Győrffy Balázs, a Fidesz EP-képviselője a múlt héten ittas állapotban vitába keveredett egy nővel, ami végül tettlegességig fajult. Az ügy miatt a Fidesz kizárta soraiból a politikust, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig eljárást is indított. A hír Győrffy szülőfalujának lakosait is sokkolta, ám többen is úgy nyilatkoztak, hogy valamint belekeverhettek az italába – írja az Index a Blikk alapján.
Mint ismert, a Fidesz kizárta soraiból Győrffy Balázs EP-képviselőt, aki bevallotta, hogy ittas állapotban bántalmazott egy nőt egy fővárosi szórakozóhelyen. A politikus Facebook-bejegyzésben tette közzé a múlt héten, hogy a vita hevében megütötte a nőt. Mindenkitől elnézést kért, az érintettől, a családjától és a politikai közösségtől is, minden tisztségéről lemondott.
Az eset után a Blikk ellátogatott a Veszprém vármegyei Nemesgörzsönybe, ahonnan Győrffy Balázs származik, és ahol egykor polgármester is volt. Rövid úton kiderült, hogy nem fognak rosszat mondani Győrffyről a faluban, mindenki nagyon szereti.
Zoom
Győrffy Balázs az Európai Parlament épületében 2024. július 18-án (fotó: Purger Tamás/MTI)
Egy másik lakos, aki egyben régi ismerőse is a politikusnak, azt mondta: az is lehet, hogy valamit beletettek az italába. „Nagyon jó képességű fiatalember volt, aki itt maradt, és tenni is akart a falujáért, ezért szeretik errefelé az emberek. A naptára reggeltől estig tele volt, imádta ezt a pörgést, nem tudom, mi lesz vele most” – mondta, hozzátéve, hogy Győrffy távozása a közéletből nagy veszteség.
Egy harmadik ember szerint az elmúlt 20 évben a falunapokon sosem látták Győrffyt részegnek. „Ki tudja, mit tettek bele az italába Pesten” – tette hozzá.
Van, aki gyerekkora óta ismeri, őt. „Egy tisztességes, becsületes ember. Hibát követett el, de melyikünk nem hibázik soha? Remélem, hogy ezzel még nem bukott meg végleg” – mondta az illető. Persze akadt olyan is, aki csak annyit válaszolt a lap kérdésére, hogy „Isten malmai lassan őrölnek”.