Haitin egy helyi bűnbanda tagjai megöltek három amerikai keresztény misszionáriust, köztük egy politikus lányát és vejét - jelentette pénteken a Missions in Haiti oklahomai székhelyű keresztény szervezet.
Ben Baker, Missouri állam törvényhozásának republikánus párti képviselője közölte, hogy főállású misszionáriusként Haitin küldetést teljesítő lányát, Natalie Lloydot és vejét, Davy Lloydot - a 2000 óta működő szervezetet alapító házaspár fiát - ölték meg Haitin.
A misszió Facebookon közzétett bejegyzései szerint az amerikai házaspár éppen a templomból indult el, amikor három, bandatagokkal teli teherautó az útjukat állta, majd egy házba - feltehetően a misszió tagjainak szálláshelyére - vitték őket. Davy Lloydot ott megkötözték és megverték, majd távoztak. Ezt követően a helyszínen egy másik banda tűnt fel, amelynek tagjai eddig tisztázatlan okból kézifegyvereikkel tűz alá vették az épületet. A bent lévő házaspár és a misszió egy másik ott tartózkodó tagja még műholdas telefonon fel tudta hívni a szervezet egyik vezetőjét, és tájékoztatták arról, hogy életveszélyben vannak.
A Fehér Ház részvétét fejezte ki a családtagoknak.
A többszörösen természeti katasztrófa sújtotta Haitin Jovenel Moise elnök 2021-es meggyilkolása után süllyedt káoszba. Az országnak azóta csak ügyvivő kormányfője és elnöke van, a parlament nem működik, és a legfelsőbb bíróság is képtelen ellátni a feladatát, mert törvényhozás hiányában nem tudnak kinevezni bírókat. A belpolitikai káosz kialakulása óta a kormány fokozatosan veszíti el az ellenőrzést az állam mind nagyobb része felett, az irányítást pedig fegyveres bandák vették át, elharapózott a törvénytelenség és az erőszak.
Haiti fő nemzetközi repülőtere ezen a héten nyílt meg újra, csaknem három hónappal azután, hogy a bűnbandákhoz köthető, minden korábbinál több áldozatot követelő erőszakhullám miatt lezárták. A főváros nagy részét még mindig a bandák ellenőrzik, Haiti fő tengeri kikötője továbbra sem működik.
(MTI)