A hivatalba lépését követő harmadik napon, pénteken lemondásra kényszerült Moldova mezőgazdasági minisztere, miután kiderült, hogy korábbi állításaival ellentétben mégis tagja volt a Demokrata Pártnak, amelyet egy időben Vladimir Plahotniuc, a nagy összegű banki csalás miatt börtönbüntetésre ítélt üzletember vezetett.
A jelenleg párton kívüli Radu Musteata azután jelentette be lemondását, hogy a moldovai médiában olyan fényképek jelentek meg róla, amelyeken látható volt, amint pártrendezvényeken vett részt, illetve átvette a párttagsági kártyáját.
A közösségi médiafelületén bejelentett döntését azzal indokolta, hogy "így kíván hozzájárulni a kedden hivatalba lépett, fontos és összetett reformok végrehajtása előtt álló új kormány iránt megnyilvánuló közbizalom fenntartásához".
Vasile Tofan miniszterelnök elfogadta a miniszter lemondását.
A Demokrata Párt és akkori vezetője, az ország egyik leggazdagabb emberének tartott Vladimir Plahotniuc korábban nagy politikai befolyással bírt, és meghatározó szerepet játszott a moldovai belpolitikában. Az ellene felmerült vádak szerint azonban 2014-ben főszerepet játszott abban, hogy egymilliárd dollár eltűnt a moldovai bankrendszerből.
Miután a Demokrata Párt nem tudott kormányt alakítani, a 2019-ben megtartott választás után, a politikus külföldre menekült, majd többéves bujkálás után, tavaly szeptemberben a görög hatóságok adták ki Moldovának. Az ellene indított büntetőeljárást idén áprilisban zárták le azzal, hogy 19 éves börtönbüntetésre ítélték.
(MTI)





