hogy rendkívüli esetben érintkezésbe tudjon lépni tartójával. Szaton Rudolf r.fhdgy.” (ÁBTL 3.1.2. M-31881)]

Operatív feladatait leleményesen és az elvárásoknak megfelelően, felkészülten oldotta meg, így például titkos házkutatást biztosított, kulcsmintát vett és másolatot készített, illegális anyagot szerzett meg. Az „ellenforradalom” idején kompromittálódott személyekkel vagy elítélt hozzátartozóikkal tartott megbízható kapcsolatot. Több operatív tisztet, több „T” – találkozási – és „K” – konspirált – lakást is megismert, technikai eszközöket kezelt. Szakmai és politikai képzettsége, tájékozottsága magas színvonalú volt felettesei értékelései szerint. Igen sokat dolgozott, magánélete kiegyensúlyozottnak bizonyult.

Egyetlen kifogást jegyzett fel az állambiztonság: anyagi téren kissé könnyelmű volt, keresetét nem mindig tudta jól beosztani, kiköltekezett, ezért a belügyi szerveknek kellett időnként kisegíteni pénzkölcsönökkel, alkalmi jutalmakkal.

1965-ben lényeges változás állt be életében, a Kulturális Kapcsolatok Intézete alkalmazta főelőadóként, a nyugatnémet referatúrát vette át az V. Dorottya utca 8. szám alatt. Magyarország ebben az időben nem tartott fent diplomáciai kapcsolatokat az NSZK- val, mivel a szocialista országok csak az NDK-t ismerték el, mégis, nem hivatalos kulturális kapcsolatokat és párbeszédet ápolt a két ország a kereskedelmi kirendeltségeik útján, amelyek 1964 óta működtek Frankfurtban, majd Kölnben és Budapesten.

Mivel a szellemi és művelődési szálak összekötésére és fejlesztésére a szocialista országokban központi kormányzati segítségre hivatalosan nem számíthattak a nyugatnémet kereskedelmi képviseletek beosztottai, az illetékes szervek helyett ismert és befolyásos személyiségeket, jól felkészült, a nyelvet tökéletesen beszélő szakembereket igyekeztek megkeresni, megismerni és velük együttműködést kialakítani a kultúra, a művelődés, a tájékoztatás és a tudomány területén. Ám sem a magyar, sem a nyugatnémet kereskedelmi kirendeltség nem rendelkezett tárgyalási, illetve intézkedési jogkörrel. Természetesen idővel a jobb kezdeményező pozícióban lévő nyugatnémet tisztviselők megpróbáltak bizonyos gyakorlatot kialakítani, s erre hivatkozva a későbbiekben már a diplomáciai szokásjog alapján eljárni, vagyis a képviselet hatáskörét praktikusan szélesíteni. (ÁBTL 4.1. A-2138)

A magyar állambiztonság az első perctől fogva bizalmatlanul, kellő gyanakvással, teljes hálózata mozgósításával fogadta a nyugatnémet képviselet személyzetét, kapcsolatteremtési kísérleteiket szorosan figyelték, a felkeresett személyeket nyilvántartották, a megcélzott intézmények vezetőit figyelmeztették. A képviselet minden vezető munkatársáról operatív dossziét nyitottak érkezésükkor, potenciális hírszerzőnek tekintették őket, tevékenységükről a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium illetékes vezetőit rendszeresen tájékoztatták.

Kerényi Mária munkája megkezdése után hamarosan többször is tesz utazásokat a NSZK-ba. Tárgyalásokat folytat a magyar kultúra terjesztéséről, kulturális hetek szervezéséről, a nyugatnémet részről felajánlott ösztöndíjak betöltéséről, miközben különböző szakterületek jó felkészültségű ügyintőzőit és vezetőit ismeri meg. Meglepi tárgyalópartnerei megkülönböztetett figyelmessége, előzékenysége, amellyel fogadják, s az a rugalmasság, amelyet a tárgyalások során tanúsítanak a kapcsolatok lehetséges bővítéséről, azok módjáról és módszereiről.

A KKI főelőadójaként kapcsolatba kerül például a Goethe Intézettel, az Inter Nationes nevezetű kulturális intézménnyel, amely a bonni Külügyminisztériumhoz legközelebb álló szervezet, a Német Akadémiai Ösztöndíjcsere-szolgálattal (Deutscher Akademischer Austauschdienst), továbbá a Nyugat-Berlin-i Szenátus kulturális bizottságaival. Tapasztalhatja, hogy a nyugatnémet tudományos és kulturális szervezetek rendkívül szervezetten, s központosítva fejlesztik kapcsolataikat, minden jelentősebb ösztöndíjat, tanulmányutat, vagy kulturális rendezvényt a Külügyminisztérium illetékes osztálya hagy jóvá, finanszíroz és ezen keresztül politikai befolyást is gyakorol. Ezek a kapcsolatok egyáltalán nem mentesek a hatvanas évek elején meghirdetett „fellazítási taktika” befolyásoló törekvésitől. – írja egy korábbi elemzés (ÁBTL 4.1. A-2138), amely a tudományos és kulturális keretek között folytatott befolyásolás legjelentősebb intézményei és szervezetei közül a következőket említi meg:

