"Az önszerveződés határozott igényével fellépő, az egészséges énkép és önbecsülés fontosságáért küzdő lelkiismeret hangja életre hívta a Tett és Védelem Alapítványt, egy olyan alulról jövő kezdeményezésként, ami a zsidó tradíciókat követve kész határozott lépéseket tenni az egyre inkább elharapózó antiszemita jelenségek visszaszorításáért" - írja a Zsidó.com, mely interjút is közöl a főszervezővel. Ebből a tipikusan zsidó szócsűrés-csavarás ellenére világosan kiderül: az utcán és különböző akciók során is bevethető csoportokat szervez az "alapítvány", akiket ráadásul üldözési mániás "túlélők" is bevethetnek a szomszédaik ellen, ha például az a rögeszméjük 105 évesen, hogy a mellettük lakó magyar antiszemita, netán nyilas házmester. Mindez persze nem lesz jogellenes, megfélemlítő, s így betiltandó szerveződés, még azon sem csodálkoznánk, ha Pintér adna nekik pár tucat rendőrt, úgyis rend van az országban, nincs már szükség rájuk.
Alább olvasható a folytatás.
 Bodnár, a főszervező |
A Tett és Védelem Alapítvány elnökével, Bodnár Dániellel beszélgettünk az alapítvány munkájáról, lehetőségeiről és az ő személyes motivációiról.
- Honnan jött az alapítvány gondolata, és kik állnak mögötte?
Bodnár Dániel: Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija kezdeményezésére, nagyjából egy évvel ezelőtt született meg a zsidó közélet néhány szereplőjében, hogy szükség van egy olyan szerveződésre, ami öngondoskodó módon gondolkodik az antiszemitizmus kérdésköréről. A zsidó közösség szempontjából vizsgálja a problémát, és a közösség saját feladatait definiálja az antiszemitizmus ügyében. Jó néhányan részt vettek ennek az előkészítő folyamatában. Mikor a konkrét megvalósulás felé mozdult el az ügy, akkor mint az EMIH vezetőségi tagja felvettem a kapcsolatot Heisler Andrással, a Mazsihisz volt elnökével, a jelenlegi Mazsihisz vezetőség tagjával, annak érdekében, hogy a két legnagyobb magyarországi zsidó szervezet legalább ebben az ügyben, ezen az egy területen a közös érdekeket képviseljen és mutasson fel. Jó néhány előkészítő beszélgetés során arra jutottunk, hogy ebben az ügyben nagyjából hasonlóan gondolkozunk, ekkor ő felhatalmazást kért és kapott a saját szervezetétől, így ő a hivatalos delegáltja a Mazsihisznek a Tett és Védelem alapítványban.
- Az első közös megmozdulásuk még az Alapítvány létrejötte előttre datálódik, ha jól tudom, amikor közösen utaztak Amerikába egyeztető tárgyalásokat folytatni. Mi történt ezen az úton?
B.D.: Valamilyen módon szerettük volna megmutatni ezt a koncepciót azoknak, akiknek lényegesen nagyobb múltja van az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Így szerettük volna az Egyesült Államok külügyminisztériumának az álláspontját megismerni, ezért 2012 júniusában Heisler úrral elutaztunk Amerikába, ahol kiterjedt tárgyalásokat folytattunk az ottani külügy képviselőivel, valamint az ilyen ügyekben jártas, nagy befolyással rendelkező nemzetközi zsidó szervezetek képviselőivel. Ez megerősített minket abban, hogy a koncepciónk a helyes irány.
- Pontosan mi ez a koncepció, ami ekkorra körvonalazódott?
B.D.: Két nagy „előképünk” van az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Az egyik az Amerikában működő ADL (Gyűlöletellenes liga) a másik pedig az Angliában működő Community Se¬cu¬ri¬ty Trust. Ebből az ADL inkább a törvényalkotási folyamatban és a kutatásban fejt ki számottevő tevékenységet, a CST-ben pedig az aktivista munkán van a hangsúly, ők konkrét védelmi tevékenységet is ellátnak. Nagyjából a kettő hibridjéből szeretnénk kialakítani a saját modellünket.
- Ezek szerint túllépnének a publikációkon és kiáltványokon, és ténylegesen „terepre” mennének?
B.D.: Nagyjából három területen kívánunk működni: a konkrét jogvédelem és jogi segítség az antiszemita cselekmények áldozatainak – ehhez kapcsolódik egy törvényalkotási előkészítő munka, amiben szeretnénk aktív szerepet játszani. A második terület egy kutatási- és monitoring tevékenység. Rendszeresen szeretnénk tudományos igényességgel beszámolni az antiszemitizmus magyarországi állapotáról, és ezzel párhuzamosan szeretnénk heti, havi, féléves és éves jelentést készíteni a közbeszéd állapotáról. A harmadik, a legösszetettebb terület a közösségi önszerveződés, elsősorban az önkéntesek bevonása az antiszemitizmus elleni küzdelembe. Ennek két iránya van, egyrészt egy szociális munkási feladatcsoport, a másik pedig egy konkrét önvédelmi mechanizmus kialakítása.
