Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A beszélgetés fő témáját a Szőlő utcai otthonban történtek adták, melynek során felmerült egy olyan szál, miszerint a bentlakókat egy „Zsolti bácsi” nevű férfi bántalmazhatta, az érintett hangját a televízióban ismerték fel.
Semjén Zsolt az ATV-ben adott interjújában a Szőlő utcai botrányról elmondta, a helyzet az, hogy a vádak nem igazak, hanem lehetetlenek. Kifejtette, hogy életében nem volt gyermekvédelmi intézményben, a Szőlő utcai intézmény közelében sem járt. Hangsúlyozta, hogy az egy fiatalkorúak börtöne. Az ügyben nem érintettek fiatalkorúak, ahogyan kormánytagok sem – tette hozzá Semjén Zsolt.
Elmondta azt is, hogy Juhász Péter Pált életében nem látta. Hangsúlyozta, hogy az ellene felhozott vádak fizikailag és jogilag is képtelenségek. Juhász Péter Pál lányokat futtatott, így ennek az ügynek semmi köze a fiatalokhoz – folytatta a miniszterelnök-helyettes. A bűnös viszony fogalmával kapcsolatban kifejtette, hogy ez a katolikus egyház tanításaival ellentétes szexuális viszonyt jelent.
Az internetes világban rengeteg a pletyka, R. Róbert is onnan szedte az információkat – mondta Semjén Zsolt. Hozzátette, hogy politikai szereplők aktív közreműködésével vált ez témává. Emlékeztetett, hogy Magyar Péter elevenítette fel, hogy Kunstár Béla, a bicskei ügyben gyanúsított férfi kapcsolatban lehet vele, de valójában nem is beszéltek egymással.
Semjén Zsolt szerint egy szervezeten keresztül hívták meg egy napközis táborba előadást tartani. Számos gála fővédnöke volt, miközben ott sem volt jelen, de Kunstár Béla ott volt egy szervezetben. A miniszterelnök-helyettes elmondta, utólag derült ki, hogy olyan papok lettek kitüntetve, akik később pedofíliával buktak le. Hangsúlyozta, hogy nem ismert senkit sem, aki a Szőlő utcában lakott.
Tíz éve volt egy vizsgálat a Szőlő utcában, Juhász Péter Pál a szigorú törvény miatt bukhatott le, amely személyes átvilágítást írt elő – fejtette ki Semjén Zsolt. Hangsúlyozta, hogy semmi köze nincs Juhász Péter Pál kinevezéséhez.
Semjén elmondta, hogy nem készült arra, hogy fel kell szólalnia a parlamentben, így más sem tudott róla, de fajsúlyos kérdésben nyilvánult meg, erkölcsi értelemből fel kellett állnia. Hangsúlyozta: minden politika, de a politika nem minden, ez egy erkölcsi kiállás volt. Erős váddal illették, támadás érte az egész kormányt és államszervezetet, ezt nem lehet elengedni.
Mint mondta, ha a kormány ekkora ügyben lenne bűnös, akkor nem kellene fennmaradnia, sőt az állam szétesése is fennállhat.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a magyar politikában ilyen súlyú vád még nem volt kormánytagokra nézve, az erkölcsi lét alapját támadják meg. Mint mondta, ő a legkeményebb pedofilellenes politika híve, fontosak számára a gyerekek, akik többet érdemelnek. Hozzátette, hogy minél jobb körülményeket teremtenek számukra, és folyamatosan ellenőrzik az életvitelt ellenőrző törvény végrehajtását. A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy ez a legkeményebb szabályozás az Európai Unióban.
Arról is beszélt, hogy az internetes világban újabb elemeket hoznak be, ahol az influenszerek játszanak szerepet abban, hogy a nyilvánosság értesüljön az ügyről. Káncz Csabán keresztül jutott el a politikusokig, majd a parlamentbe az ügy. Semjén szerint álhírt építettek, majd megszerkesztették, és juttatták el a parlamentig.
Úgy véli, a kormány megbuktatására irányuló akció volt ez, külföldi szálakkal, de vizsgálat végén a nemzetbiztonsági bizottság majd dönt erről. Hozzátette, bizonyos országoknak érdeke, hogy a magyar kormány megbukjon, és Magyarország belekerüljön a háborúba. A feljelentések készülnek, a jogi lépések is folyamatban vannak, lesz következmény – tette hozzá. Magyar Péter felszólítását abszurdnak és viccnek nevezte.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a nem merült fel a felfüggesztése. Úgy véli, nincs ügy, ezért nem is beszélt Orbán Viktorral a Szőlő utcai botrányról.
Nyomatékosította, hogy Tuzson Bencénél tények jelentek meg, fiatalkorú sértett nincs az ügyben. Nincs konkrét vád, vádló, forrás, csak ítélet – fogalmazott.
Az interneten a megöléséről értekeznek – mondta Semjén Zsolt. Hozzátette, hogy ezt elviseli, de ha ezt meg lehet tenni minden alap nélkül, akkor beláthatatlan következményei lehetnek, súlyos jogkövetkezményekkel nézhet szembe, aki rágalmaz.
(Index)