 

Kerényi Mária hivatali beosztásánál fogva ezekkel a szervezetekkel és megbízottjaikkal tartott kapcsolatot és képviselte a KKI érdekeit az akkori magyar kormány kulturális, művelődési és tudományos célkitűzéseinek megfelelően. Természetesen külföldi utazásai csak egy részét képezték munkakörének. Ám azokat is élénk érdeklődéssel kísérte a magyar állambiztonság, amely időben felvilágosította arról, hogy az általa felkeresett intézmények a „fellazítás fellegvárai”, tárgyalópartnerei pedig „kiképzett propagandisták, a befolyásolás legjobb szakemberei”, akiknek megtévesztő magatartására mindenkor és mindenhol élesen figyelnie kell.

A kémelhárítás jelentéseiből rövid időn belül kiderül: pontos információik vannak arról, hogy ügynökük munkahelyén a KKI-ban betekinthet – munkatársai segítségével – olyan bizalmas anyagokba is, amelyek közvetlenül nem függnek össze munkájával. Így kezébe kerülhet például a magyar-NSZK külkapcsolatokról készült kormány előterjesztés, amelyből jegyzetet is készít. Minden bejövő és kimenő anyagot tanulmányoz, még osztrák vonatkozásban is.

[Bizonyítottan megismerte azokat a szigorúan titkos jelzéssel ellátott iratokat, amelyek a magyar párt és kormányszervek döntéseit és döntés-előkészítő előterjesztéseit tartalmazta kultúrpolitikai kérdésekbe. Konkrétan: a., akcióprogram az NSZK vonatkozásban; b., előterjesztés az NSZK-val meglévő tudományos és kulturális kapcsolatokról; c., a magyar-NSZK kultúrkapcsolatokra készült kormány javaslat. (ÁBTL 3.1.5. O-14067)]

A kémelhárítás és a hírszerzés többoldalú ellenőrzései azt igazolták, hogy Kerényi Mária rendszeresen, konspiratív kapcsolatot tart az NSZK budapesti kereskedelmi kirendeltségének egyes beosztottaival, részükre információkat nyújt, ám ezekről a találkozóiról az intézet vezetőinek és kapcsolattartó tisztjének nem számol be. Ugyanakkor beszervezésének tényét és ügynöki tevékenységét feltárta édesapja és bátyja előtt, sőt, tájékoztatta őket a munkahelyén dolgozó „SZT”-tisztekről és kapcsolattartójáról is.

Dr. Robert Laub, az NSZK kereskedelmi kirendeltségének kulturális és sajtóreferense 1965-ben érkezett Magyarországra, és november 22-én hivatali helyiségében kereste fel Kerényit. Másfél órás beszélgetést folytattak kettesben, melynek során Laub felajánlotta, hogy szerény anyagi helyzete miatt legyen az NSZK fizetett informátora. Ezt Kerényi visszautasította. A látogatásról feljegyzésben számolt be hivatali vezetőjének és kapcsolattartójának, de a beszélgetést jelentéktelen eseménynek tüntette fel, elhallgatva annak lényegét.

Ezt követően több konspiratív találkozóra került sor kettőjük között, ám az ügynök ezekről nem jelentett. 1966. július 19-én Kerényi találkozót kért Laubtól, de megkérte, hogy az intézetben ne keresse. Másnap ismét felhívta Laubot és találkozót beszélt meg vele Budán, a MOM előtt, kérve, hogy autóját hagyja távolabb, amiért is Laub gyalog ment. A találkozó előtt önellenőrzést végeztek. Utána a tanácsos megígérte partnerének: erről a beszélgetésről nem tesz említést senkinek.

Laub utódja dr. Hans Joachim Vergau tanácsos 1967. április 29-én érkezett Budapestre, de Laub személyesen nem ismertette össze Kerényivel, ő pedig szándékosan nem kereste munkahelyén, ne terelje rá a gyanút, sejtve, hogy a magyar elhárítás feldolgozás alatt tartja mindkettőjüket.