- Mi a konkrét célja ezeknek a feladatoknak? Mit remélnek elérni a munkájukkal?
B.D.: Ezzel annak a kultúrának az alapjait szeretnénk megteremteni, hogy Magyarországon ne legyen olyan antiszemita atrocitás, akár szóbeli, akár tettleges, vagy akár rongálás, ami szó nélkül marad. Nem szabad belenyugodni abba, hogy Magyarországon ma a zsidók 95 százalékának nem jut eszébe, hogy az őt ért atrocitást a jog eszközeivel meg lehetne torolni, hogy nem hiszik el, hogy az őket ért atrocitásnak, ha hangot adnak, annak van bármiféle súlya. Ez a szerveződés fórumot kíván nyújtani, hogy ha valakit a zsidósága miatt sérelem ér, akkor ennek hangot tudjon adni, és ha erre szükség van, akkor ezt a jog keretein belül kezeljük.
Az antiszemita atrocitások sokszor a legkiszolgáltatottabbakat, a szociálisan hátrányos helyzetűeket, időseket, betegeket, gyerekeket érik, és az ő számukra ez sokkal nagyobb traumát jelent, mint másoknak. Az ő esetükben ezek a nagyon kellemetlen traumák leginkább metálhigiénés segítséget kívánnak. Az ő esetükben a legfontosabb, hogy érezzék: nincsenek egyedül, nincsenek magukra hagyva. A másik feladat pedig egy konkrét védelmi jelzőrendszernek a kialakítása. Ebben a zsidó közösség nyilván nem a rendfenntartó erők feladatait kívánja átvállalni, hanem belső integritásának és büszkeségének szimbólumaként, az öngondoskodást felvállalva lépne fel. Ez a zsidó közösség önképe szempontjából is alapvető jelentőségű.
- Mik a következő gyakorlati lépések az Alapítvány életében?
B.D.: Az elkövetkező három hónapban szeretnénk az öngondoskodásnak az alapjait lerakni, szeretnénk felállítani egy telefonközpontot, ahol szakértő kollégák fogadják majd a hívásokat és irányítják majd őket a szakemberekhez.
Ezzel párhuzamosan, ugyancsak a közösség bevonásával szeretnénk, nemzetközi mércével mérve is magas színvonalon elindítani a közbeszédet monitorozó mechanizmust. Ez professzionális sajtóelemzést jelent, és annak a mérését, hogy milyen formában tolódik el napjainkban a közbeszéd minősége. Milyen formában alakul ki az egyre radikálisabb gyűlöletbeszéd hangja, akár a politikai szereplők, akár az egyszerű újságírás terén.
Harmadik terület fejlesztése már az elkövetkezendő hetekben elkezdődik. Szeretnénk a fiatalokat minél inkább arra a fajta önszerveződésre megtanítani, amellyel képesek lehetnek szervezett keretek között a saját önvédelmüket nem csak fizikai, hanem verbális szinten is ellátni. A célunk a zsidóságuk büszke vállalásával kialakítani bennük az önvédelem mechanizmusait. Ez részben oktatási részben önkéntes szervezői feladat részben pedig egy konkrét védelmi rendszer felállításának a feladata.
- Mi az, amit egy tényleges zsidóellenes cselekmény kapcsán tudnak majd tenni, ha teljes egészében felállnak ezek a rendszerek. Először nézzünk egy viszonylag mindennaposnak mondható, és sokak által ártalmatlannak gondolt esetet, ha a munkahelyen a zsidó munkavállalóra „csúnyát mond” a főnöke. Mi történik, ha a központba érkezik egy ilyen hívás?
B.D.: A csúnya mondás egy nagyon sajátságos formája a gyűlöletkeltésnek. Jogi eszközökkel olyasmit lehet kezelni, ami a büntetőtörvénykönyvbe ütközik. Ezzel kapcsolatban fontos feladatunk, hogy a jogi helyzetet mielőbb tisztábbá, és alkalmazhatóbbá tegyük, amivel kapcsoltban igen aktív munkát folytatunk már most. Ha valaki azzal keres meg minket, hogy megkülönböztetés érte a munkahelyén a származása miatt, akkor megvizsgáljuk, hogy jogi segítségre van-e szüksége, vagy mediációs és kommunikációs technikák oktatására, amivel maga a sértett tud a sérelem helyén fellépni. Mi mindkét esetben tudunk segítséget nyújtani, akár egészen a jogerős ítélet megszületéséig.
- Mi történik, ha egy igazán durva dolog történik, mondjuk, ha valakit megtámadnak az utcán?
