Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) vezető vakcinaszakértője azt állítja egy belső levélben, hogy 10 gyermek halála hozható összefüggésbe a Covid-oltásokkal.
Zoom
Vinay Prasad körlevelében azt állította, hogy a feljegyzések újbóli áttekintése során 10 gyermek szívgyulladásos halálát hozták összefüggésbe Covid-vakcinákkal. A feljegyzésben ugyanakkor nem szerepeltek információk arról, hogyan jutottak el a szakértők ehhez a következtetéshez.
Marty Makary, az FDA biztosa a hétvégén a Fox Newsnak adott interjújában azt mondta, az ügynökség nyilvánosságra hozza a koronavírus-oltással kapcsolatos halálesetekre vonatkozó információkat, amelyet elmondása szerint a Biden-adminisztráció nem tett meg – írja az ABC News nyomán az Economx.
Makary szerint ugyanakkor az idősebb beoltottakra jól hatott az oltás, különösen az időskorúakra és a vírusra veszélyeztetettekre.
A lapnak, valamint a közösségi médiaplatformokon is több közegészségügyi szakértő megkérdőjelezte az eredményeket. Többek között Dorit Reiss, a UC Law San Francisco jogprofesszora, aki tanulmányozta az FDA jóváhagyási folyamatát, bírálta Prasadot amiatt, mert egy nem publikált vizsgálat eredményei alapján javasolta a vakcinák jóváhagyásának módosítását.