Vergau időközben kiváló referenciákat kapott Kerényi Máriáról számára megbízható forrásokból, dicsérték hivatásszeretetét, aktivitását és szakértelmét, kezdeti eredményeit a magyar-nyugatnémet kulturális kapcsolatok fejlesztése terén. 1967 augusztusában Vergau javasolta dr. Martin NSZK képviselőnek, hogy vegye fel a kapcsolatot Kerényivel a KKI-ban, mivel ő a német ügyek intézője és itt tartózkodása során gondoskodik programjáról. Októberben Kurt Félix Gebauer, a DPA (Deutsche Presse Agentur) bécsi tudósítója Budapesten tárgyalt Kerényivel, majd utána elmondta Vergaunak, hogy beszélgetésük igen hasznos, tartalmas és érdekes volt. A KKI nyugatnémet referenséről már sokan tudják, hogy tehetségesen és sikeresen fáradozik a kulturális együttműködés és a párbeszéd bővítésén. Vergau őszintén megjegyezte, eddig azért nem akarta személyesen is megismerni, nehogy ezzel nehézségeket okozzon munkájában. Ugyanakkor az eddigi információk, egybehangzó jellemzések nyomán Vergau régóta várta és kereste az alkalmat arra, hogy megkísérelje a kapcsolat kialakítását és annak rendszeresítését Kerényi Máriával.

Dr. Hans Joachim Vergau miután április 29-én megérkezett Magyarországra feleségével, május 2-án foglalta el munkahelyét a kirendeltségen, a XIV. Izsó utca 5. szám alatt. (Vergau fedőneve az állambiztonságnál: „Sima”, a Kereskedelmi Kirendeltségé: „Színház”, így említik a jelentéseikben.) Nem tanult és nem tudott magyarul, felesége viszont folyékonyan beszélte nyelvünket. Főnöke dr. Hardo Brückner kirendeltségvezető volt. Szolgálati ideje leteltével 1970. augusztus 11-én hagyta el véglegesen Magyarországot. Leánya Budapesten született a Sportkórházban.

Jogot tanult, 1964 januárjában lépett a Külügyminisztérium szolgálatába, SPD-tag volt. Diplomataakadémián kezdte, kétéves felkészítése során először Bostonba küldték az NSZK konzulátusára, a Harvard Egyetemen tanult, mint attasé. Hivatásos diplomataként Budapest volt első kiküldetésének célállomása. Megfelelő lakás híján októberig a Gellért Szálló 414-es számú szobájában laktak, amely be volt poloskázva. Akkor megkapták a XI. Serleg utca 3. szám alatti Grosics-villát, amely elhagyatottan állt, miután a válogatott kapus 1956-ban disszidált. Mindenütt ott voltak a magyar állambiztonság és a vele együttműködő keletnémet titkosszolgálat, a Stasi emberei. Bejárónői közül Erzsike „Anna” fedőnéven jelentett róla.

Első információs forrásai a német nyelvterülettel foglalkozó vezető magyar újságírók voltak. Így Rényi Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, akinek perfekt nyelvtudása onnan származott, hogy általános iskolásként Hamburgban tanult, s egy osztályba járt Helmut Schmidt későbbi kancellárral. Pethő Tibor, Matolcsy Károly, Paál Ferenc, Hajdu János, Bíró Gerd, Paulinyi Zoltán, Ungváry Tamás, Kertész György tartozott még ebbe a sorba. Többségük többszörösen kipróbált, rutinosan együttműködő kapcsolata volt a belügyi vagy a katonai titkosszolgálatoknak. De amikor Vergau felkeresett egy-egy szerkesztőségeket a fővárosban és vidéken – mindig valamilyen jól hangzó ajánlattal, könyvcsomaggal – vagy ellátogatott a MÚOSZ Külpolitikai Szakosztályához, ott is tudták, hogy mely „elkötelezett” kollégáknak kell fülelniük, jegyzetelniük, aztán jelenteniük.

Kerényi Máriáról tudta, hogy csak ellenőrzött csatornákon keresztül érintkezhet vele a KKI szabályzata szerint és a magyar állambiztonság állandó jelenléte miatt.1968 decemberében Gertrud Róth doktorrá avatásán ismerték meg egymást, s 1969. február 12-én találkoztak először a KKI épületén kívül. Együttműködésükben az emberi rokonszenv csak barátságot jelentett, s nem „szerelmi szálat”, ahogy ezt a hatóságok is kénytelenek voltak megállapítani.

Térjünk vissza az első találkozókra. 1968 decemberében a hazánkban tanuló említett nyugatnémet ösztöndíjas sikeresen megvédte doktori disszertációját az ELTE Fizikai Intézetében. Doktorrá avatása alkalmából meghívta egy kis ünnepségre Kerényi Máriát és a KKI egy másik munkatársát is, hivatalból, mert kettőjükhöz tartozott az ösztöndíjas ügyek intézése. A fogadáson megjelent dr. Vergau tanácsos is. Első személyes találkozásukról azt jelentette egy jelenlévő „SZT”- tiszt, (Lajti Iván), hogy „A Vergauval folytatott beszélgetés során Kerényi Mária feltűnően ideges és feszélyezett volt. A beszélgetés témájáról Vergau részletes jelentést küldött Bonnba.”