B.D.: Ha valakit megtámadnak az utcán, akkor, ahogy erről már korábban beszéltünk, nyilván nem a rendfenntartóként lépünk fel. De a jelenlétükkel, akár állandó utcai jelenléttel azokon a területeken, ahol a tapasztalatok szerint nagyobb számban fordulnak elő ilyen atrocitások, demonstrálhatjuk a zsidó közösség összefogását és tenni akarását. Már önmagában ezzel – ha szabad ilyen kifejezést használni – egyfajta elrettentéssel élhetünk. Nyilván nem az a feladata egy ilyen esemény kapcsán a zsidó önvédelmi szervezetnek, hogy önbíráskodjon, hanem sokkal inkább az, hogy megmutassa: a közösség tagjai nem „szabad prédák”.
De mondanék egy hétköznapibb példát. Például egy szomszéd az idős, holokauszt-túlélő néni lakása elé üríti állandóan a szemetet, egyértelműen antiszemita indíttatásból. Egy ilyen esetben minden további nélkül oda tud menni két önkéntesünk, és a legkisebb fizikai beavatkozás szándéka nélkül például vissza tudja pakolni a szemetet a szomszéd ajtaja elé. Illetve a jelenlétükkel tudják demonstrálni, hogy a zsidó közösség felelősséget vállal minden tagja iránt és nem kíván ahhoz asszisztálni, vagy tétlenül nézni, hogy a közösség bármely tagját megkülönböztetés vagy bármi nemű bántás érje a származása miatt.
- Kik biztosítják a legnagyobb szakértelmet igénylő munkarészt, a jogi támogatást?
B.D.: Van egy viszonylag jól kialakult jogi csapatunk, akik a kezdeményezés mögött állnak. Az ügy mellé számos neves iroda is odaállt, akik akár konkrét jogi képviselettel is tudnak segíteni. Illetve bizonyos különleges ügyekhez szakjogászi segítségre lehet szükség, ezeket nyilván az adott ügyhöz fogjuk igazítani.
- Hogy fog eljutni a szervezet és az öngondoskodás híre az érintettekhez?
B.D.: Január hónaptól aktívan szeretnénk kommunikálni ebben az ügyben. Mind a zsidó nyilvánosságban, mind pedig a szélesebben vett össztársadalmi nyilvánosságban hírét fogjuk vinni ennek a kezdeményezésnek. Abban a pillanatban kezdjük a hirdetést, ahogy az egész intézményes hátországunk olyan színvonalúvá válik, hogy lehet rá alapozni a működést – ez még néhány hetet igénybe vesz.
- Egy ilyen komoly háttérintézmény kialakítása rendkívül sokba kerülhet. Ki finanszírozza a működést?
B.D.: Jelenleg az oroszlánrészt az EMIH viseli az anyagi terhekből. Nagyon fontos, hogy szeretnénk az öngondoskodó közteherviselés eszméjét megvalósítani, tehát sem nem az állam, sem nem a különböző ködös pályázati rendszereken kíván élősködni a közösség önszerveződése. Legalább ennek az ügynek a kapcsán szeretnénk annak a kultúráját megteremteni, hogy ha van a közösségnek egy közös ügye, akkor a közösség tenni akaró, és anyagi eszközökkel rendelkező tagjai adják ennek a háttértámogatását. Ugyanígy számítunk arra, hogy azoknak, akiknek az anyagi lehetőségei ezt nem teszik lehetővé, azok is felhasználják véleményformálási képességüket és aktivitásukat az ügy érdekében felhasználják.
- Megalakulása óta vesz részt egyre aktívabban az EMIH munkájában. Miért pont emellé az ügy mellé állt oda úgy, hogy hátrahagyta az üzleti világot és átnyergelt a civil szférába?
B.D.: Azt tapasztaljuk, hogy borzasztó sok fontos ügy van, amivel egyenként, szervezeteinken belül és kívül foglalkozunk a saját személyes meggyőződésünk és a zsidó palettán elfoglalt helyünk alapján. Nagyon kevés olyan ügy van, sőt talán eddig nem is volt, ami megkérdőjelezhetetlenül közös ügyként merült fel. Régi fontos dolog volt a magam számára, hogy megtaláljam azt a területet, amin a zsidóságot közös platformra lehet hozni. Szomorú, hogy ez az antiszemitizmus ügye, sokkal jobban örülnék, ha a mondjuk a jiddiskeit lenne az, ami a közös ügyünk lenne. A jelenlegi szomorú viszonyok között az egyetlen konszenzust teremtő dolog a holokauszt emlékezete mellett, ami aktivitást generál a zsidó közösségen belül, az az antiszemitizmus ügye. Így azon túl, hogy ez egy önmagában értékteremtő ügye, a konszenzusteremtő volta is fontos számomra. Szeretném, ha ezeket az energiákat egy értelmes és jó csatornába lehetne hosszútávon terelni.
(Kuruc.info)
