A napokban valaki vagy valakik úgy gondolták, hogy egy jeles helyre „helyezik ki” a véleményüket. Sajnos ehhez a Budai Tájvédelmi körzet részeként védett Tündér-szikla csúcsát választották helyszínül - közölte Fb-oldalán a Duna-Ipoly Nemzeti Park.
Mint írják, a szikla korábban is célpontja volt ilyen graffiti típusú rongálásoknak, de most úgymond szintet léptek, hiszen több négyzetméternyi élőhelyet tettek tönkre nemcsak esztétikai szempontból: mohák, zuzmók, páfrányok estek áldozatul a kék, sárga és fekete színű festéknek, és valószínűleg egy bennszülött, ritka védett növényfajunk, a budai nyúlfarkfű sem úszhatta meg a színesedést.
A sajátos megjelenésű, karakteres sziklaalakzataink, egyedi sziklaformáink ún. élettelen természeti értékeink közé tartoznak. Ezek egyik legfontosabb sajátossága, hogy az élő természettel szemben nem megújulók, nem megújíthatók. Ennek oka egyrészt, hogy a kialakulásukhoz szükséges idő geológiai időskálán mozog, másrészt a kialakulásuk körülményei sem állnak ma már fenn. Ezért ezúton is fel szeretnénk hívni a figyelmét az ide látogatóknak, hogy természeti értékekben rendkívül gazdag, de egyben rendkívül sérülékeny környezetbe érkeznek, amelyre különös figyelmet kellene fordítani ittlétkor - próbálják elmagyarázni a félnótás elkövetőknek.