Ezt követően Vergau a lakásán rendezett egy másik fogadást az ösztöndíjas tiszteletére, ahova annak segítségével Kerényit is meghívatta. Ez azonban nem is volt olyan egyszerű. Az állambiztonság jelentése szerint: „Kerényi minden lehetőséget megragadott arra, hogy a részvételhez megkapja a Külügyminisztérium illetékeseitől, valamint a KKI vezetőjétől az engedélyt. A koktél során Kerényi Mária hosszabb időre félrevonult Vergauval.” (Kerényi később a vizsgálati fogságban fogdaügynökének mondta el, hogy Laub után Vergau is anyagi juttatást ajánlott fel neki. ) Egy szelídebb és megértőbb hangú elemzés ezt az időt félórának mérte, ez elég volt ahhoz, hogy a tanácsos az udvariassági fordulatokon kívül kifejtse véleményét a magyar-nyugatnémet kulturális kapcsolatok szélesítésének fontosságáról. A beszélgetés során néhány apró szívességre kérte meg Kerényit, aki nem tett kötelező ígéretet azokra. De a szívességkérés bevált taktikai módszer volt a diplomáciában, a valójában lényegtelen dolgok csupán arra szolgáltak, hogy egy későbbi alkalommal erre hivatkozva Vergau telefonon, vagy személyesen megkereshesse a KKI-ben. És ezzel a lehetőséggel élt is a kirendeltség tanácsosa.

Az elemzés (ÁBTL 4.1. A-2138: „A Népköztársaság nevében!”) megállapítja: Vergau személye, viselkedése, csiszolt modora, magas műveltsége, a kultúrában való jártassága szimpátiát keltett Kerényi Máriában, amihez hozzájárult az a megtisztelő elismerés is, amellyel az egyszerű beosztottat egyenrangú félként kezelte a tanácsos.

A KKI Dorottya utcai épületén kívüli helyszínen először 1969. február 12-én találkoztak. Vergau hívta meg telefonon a Vörösmarty cukrászdába, ebédidőben, ami a legkevésbé feltűnő a közel a Dorottya utcai székház közelében. A Gerbeaud-ban aztán Vergau elmélyülten beszélt arról, hogy ő a nyugatnémet szociáldemokrata párt: az SPD balszárnyának tagja, s azért is fontos lenne az eredményes kapcsolat kialakítása magyar viszonylatban, mert az megfelelően bizonyítaná a nyugatnémet parlamenti ellenzéknek, az „új keleti politika” helyességét. Még többet tudnának elérni, ha egymást kölcsönösen és gyakrabban tájékoztatnák a kulturális és kultúrpolitikai jellegű kérdésekről. Megegyeztek, hogy öt-hat hetente fognak találkozni, déli 13 órakor a Vörösmarty cukrászdában.

Találkozásaik egyre inkább konspiratív jellegűvé váltak. Kerényi Mária bizonyos telefonbeszélgetéseknél Elizabeth (az állambiztonság szerint: Josefine) Schwarz álnéven jelentkezett be, nem nevezték meg a találkozások időpontját és helyszínét, csupán annyit mondtak: „ugyanazon a helyen és ugyanabban az időben”. Vergau kérésére Kerényi lehetőleg utcai telefonfülkéből hívta őt a kirendeltségen. Megtanulta tőle az esetleges figyelés, ellenőrzés felfedését. Vergau a találkozókra félórával korábban érkezett, hogy ellenőrizze a környezetükben lévő személyeket. Ha valami gyanúsat tapasztal, elhagyja a találkozó színhelyét, ebből Kerényi már következtethet arra, hogy biztonsági okokból volt szükséges a találkozó elhalasztása. Később az illegális találkozók helyszínét áttették az Astória Szálló eszpresszójába.

Vergau információi egyre gazdagabbak lettek, Kerényi mindenre kiterjedő válaszokat adott érdeklődésére, köztük például a KKI ügyrendjéről, munkájáról, vezetőiről, (Bognár József elnök, Rosta Endre ügyvezető, Horváth József, Antal László), a tárgyalásokon képviselendő magyar álláspontról egy-egy ügyben, megjelölve azokat a határokat, ameddig a magyar fél még elmehet. Kerényi egyre jobban felnézett a művelt, udvarias, sikeres diplomatára, ő pedig olyan légkört alakított ki, hogy minden kérését gondolkodás nélkül teljesítette „Schwarz kisasszony”, a KKI nyugatnémet referense.

1969 elején egy értékes könyvcsomagot kellett eljuttatni a szegedi József Attila Tudományegyetem német tanszékére. Ha a kereskedelmi kirendeltség a feladó, akkor az ellenőrzésköteles propagandaanyag. Ezért a csomagot Vergau személyesen bevitte a KKI-be, ahol azt Kerényi segítségével átcsomagolták, s így már a Kulturális Kapcsolatok Intézetének küldeményeként szabadon, cenzúra nélkül utazhatott, s jutott el a címzetthez.

