Eddig Iman Helif ellopta a „show-t”, a másik vitatott nőiességű versenyzőről, a tajvani Lin Jü-tingről kevesebb szó esett. A negyeddöntő után azonban ő is reflektorfénybe került.
Zoom
Fotó: Getty Images
Lin az 57 kilós kategória negyeddöntőjében a bolgár Szvetlana Sztanevával bokszolt, s a meccs után kirobbant a botrány. A balkáni bokszoló a kezével X-et formált, edzője, Vaszil Georgiev pedig felemelt egy táblát, nyilván nem a saját, hanem a tanítványa nevében:
XX vagyok. Mentsétek meg a női bokszot!
Az XX egyértelműen a női kromoszómákra utal, mint ahogy az is köztudott, hogy Helifnek és Linnek a férfiakra jellemző Y is van.
Zoom
Fotó: X
De Georgiev továbbment, mint a Hámori Lucát védő magyar sportvezetés, ugyanis a tréner, aki nem örült annak, hogy Sztaneva egyáltalán kiállt a meccsre, újabb vádakat vágott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőinek fejéhez.
Ezt a meccset manipulálták. Nyilvánvaló, hogy Szvetlana győzött, mégis az ellenfelét hozták ki a pontozók győztesnek. Ameddig a NOB támogatását élvezi ez a két versenyző, addig minden módon segítik őket. Elrabolták a győzelmet a tanítványomtól – jelentette ki a tréner, aki szerint odafent eldöntötték, hogy ha a fene fenét eszik, Helifnek és Linnek akkor is meg kell nyernie az aranyérmet.
(Sportal nyomán)