A görög parlament megszavazta csütörtökön azt az előterjesztést, amely legalább 10 év börtönbüntetés kiszabását írja elő azon civil szervezetek aktivistáira, akik segítik a migránsok illegális belépését az országba, továbbá korlátozza ezeknek a szervezeteknek az állami finanszírozását.
A törvényt a Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök vezette Új Demokrácia jobbközép kormánypárt képviselőinek szavazataival fogadták el, míg az összes baloldali ellenzéki párt ellene szavazott.
Az új jogszabály értelmében legalább 10 év börtönbüntetést és minimum 50 ezer euró pénzbírságot kell kiszabni minden olyan személyre, aki "nyereségszerzés céljából, hivatásból vagy civil szervezet (NGO) tagjaként" segíti a migránsok illegális belépését Görögország területére.
Thánosz Plevrísz bevándorlásügyi miniszter a szavazás előtti vitában hangsúlyozta, hogy súlyosabb büntetést kapnak azok, akik bejegyzett civil szervezet tagjaként csempészek be migránsokat az országba.
A reform továbbá előírja, hogy ha egy civil szervezet valamely tagját vád alá helyezik migránsok bejutásának elősegítése miatt, az állam már az ítélet előtt jogosult eltávolítani az érintett civil szervezetet a bevándorlásügyi minisztérium NGO-nyilvántartásából, márpedig ez elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy ezek a civil csoportok bármilyen tevékenységet folytathassanak Görögország területén.
Az új jogszabály a kormányzati támogatás felső határát is meghatározza a civil szervezetek számára, eszerint működési költségvetésüknek legfeljebb a 30 százaléka lehet állami forrás. A törvény ugyanakkor számos intézkedést tartalmaz a legális bevándorlás növelésére is, tekintettel a jelentős munkaerőhiányra a turizmus, a mezőgazdaság és az építőipar területén.
A törvényt három héttel azután fogadták el, hogy a görögországi Leszbosz sziget bírósága felmentette az Emergency Rescue Center International (ERCI) elnevezésű civil szervezet 24 aktivistáját, akik ellen hét éve embercsempészet és bűnszervezet létrehozása címén emeltek ki.
A baloldali ellenzéki pártok a most elfogadott jogszabályt úgy kommentálták, hogy a kormány "ultrakonzervatív dogmát" vezet be a bevándorlás kérdésében, és a segítségnyújtásra törekvő "civil társadalmat teszi célkeresztbe". Szokratisz Famelosz, a Radikális Baloldal Koalíciójának (Sziriza) elnöke szerint a kormány "Donald Trump amerikai elnök bevándorláspolitikáját követi, amely szabad utat engedett a terrornak és a gyilkosságoknak" az Egyesült Államokban.
(MTI)