1969 szeptemberében Vergau egyik találkozásukkor nagyon határozottan megkérte Kerényit, hogy adja át neki a két ország kapcsolatairól szóló kormányhatározatot. Ez nem kevesebb volt, mint a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 3235/1969 számú szigorúan titkos határozata „A Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság államközi kapcsolatairól”. Kerényi vállalta a következményeket, megszerezte a kormányhatározatot, részletesen kijegyzetelte és a legközelebbi találkozójukon német nyelven, szóban tájékoztatta a nyugatnémet diplomatát az abban foglaltakról. [1970. július 14-én történt letartóztatásának másnapján az előbbiekkel kapcsolatban írt jelentésében Bálint István r. alezredes a BM III/II. Csoportfőnökség 3. Osztályának vezetője megállapítja: „Kerényi Máriának e tevékenysége különösen nagy hátrányt jelentett az NSZK-ba tárgyalásra kiutazó magyar kormány delegációnak, mivel az NSZK tárgyalópartnerek pontosan ismerték a határozatba foglaltakat.” (ÁBTL 3.1.5. O-14067)]

Miután 1968. május 10. és 18. között Nyugat-Berlinben megrendezték a „Budapest belvárosa bemutatkozik” című kulturális hetet, a nyugat-német illetékesek 1969 novemberében arra készültek, hogy viszonzásul Budapest is megrendezi a „Berlin-hetet”. A Külügyminisztérium szóhasználatában azonban – akárcsak Moszkva felfogásában – Berlin kizárólag az NDK fővárosát: Kelet-Berlint jelenthette. A vita azzal a kompromisszummal zárult, hogy Budapest V. kerülete Nyugat-Berlin egyik kerületének: Charlottenburgnak az ünnepi hetét rendezi meg. Ám az ünnepi brossurát az eredeti néven már kinyomtatták a nyugatnémetek és elküldték a KKI-nak. Ebben a kiadványban olyan mondat szerepelt, amely elfogadhatatlan volt a magyar külpolitika számára. Így hangzott: „Mindamellett, hogy Berlin ma természetes hátországától el van választva, mégis állandóan növekszik a színházak és kiállítások látogatóinak száma:”A KKI vezetői utasították Kerényi Máriát, hogy vegye fel a kapcsolatot Nyugat-Berlinnel és intézkedjen a mondat törléséről. Ő azonban félt attól, hogy ennek politikai következményei és ránézve esetleg anyagi kihatásai is lesznek, ezért rendkívüli találkozót és segítséget kért Vergautól. A kirendeltség tanácsosa ígéretet tett a gyors megoldásra. Saját hatáskörben megkereste Nyugat-Berlin szenátusát, amelynek egyik kulturális tanácsosa még aznap arról tájékoztatta a KKI-t, hogy vállalják a kiadvány javításával kapcsolatos nyomdaköltségeket, az ünnepi alkalomra készülő füzet a magyar fél kívánságának megfelelően jelenik meg Budapesten. Később azonban – az állambiztonság jelentése alapján – Kerényit azért hibáztatták, mert megtévesztve a saját hazáját reprezentáló intézetet, egy idegen állam képviselőjétől kért segítséget. 1970 februárjában a Külügyminisztériumban figyelmeztetésben részesítették „A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság érdekeit sértő, ellenséges kitételeket tartalmazó propaganda anyag terjesztéséért.”

De eleve más probléma is adódott a program összeállításánál. Eredetileg egy nyugatnémet balettelőadást rendeztek volna az Operaházban. A magyar illetékesek ezt nem akarták, mert túl nagyszabású lett volna a főváros egyik reprezentatív épületében, s ezért azzal az ürüggyel zárkóztak el, hogy az Opera nem az V. kerületben található. Kerényi meggyőzte Vergaut, hogy kisebb együttesekkel, szétszórt rendezvényekkel más helyszíneken a program átszervezhető. Így lépett fel egy kamaraegyüttes, irodalmi estet és grafikai tárlatot rendeztek a Dorottya utcában, dokumentációs kiállítást az V. kerületi tanácsnál, a nyugat-berlini porcelán-manufaktúra termékeit a Régi Posta utcában, a nyugatnémet festők, grafikusok, szobrászok alkotásait a Csók Galériában mutatták be. Kerényi és Vergau rugalmas közreműködése nélkül mindez nehéz lett volna, ők azonban ezzel a tevékenységükkel a hatóságok szemszögéből folyamatosan megsértették a hatályos jogszabályokat, illetve a KKI belső előírásait.

