Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP) megállapodott csütörtökön, hogy hivatalosan is megkezdi a koalíciós tárgyalásokat - áll a két párt közleményében.
A pártok első körben a költségvetésről tárgyalnának, azzal a céllal, hogy elkerülhessenek egy uniós túlzottdeficit-eljárást az ország milliárdos nagyságrendű költségvetési hiánya miatt.
Herbert Kickl, az FPÖ elnöke kiemelte, hogy "a közös tárgyalásoknak a kezdettől fogva szilárd költségvetési alapokon kell állniuk". Christian Stocker, az ÖVP új ügyvivő elnöke pártja sarkalatos feltételeként említette Oroszország befolyásának elutasítását, az uniós együttműködés, valamint a nyugati liberális, jogállami demokrácia elfogadását.
Stocker szerdán jelentette be, hogy elfogadja az FPÖ elnökének meghívását a koalíciós tárgyalásokra. Az ÖVP tárgyalási delegációját Stocker, az FPÖ-ét Herbert Kickl pártelnök vezeti.
(MTI nyomán)