Aki legyőzte az időt – a Keleti Ágnes ötszörös olimpiai és 1-szeres világbajnok életéről szóló portré-dokumentumfilm (rendező: Oláh Kata) magyar változatát 2022. november végén mutatták be Budapesten. Hasonló címmel a filmnek van egy izraeli, héber nyelvű változata is (rendező: Naomi Schori), s ez utóbbit néhány nappal ezelőtt az izraeli Kán 11 tévécsatorna sugározta. A Calcalist izraeli napilap interjút készített Naomi Schorival, aki többi között azt állította, hogy Magyarországon fajvédő, antiszemita törvények vannak.
Naomi Schori (75), a nemzetközileg is szaktekintélynek számító dokumentumfilmes (dolgozott a BBC-nél, az ARTE-nél és a ZDF-nél is) a Calcalist újságírójának a többi között elmondta: Magyarországon a helyzet komoly, fajvédő, antiszemita törvények vannak, s a Magyar Nemzeti Filmalapot pedig a filmművészethez alig értő, zsidó témájú filmek forgatását nem támogató (sic!) személyek irányítják.
De nézzük, miket nyilatkozott Naomi Schori a Calcalist című napilapnak:
Magyarországon ma fajvédő törvények, de még antiszemita törvények is vannak. Annak ellenére, hogy a miniszterelnökük, Orbán Viktor miniszterelnök mindig azt állítja, hogy a legjobb barátai zsidók. A film magyar alap támogatásával készült (Magyar Nemzeti Filmalap – H. J.). Az alap segítségét Oláh (Oláh Kata filmrendező – H. J.) járta ki, mert én nem rendelkeztem semmilyen kapcsolattal.A filmnek két verziója van: az 54 perces izraeli változat televíziós sugárzásra készült, míg a jóval hosszabb magyar verzió a mozikban és a fesztiválokon történő vetítésekre. A magyar változatban Keleti Ágnes izraeli életéről szóló rész jóval rövidebb. Minduntalan az volt az érzésem, hogy a magyar változatban igyekeznek elbújtatni a holokauszt ügyét, nem kívántak ebből ügyet csinálni.Magyarországi barátaim mondják, hogy a Magyar Alapnál (valójában: Magyar Nemzeti Filmalap – H. J.) nem tudnak elérni semmiféle zsidó téma megfilmesítését. A nemzetiség kérdésében, így filmünk magyar változatában is a magyarok állandóan kihangsúlyozzák, hogy Keleti Ágnes „Magyarország bajnoka” vagy „a magyar sport csillaga”. (Mégis mit kellene kihangsúlyozni, azt, hogy Keleti Ágnes az izraeli sport csillaga volt? Helsinkiben és Melbourne-ben Magyarország színeiben nyert összesen tíz olimpiai érmet, köztük öt aranyat – H. J.)A film magyar változatában egyáltalán nincs említés arról, hogy Keleti Ágnes Izrael-díjat kapott. (Az itt szemlézett interjúban pedig arról nincs említés, hogy Keleti Ágnes Magyarországon egyéb elismerései mellett a Nemzet Sportolója, Prima Primissima díjas, az Elnöki Érdemérem (2011) és a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal tulajdonosa – H. J.)
Az izraeli dokumentumfilmes a Calcalistnak a munkájához komoly segítséget nyújtó Magyar Nemzeti Filmalapról is kifejtette véleményét:
A Filmalap úgynevezett „totális reformon” esett át. Ha egykor voltak is szakemberek a Magyar Alapnál (sic!), most nincsenek. Az igazgató olyan valaki, aki egykor, sok évvel ezelőtt írt valamilyen forgatókönyvet. A többi vezetőnek pedig egyáltalán nincs kapcsolata a filmezéssel – vélekedik Naomi Schori, az Erdélyben született izraeli dokumentumfilmes.
Binjámin Netanjáhu miniszterelnök és Náftáli Bennett oktatási miniszter átadja Keleti Ágnesnek az Izrael-díjat (fotó: Kobi Gidon) |
H. J. – Kuruc.info