Már a szerdai kormányülésen tárgyalhatják azt a javaslatot, ami január 1-től szinte teljesen betiltaná az úgynevezett harmadik országbeli, azaz nem EU-tagállamból érkező külföldi vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását – írja a 444 nyomán az Index.
Zoom
A lap úgy tudja, hogy
  • Grúzia kivételével egyetlen harmadik országbeli munkavállalónak sem lehet kiadni új munkavállalási engedélyt 2025. január 1-jétől,
  • a meglévő, két évre szóló, egyéves hosszabbítási opcióval kiadott engedélyeknél már az egy évre szóló opciót sem lehet majd érvényesíteni.
A téma már a hétfői parlamenti ülésen is előkerült. Akkor Orbán Viktor miniszterelnök, amellett, hogy leszögezte, jelenleg a magyar vendégmunkás-szabályozás a legszigorúbb Európában, azt mondta Toroczkai Lászlónak:
ha lejár a munkaidejük, akkor el kell hagyniuk az országot (...) Amíg én vagyok a miniszterelnök, addig mindegyik vendégmunkás haza fog menni.
A 444 több forrásától úgy tudja, hogy a szigorításnak olyan politikai okai vannak, hogy a párt támogatóinak visszatetsző, hogy hirtelen nagy tömegben bukkantak fel vendégmunkások.
Adódtak olyanok is, akik a közbiztonságért aggódtak, de olyanok is, akik azt a korábbi ígéretet elevenítették fel, hogy a bevándorlók nem veszik el a magyarok munkáját.
A lap szerint a háttérben gyors lobbizás indult meg azért, hogy a reform 2025. január 1. helyett csak július elsejével lépjen életbe, illetve hogy a Fülöp-szigetek is maradhasson benne a rendszerben.