Lopás miatt kell felelnie annak a 15 éves srácnak, aki alig két hónap alatt károsította meg a sértetteket. A betörések széles palettáján lakókocsi, családi ház és drogéria is szerepelt, de nem riadt vissza attól sem, hogy parkoló autókból lopjon, írja közleményében a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Zoom
A "srác" idén októberben egy nap alatt két lakókocsit rámolt ki. Egyikből laptopot, DJ-pultot, szerszámokat és hangszórót vitt magával, a másikból pedig a technikai eszközökön kívül jelentős összegű pénzt is meglovasított. Több esetben lopott el kerékpárokat ceglédi üzletek elől, de családi házakból és azok udvaráról is folyamatosan elvitte, ami mozdítható volt. Nem válogatott. Ha pénzt talált, akkor persze először azt kaparintotta meg, de nem vetette meg a csirkét, libát, tévét, kamerát vagy a leállított autókban észrevett napszemüveget és szerszámokat sem.
A város egyik drogériájában is visszatérő „vásárló” volt, ahol parfümöket rejtett a ruhájába, és azokkal fizetés nélkül lógott ki az üzletből.
A ceglédi nyomozók tanúkat hallgattak ki, adatokat gyűjtöttek és felvételeket elemeztek, melyek eredményeként azonosították és elfogták a fiatal fiút. A kihallgatására már őrizetbe vétele mellett került sor.
Kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt, így mindennapjait jelenleg egy fővárosi javítóintézetben tölti.