A charlottenburgi hét rendezvénysorozatát azonban már lélekben feldúlva, a részbeni kudarcok miatt megviselten, bár nagy önfegyelemmel dolgozta végig november 16-al bezárólag Kerényi Mária. Még 1969 október 23-án közölte hivatali vezetőjével, hogy az Intézetből el akar menni, már több helyütt érdeklődött állás iránt. Az Intézet vezetője tudomásul vette bejelentését. (ÁBTL 3.1.5. O-14067)

November végén egy nyugat-berlini illetőségű, kulturális területen dolgozó ismerőse kikapcsolódásként meghívta a Citadella étterembe. A hangulatos vacsora közben az ismerős nyíltan felvetette Kerényinek: jobban tenné, ha elkerülné a Vergau-féle diplomatákat, „hiszen azok mind hírszerzők, spionok!” (ÁBTL 4.1. A-2138 „A Népköztársaság nevében!”)

A megjegyzés – bár benne is felmerült ez a következtetés – hideg zuhanyként érte. Munkahelyén a szokottnál idegesebbé vált, távozási szándéka véglegessé vált, sürgette a változást.

1970. február 1-től a Magyar Rádió német szekciójánál helyezkedett el szerződéses alapon. Vergauval igyekezett a kapcsolatot lazítani, de ő a történtek után is megkereste és érdeklődött a Rádiónál meglévő lehetőségei iránt. Kerényi pedig továbbra is kiszolgáltatott adatokat, információkat volt munkahelyéről, bár súlyukat tekintve, jóval kisebb jelentőségűeket.

Február 16-án a kémelhárítás (BM III/II-3-b) átvette „Kelemen Anna” hálózati tartását a hírszerzéstől (BM III/I Csoportfőnökség), s hamarosan jelenti, hogy „Továbbra is lehetősége van bizalmas értesüléseket szerezni a KKI vonatkozásában baráti kapcsolatain keresztül. Megállapítottuk, hogy Balogh Károlyné előadó, dr. Török Ottó csoportvezető és dr. Pickler Kornél, az Elnöki Főosztály vezetője több alkalommal tájékoztatták „Kelement” olyan tényekről, amelyek egyébként nem tartoztak korábban annak munkakörébe. Adataink arra mutatnak, hogy kapcsolatukat fenntartják „Kelemen” más munkahelyre való távozása után is.” Ezért Bálint István r. alezredes osztályvezető engedélyezi, hogy a BM III/III. Csoportfőnökség illetékes osztályával közösen megszervezzék Kerényi munkahelyén történő hálózati ellenőrzését, ide értve a munkaidő alatti eltávozását is a Magyar Rádió épületéből. Sőt, „Amennyiben operatív érdek szükségessé teszi, munkahelyén titkos kutatást hajtunk végre, melyet hálózati úton előkészítünk. Határidő: 1970 március 10.” (ÁBTL 3.1.5. O-14067)

A kémelhárítás (BM III/II-3-a) Bodnár József r. hadnagy nevű beosztottjának „Kelemen Anna” márciusban elmondja, hogy Nyugat-Berlinben járt magyar ösztöndíjasoktól üzenetet kapott: élénken érdeklődnek iránta azok a szervezetek és személyek, akikkel állandó kapcsolatban állt. Így például az Inter Nationes ügyvezető elnöke: Götz Fehr örült új munkahelyének, a Magyar Rádiónak, mert mint mondotta: „Az is nagyon fontos, számunkra érdekes hely”, feltétlenül meg fogja keresni ott. Risctock, Nyugat-Berlin szenátusa kulturális bizottságának elnöke pedig egyenesen azt üzente, hogy legközelebbi magyarországi útja alkalmából nem mulasztja el meglátogatni. Az ügynök aztán meglepő valótlansággal folytatta – jelenti a kémelhárítás tisztje – kijelentette, hogy azzal a Vergau nevű tanácsossal, aki az ilyen ügyekkel foglalkozik az NSZK budapesti kereskedelmi kirendeltségén, 3 évvel ezelőtt beszélt először és utoljára egy koktélon, amelyet egy Budapesten végzett nyugatnémet egyetemista doktorálása alkalmából adott. Nem tartja lehetetlennek, hogy Vergau az új munkahelyén felveszi vele a kapcsolatot, annál is inkább, mert ismeri jelenlegi főnökét: Kertész Györgyöt. A kémelhárítás ezt úgy értékelte, hogy Kerényi továbbra is konspirálja találkozóikat, ugyanakkor ezzel a közlésével legalizálni akarja azokat.

