Lengyelország felajánlotta, hogy Ukrajnával és az Egyesült Államokkal közösen gyártson rakétákat a Patriot légvédelmi rendszerhez - jelentette be csütörtök késő este washingtoni látogatása során a lengyel védelmi miniszterhelyettes.
Donald Trump amerikai elnök Ankarában, a NATO-csúcstalálkozón jelentette be, hogy az Egyesült Államok engedélyt ad Ukrajnának a Patriot légvédelmi rendszer rakétáinak gyártására, ami jelentős támogatást jelent Kijev számára, amely már régóta igyekezett engedélyt szerezni ilyen védelmi fegyverek gyártására.
Akkor két forrás azt mondta a Reuters brit hírügynökségnek, hogy az új elfogórakétákat valószínűleg Németországban vagy egy másik európai országban fogják gyártani, elkerülendő, hogy azok célponttá váljanak esetleges orosz támadások számára Ukrajnában.
Csütörtökön Magdalena Sobkowiak-Czarnecka lengyel védelmi miniszterhelyettes kijelentette, Varsó felajánlotta, hogy együttműködik Kijevvel és Washingtonnal annak biztosítása érdekében, hogy a gyártás biztonságos helyen történjen.
"A mai napon Lengyelország nevében előterjesztett ajánlatom az amerikai fél által felvetett bizonyos aggályokra reagál" - mondta a lengyel politikus újságíróknak. "Háromoldalú együttműködést javasoltunk, az Egyesült Államok, Ukrajna és Lengyelország részvételével, mert a legfontosabb a gyártási folyamat biztonságának szavatolása egy biztonságos helyen".
Az Egyesült Államok Ankarában azt is bejelentette, hogy karbantartó központot hoz létre Európában a Lockheed Martin amerikai repülőgép- és fegyvergyártó cég fejlett PAC-3 típusú légvédelmi rakétájához, a Patriot-rendszer részeként.
Sobkowiak-Czarnecka elmondta, érveket sorolt fel amellett is, hogy ezt a létesítményt Lengyelországban helyezzék el.
(MTI)





