Négy ember, köztük két kínai állampolgár, ellen eljárás indult Kínának történő kémkedés gyanújával Franciaországban - közölte csütörtökön a párizsi ügyészség. Két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyeztek, a másik kettőt pedig rendőri felügyelet alá.
A négy gyanúsítottat szombaton vették őrizetbe Franciaország délnyugati részén azzal a gyanúval, hogy érzékeny katonai adatokat próbáltak Kínába továbbítani.
A vád szerint a két kínai állampolgár azért érkezett Franciaországba, hogy "megszerezze a Starlink hálózat műholdas adatait és létfontosságú, elsősorban katonai egységekből származó adatokat, majd azokat Kínába továbbítsa".
A szerdán indított eljárás a "nemzet alapvető érdekeit sértő információk külföldi hatalomnak, külföldi vagy külföldi ellenőrzés alatt álló vállalatnak vagy szervezetnek vagy azok ügynökeinek történő átadása" miatt indult. Ez a bűncselekmény 15 év börtönbüntetést von maga után.
A francia rendőrség január 30-án kapott értesítést arról, hogy két kínai állampolgár egy délnyugat-franciaországi faluban bérelt Airbnb-nyaralóból műholdas jelek megszerzésén dolgozik.
Az ügyre úgy derült fény, hogy helyi lakosok azt észlelték, hogy rendszeresen megszakad az internetszolgáltatás, amióta egy körülbelül két méter átmérőjű parabolaantennát telepítettek a bérelt nyaraló kertjébe. A bejelentés nyomán végzett házkutatás során a nyomozók "műholdas adatok fogadására alkalmas, parabolaantennákhoz csatlakoztatott számítógépes rendszert" találtak, amelyet lefoglaltak, a házban tartózkodó két kínai állampolgárt pedig őrizetbe vették.
A feljelentést követően a francia Nemzeti Rádiófrekvencia Ügynökség megállapította "a frekvenciák illegális használatát, a rádióberendezések nem megfelelő használatát, a frekvenciák zavarását, az informatikai adatok rögzítésére szolgáló technikai eszközök illegális birtoklását".
A lefoglalt berendezés lehetővé tette "a műholdak lefelé irányuló adatfolyamának illegális lehallgatását, különösen a létfontosságú katonai szervezetek közötti kommunikációt" - közölte az ügyészség.
A két kínai állampolgár vízumkérelmében az áll, hogy mérnökként dolgoznak egy olyan vállalatnál, amely vezeték nélküli kommunikációs berendezések és rendszerek kutatásával és fejlesztésével foglalkozik, és számos szektor számára kínál termékeket, köztük az oktatásban is - írta a vádhatóság. A megjelölt vállalat együttműködik katonai célú projekteket indító egyetemekkel.
Két másik embert is őrizetbe vettek, amikor megjelentek a házban, őket a felszerelés illegális behozatalával gyanúsította meg az ügyészség.
"Az üzletükben egy használt Starlink antennát és egy olyan szerkezetet találtak, amely lehetővé teszi a műholdas vétel kijelzését" - jelezte az ügyészség, hozzátéve, hogy kihallgatásukon elmondták, hogy a két kínai a "Starlink technológiát próbálta megérteni" a segítségükkel.
December közepén a dél-franciaországi Bordeaux mérnöki és mechanikai intézetében dolgozó egyik egyetemi kutatót vádolták meg azzal, hogy Kínának kémkedett úgy, hogy egy kínai delegációt juttatott be tiltott, érzékeny helyekre. Őt később rendőrségi felügyelet mellett szabadlábra helyezték, de "idegen hatalomnak történő információátadás", "idegen hatalommal való együttműködés" és "nemzetvédelmi szempontból fontos zárt helyiségbe vagy területre való behatolásban való közreműködés" címén vádat emeltek ellene.
(MTI)