1970, július 1-jén – két héttel letartóztatása előtt – Kerényi a kémelhárítás segítségét kérte, mert a Magyar Rádió és Televízió Személyzeti Osztálya akadályokat gördít a véglegesítése elé, egy bizottság előtt kellene vizsgát tennie, holott neki van újságíró gyakorlata. Őt egy esetleges szerződés meghosszabbítás nem elégítené ki. „Véleménye szerint, valaki nem akarja, hogy ő a Rádiónál dolgozzon.”- jelentette ki kapcsolattartó tisztjének, majd tájékoztatta arról, hogy Vergau tanácsos meghívta őt a Gundel étterembe ebédre. A meghívást előbb nem akarta elfogadni, hiszen jóformán alig ismeri, de a tanácsos arra hivatkozott, hogy amíg a KKI-nál dolgozott, a „szigorú szabályok” miatt nem tudtak összeismerkedni, ám most már végre szeretne köszönetet mondani „a nagyszerűen megszervezett charlottenburgi hétért.” Bodnár hadnagy ezzel szemben jelentésében megállapítja, hogy a lehallgatási anyagaik bizonyítják: a Vergauval történt kapcsolatfelvételt ügynökük, „Kelemen Anna” kezdeményezte. (ÁBTL 3.1.2. M-31881)

Kerényi Máriát 1970. július 14-én – a korábbi indoklás szerint – letartóztatták. A vádemelésig a budapesti gyűjtőfogházban tartották fogva, ahol augusztus 13-ig zárkatársa lett az állambiztonság „Pethő Lászlóné” fedőnevű fogdaügynöke, (azonos: Bodnár Tiborné, Pavetics Máriával, született Budapesten 1925-ben), akit Kerényi a bizalmába fogadott, és oly mértékben megnyílt előtte, hogy az felért egy teljes beismerővallomással, amit apja csak megerősített a kihallgatásán.

A belügyi kémelhárítás azonban gyors intézkedést szorgalmaz Vergau ellen is. Július 15-én azt javasolja Benkei András belügyminiszternek, hogy: „Dr. Hans Joachim Vergaut – a politikai mérlegeléstől függően – vagy utasítsák ki a Magyar Népköztársaság területéről, vagy a Kereskedelmi Kirendeltség vezetőjével együtt hívják be a Külügyminisztériumba és mindkettőjüket részesítsék figyelmeztetésbe.” Július 17-én Benkei András levelet ír Péter János külügyminiszternek. Egyfelől megismétli a kémelhárítás előbbi javaslatát, másfelől hozzátesz két megjegyzést. 1., „Számítani kell azonban arra, hogy ezt nyugatnémet részről hasonló lépés követi kölni kereskedelmi képviseletünk valamelyik beosztottjával szemben.” 2., „A döntés meghozatalánál kérem figyelembe venni, hogy adataink szerint dr. Hans Joachim Vergau 1970. augusztus 1-én véglegesen távozik Magyarországról.” Péter János helyett Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes július 21-én válaszol és figyelemmel az előző hasonló megfontolásokra, közli a döntést: „A nyugatnémet kereskedelmi képviselet vezetőjét július 22-én Bartha János főosztályvezető figyelmezteti és egyben tiltakozik Vergau tanácsos tevékenysége ellen.” (ÁBTL 3.1.5. O-14067)

Vergau Kerényi letartóztatásakor, 1970 júliusában éppen Ausztriában nyaralt a családjával (már megszületett kislánya Budapesten), újságot nem olvasott, a 22-én megjelent újsághírt telefonon közölte vele Gebauer, a DPA bécsi tudósítója, felhívva figyelmét arra, hogy a lapok német kémként említik. Budapestre jött, családját rögtön összecsomagolta és az első géppel hazaküldte. A repülőtérről hatalmas fekete autó követte a kirendeltségig. Főnökét berendelték a Külügyminisztériumba, követelték, hogy beosztottját azonnal rendeljék haza, mert kémkedett. Brückner ezt kategorikusan visszautasította, de ha távozását akarják, nyilvánítsák nem kívánatos személynek - mondta - és ezt hozzák nyilvánosságra. Ez persze azt is jelentette volna, hogy válaszul magyar diplomatákat küldenek haza Bonnból, amit akkor nem akartak a Bem téren. Mivel amúgy is csak egy hónap volt vissza Vergau tervezett hivatalos hazatéréséig, maradhatott arra a rövid időre.

Három évvel később, a nyugatnémet-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételét (1973. december 20.) megelőzően Vergau annak a Paul Frank külügyi államtitkárnak volt a személyi titkára, aki állandó kapcsolatban állt Willy Brandt kancellárral. Többször is szóba hozták előtte Kerényi Mária ügyét, a szabadon engedése ügyében tehető diplomáciai lépéseket. Közvetlenül december 20 előtt aztán Vergau és Paul Frank együtt fogalmazták meg azt a levelet, amelyet Willy Brandt aláírt és Hans-Jürgen Wischnewski, az SPD balszárnyához tartozó képviselő hozott Budapestre, aki különleges kapcsolatot ápolt az MSZMP vezetőivel. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa soron kívül meghozta kegyelmi határozatát Kerényi Mária börtönbüntetése további részének elengedéséről. (Kerényi úgy tudta, hogy apja adott be kegyelmi kérvényt, azt méltányolták. ÁBTL 3.1.2. M-31881/1. „Vas Júlia” jelentése 1975. április 29-én kapcsolattartó tisztjének: Kovalovszky Imre r. főhadnagynak, BM III/II-2-a.)

