Áthelyezné Dél-Korea adminisztratív központját Szöulból a 400 ezer lakosú Szedzsongba Li Dzse Mjung, a dél-koreai elnökválasztás legesélyesebb jelöltje – írja az al-Dzsazíra nyomán a Telex. Az ellenzéki politikus azt ígérte, ha nyer a keddi elnökválasztáson, Szedzsongba költöztetni az elnöki irodát, a törvényhozást és még számos közintézményt.
Szedzsong Szöultól 120 kilométernyire délre felszik, és eleve azzal a céllal alapították, hogy egyszer majd az ország fővárosa legyen, ezzel enyhítve a a 26 milliós Szöul zsúfoltságát. A tervet 2003-ban jelentette be Ro Muhjon akkori államfő, de végül az ország adminisztrációs központja Szöulban maradt, mert az alkotmánybíróság döntése szerint alkotmányellenes lett volna a hivatalos szervek elköltöztetése.
Li Dzse Mjung ezért most az ígéri, ha megválasztják a költözés mögé olyan társadalmi konszenzust építeni, hogy ezúttal senki nem fekszik majd keresztbe a költözésnek.