Etikai vizsgálat elé néz Leel-Őssy Gábor, a DK alapító tagja, aki június 9-i önkormányzati választási eredmény óta többször is nekiment Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek a Facebookon. Leel-Őssy vasárnap délelőtt arról posztolt, hogy etikai „hóhérolás” elé néz, de azt írta fenntartja, hogy szerinte Gyurcsány Ferencnek vissza kellene vonulnia – írja a Telex.
Zoom
„Tisztelt Elnök úr! Kedves Feri! Ragaszkodom ahhoz, hogy ott legyél az általad el-, és megrendelt Etikai Bizottsági hóhéroláson. Várom, hogy rámutass, melyik mondatom, szavam, vagy betűm nem volt igaz? Ugyanis, Tisztelt Elnök úr, én az igazat mondtam, írtam. Én igazat mondtam, írtam. Reggel, délben, este...”
Zoom
Leel-Őssy először június 10-én ment neki Gyurcsánynak, akkor azt írta a választások eredményéről: „büntetésünk jogos és megérdemelt”, egy másik posztjában pedig azt, hogy a DK Waterloohoz hasonló vereséget szenvedett a választásokon, Gyurcsányt Napóleonhoz hasonlította, és azt írta, a DK elnökének Kötcsére kellene visszavonulnia.
Gyurcsány Ferenc szerdán jelentette be egy 43 perces Facebook-videóban, hogy nem mond le a DK éléről, és 33 pontban foglalta össze „a DK és az ország helyzetét”.
Zoom
Zoom
"A vérhányás és sajtószabadság" - tegnap pedig a 444-nek üzent hadat
A 444.hu politikai ellenfelünk, szennylap – többek között ezzel szállt bele Gyurcsány Ferenc a portálba azután, hogy ott a DK elnökét gúnyoló véleménycikket tettek közzé. Az ellenzéki politikus a napokban már felvetette a sajtó felelősségét a választási eredményekben – ahogyan Magyar Péter is támadta a médiát –, most pedig már ellenfélnek nevezi – vette észre a Magyar Hang.
A paprikajancsi visszatér 3 – Feri nem megy a kutyák közé” – ezzel a cikkel közölt a napokban véleménycikket a 444.hu Gyurcsány Ferencről, egészen pontosan arról az interjúról, amit az Index és az ATV közös podcastjében Rónai Egonnak adott. Ebben olyan mondatok is szerepelnek, mint hogy „Itt az igazán ütős cucc: Gyurcsány Balegyenes El Qro Fleto Fletonovics Ferenc, az Őszödi Böszme visszatért teljes fegyverzetében, keménykalapban, fehérre sminkelve, piros orral!”.
A publicisztikára személyesen Gyurcsány Ferenc válaszolt, bírálva, hogy az írás anélkül jelent meg, hogy a lap az apropóját adó interjúról tárgyilagosan beszámolt volna. Ráadásul nem is az ott elhangzottakat cáfolta vagy árnyalta, hanem szerinte az interjúalany felett ítélkezett, őt gúnyolta, igyekezett hitelteleníteni, emberi, politikai mivoltában támadni, leplezetlenül, büszkén sérteni. – A 444.hu harcra lépett ellenünk. Joga van hozzá. Harcának célja, hogy politikai károkat okozzon nekünk, eszköze személyünk és tevékenységünk minősítése – írta, hozzátéve, hogy ők ezt az írást hazugnak, emberi becsületet sértőnek, megalázó szándékúnak, rosszindulatúnak, hatásvadásznak tartják. Az újságíró szerintük becstelen firkász, a lapja pedig szennylap. Azt is kijelentette, hogy a lap a politikai ellenfelük, amely amellett kampányol, hogy Gyurcsány Ferenc tűnjön el a közéletből, lehetőség szerint a DK-val együtt.
Posztjában a pártelnök azt is kifejtette, hogy a szólásszabadság szent és sérthetetlen, de ha valaki a szólás szabadságával élve sérti más ember méltóságát, becsületét, ha igaztalan, súlyosan sértő dolgot állít, mindezt nagy nyilvánosság előtt teszi, az büntetendő cselekmény. A sajtó szerinte a közélet szent teheneinek egyike, legalábbis az szeretne lenni, a kritikát úgy fogja fel, mintha az a kritikus a sajtó szabadságát támadná. Azt is kiemelte, hogy amikor a média politikai kérdésben nyilvánít véleményt, akkor politizál, ezzel politikai szerepet vállal, azaz az adott ügyben politikai szereplő. Ez a közéleti sajtó természetes szerepének része. Ugyanakkor túllép a szerepén, ha kifejezetten azt célozza, hogy az egyik politikai szereplőnek közvetlen kárt okozzon.
A DK elnöke már a napokban közzétett videójában – amelyben bejelentette, hogy a választási eredmények ismeretében sem mond le – nekiment az újságíróknak. Azt bírálta, hogy a kormánytól független sajtó orgánumai úgy kérik számon az ellenzéket, mintha demokrácia lenne. Így az ellenzéki politizálás gyengeségét az ellenzék alkalmatlanságának mutatják be, ennek pedig súlyos következményei vannak. Ráadásul a sajtó szerinte nem elégszik meg az ellenőrzéssel, „hanem valóságos szándékát takargatva közvetlenül pártpolitizál”, szelektálnak a hírek között és szubjektív véleménnyel egészítik ki a beszámolóikat. – Az újságírók és szerkesztők egy része szakmájuk szabályait tiporva propagandistává vált, politikai aktivistaként viselkedik, büntet támogat, jutalmaz – közölte, hozzátéve, hogy a sajtó nagyobb része megszűnt a közélet hiteles tükre lenni, az ellenzéket rombolja és ezzel párhuzamosan Orbán rendszerének fenntartását szolgálja.
Kapcsolódó: