Előkerültek Horst Tappert emléktárgyai a világhírű színész dicső múltjából, azokból az évekből, amikor a nemzetiszocialista párt fegyveres alakulatánál, a Waffen SS-nél szolgált.

A 2008-ban elhunyt német filmszínész egy dobozban őrizte emlékeit a háborús évekből, majd 1971-ben a gyűjteményt egy barátjára bízta, akit még az SS-ből ismert. A tárgyakat az ő hagyatékában fedezte fel egy világháborús relikviákra szakosodott gyűjtő. Azt is megtudta, hogy Horst Tappert a hetvenes évek elejéig gyakran részt vett egykori SS-tagok bajtársi találkozóin - írja a Bild című lap, ott tekinthető meg a fenti kép nagy felbontásban is - pénzért.
A sorozatsztár SS-tagságát az idén leplezte le egy szociológus, aki egy egészen más témában kutatva bukkant Tappert addig ismeretlen múltjának nyomára.
A most előkerült emléktárgyak között van egyebek mellett egy sebesülési szolgálati érdemjel és egy bajonett. Az egyik legérdekesebb darab egy nyakban hordható fémlapocska, Tappert katonai azonosító jegye, úgynevezett dögcédulája, amelyről kikaparták a nemzetiszocialista párt fegyveres szervezetét jelölő két nagy S-betűt. Az SS-jelzést valószínűleg Tappert kaparta le a háború vége felé, hogy ne derüljön ki, hol szolgált, ha esetleg hadifogságba esik.
Zoom
Van a gyűjteményben egy SS-propagandakiadvány is - A felszabadított határvidék (Frei gemachtes Grenzland) című kötet - , amelyet Horst Tappert az egységének parancsnokától kapott ajándékba 1943. március 30-án, tíz nappal azután, hogy haslövést kapott az ukrajnai Harkov térségében. "Bajtársunknak, Tappertnek, mielőbbi gyógyulást kívánva" - írta a könyvbe a szakaszvezető.
Horst Tappert már híres színész volt, amikor megvált SS-es emlékeitől. 1971-ben hat filmet forgatott, két évvel később pedig elkezdődött a Derrick-sorozat, amely világhírűvé tette. A "náci múlt feldolgozása" (azaz a derék hazafiak üldözése és megbélyegzése) is ebben az időszakban volt a legintenzívebb Nyugat-Németországban.
Azt nem tudni, hogy a színész miért vált meg háborús emléktárgyaitól. Nyilvánosan soha nem beszélt SS-tagságáról, és általában sem árult el sokat arról, hogy mi történt vele 16 és 22 éves kora között, vagyis a második világháborúban.
A művész múltjára vonatkozó forrásokat Jörg Becker tárta fel. A szociológus életrajzi kötetet írt a közvélemény-kutatás úttörőjeként számon tartott Elisabeth Noelle-Neumannról, az első német közvélemény-kutató intézet - az allensbachi IfD - alapítójáról, aki a háború után egy színtársulatot vezetett. Ebben kezdő színészként Horst Tappert is dolgozott. Becker ismerte a társulat több tagjának múltját, de Tappertről nem voltak adatai, ezért a második világháborúban harcoló német katonákra vonatkozó iratokat őrző berlini katonai archívumhoz (WASt) fordult.
Zoom
A levéltári források szerint Horst Tappert legkésőbb 1943-tól az SS egyes számú gránátos hadosztályának tagja volt. A ZDF német közszolgálati televízió a leleplezés után úgy döntött, nem tűzi műsorra többé a Derrick-sorozatot (portálunkon ide kattintva nézhet Derrick-filmeket).
A 281 részes krimisorozat első részét 1974-ben mutatta be a ZDF, az utolsó részt pedig 1998-ban. Derricket, a rendőrfelügyelőt végig Horst Tappert alakította. A sorozat ismétlése 2011-ben kezdődött. Legutóbb április 1-jén, a ZDF Neo digitális csatornán sugároztak egy részt. A sorozatot 102 ország tévéi vásárolták meg, ezzel a Derrick a német közszolgálati televízió egyik legsikeresebb exportcikke.
(MTI korrigálva)