Szabadulása után, élete utolsó három és fél esztendeje azzal a szüntelen és megoldhatatlan napi gonddal telt el, hogy büntetett előélete miatt nem kaphatott erkölcsi bizonyítványt, a priusza azt jelentette: sehol sem foglalkoztathatják állandó jelleggel értelmiségi munkakörben. Különösen nem olyan rangos munkahelyen, bizalmi beosztásban, mint amilyen megelőzően a Kulturális Kapcsolatok Intézete volt, ahol hazáját képviselhette az NSZK-ban a nemzetközi kulturális elit társaságában és szakmai színvonalán.

Csak magánfordítóként vállalhatott munkát, korlátozott, bizonytalan idejű megbízásokat, alkalmi feladatokat, kisegítő jellegű felkéréseket. Két kivétellel, melyek némi stabilitást nyújtottak szerény megélhetési viszonyaiban, ez volt a Fővárosi Levéltár és a Ramona kisipari szövetkezet. Három, a hatalmi struktúrában privilegizált helyen álló vezető próbált neki segíteni: Ságvári Ágnes, Drucker Tibor és Tömpe András, de csak Ságvári Ágnesnek sikerült, aki Budapest Főváros Levéltárának igazgatójaként (1970-1985) látta el változatos megbízásokkal. Ságvári javaslatára Kereste fel Drucker Tibort, akit már ismert a KKI-től, mert többször vitt el hozzá német vendégeket, amikor még a Fővárosi Művelődési Ház igazgatója volt, s onnan került 1972-ben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének főtitkári posztjára. Drucker oda akarta venni, de terve akkor hiúsult meg, amikor a vállalathoz helyezték osztályvezetőnek azt a dr. Török Ottót, akit épp Kerényi miatt menesztettek a KKI-től, ketten pedig nem dolgozhattak egy munkahelyen. Drucker elődje 1968-tól Tömpe András volt az egyesület élén, az ő nevét a KKI levelezéséből ismerte Kerényi. Tömpe 1971-ben jó véleményt nyilvánított róla egyik kolléganőjének, hozzátéve: „… ő sem hiszi, hogy csinált volna valamit…”, de a további terveket és várakozásokat keresztülhúzta Tömpe decemberi öngyilkossága. (ÁBTL 3.1.2. M-31881/1)

Kerényi idegállapota évről évre romlott. Lakásából kiköltöztették, egy kisebben húzta meg magát, időnként bűnözőként kezelték, a kémelhárítás hálózati személyei fonták körbe „Bölcsész”-től „Völgyi”-ig, ezért Budapestről állítólag Pécsre költözött. Fordításokból élt, de mind nehezebben, megkeseredve, reménytelenül, miközben új kapcsolattartó tisztje a kémelhárításnál: Pácser Ferenc r. őrnagy elvárta rendszeres jelentéseit. Kilátástalannak tarthatta helyzetét, s nyomorúságos körülményeiből az öngyilkosságba menekülhetett 1977 nyarán, - ezt a feltételezést erősítette meg egy 2015-ös berlini interjújában Vergau is. (Betekintő, 2017/2, Nagy Péter interjúja Hans Joachim Vergauval.)

„Vas Júlia” ügynök M-31881/1 Munka Dossziéját indoklás nélkül zárta le a BM III/II-2-a alosztálya 1977. december 20-án.

 

Kerényi Máriával kétszer találkoztam, véletlenül, volt anyósomnál, aki a bebörtönzött (1951-1956), majd eltűnt (1957) karcagi református lelkész: Pap Béla (1907. január 23. Medveczki Teréz, Gyalu, Kolozs m.) özvegyeként együtt élt Futó Dezső kisgazda politikussal. VIII. kerületi Kőfaragó utcai lakásukban a közélet – főként az akkori ellenzék - ismert személyiségei fordultak meg, de feltűntek kétes szereplők is, egyeseket mintha küldtek volna. Először 1969 szeptemberében, hétköznap délelőtt érkeztem váratlanul, anyósom Kerényivel beszélgetett, ő mutatott be neki. Mosolygós, kedves, de félénk, tartózkodó teremtésnek tűnt, érdeklődött új munkahelyem felől, ám még nem lehetett sok mondanivalóm, mivel csak két hónapja dolgoztam a Magyar Televíziónál. Másodszor 1970 májusában találkoztunk ugyanott, s szintén véletlenszerűen. Hűvös és zárkózott volt már, kolléganőként kissé nyugtalanul közölte, hogy új munkahelyet keres, mert a Magyar Rádiónál nem akarják véglegesíteni. Júliusban olvastam, hogy letartóztatták. Többé nem láttam.

Kapcsolódó: Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai