Október 23-a közeledtével egyre többet hallunk a Rákoskeresztúri Köztemető 301-es parcellájáról, ahol több mint 350 forradalmár és szabadságharcos holtteste nyugszik, akiket a kádári bosszúállás éveiben gyilkoltak meg és kaparták el őket jeltelen gödrökbe. Mellettük, a 300-as parcellában lettek utólag áttemetve azok a kommunisták is, Maléter Pál és társai, akiket a kommunisták egymás közötti marakodása során elvtársaik kivégeztek.

Évről–évre itt tartják a reprezentatív, média által maximálisan feltupírozott megemlékezéseiket és alig hallunk valamit a harcok alatt elesett, közel 3 000 forradalmárról és hősi halott szabadságharcosról, akiknek sírjait a kommunista időkben nagyrészt felszámolták, csupán a Kerepesi temetőben sikerült az utolsó percben megmenteni az enyészettől néhány száz sírt.
Az 1980-as évek közepén, egy szép őszi napon temetői sétára indultam feleségemmel. Ez egy olyan vasárnap volt, ami közel volt a halottak napjához. A szokásosnál valamivel több látogató volt a temetőben, mint máskor. Amikor Klapka György sírjától a Kossuth-mauzóleum felé mentünk, feltűnt, hogy egy áthatolhatatlan orgonasövénnyel körülvett parcella mellett több rendőr sétálgatott és éppen igazoltattak egy, az orgonasövény mögül kibújó idősebb hölgyet.
Kíváncsi voltam, hogy mi lehet az orgonasövénnyel körülzárt terület mögött és a következő vasárnap délelőtt ismét elsétáltunk a temetőbe. A temető teljesen kihalt volt, csupán a távolban dolgozott egy temetői munkás. A sűrű bokrok kötözött bebújva, következő kép tárult elénk. Az egész parcella az enyészet képét mutatta. Derékig érő gaz, kar és comb vastagságú ecetfák, néhány sírkő, néhány kereszt, sok jeltelen sírdomb és 10-15 kiásott sírgödör. Néhány sír körül ki volt irtva a gaz, és a sírokon a legnagyobb megdöbbenésünkre ilyen feliratokat lehetett olvasni:
„Hősi halált halt, 1956. november 8-án. Élt 18 évet.” „Meghalt a hazáért 1956. november 5-én. Élt 22 évet.” „A szabadságért adta életét. Élt 16 évet” - és ezekhez hasonlókatTeljesen ledöbbentünk. Most értettem meg, hogy a halottak napja és a mindenszentek körül miért vigyáztak rendőrök arra, hogy csak a hozzátartozók mehessenek be ebbe a parcellába, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről és miért volt átláthatatlan élő sövénnyel körülvéve ez a parcella. A hatalmon lévő kommunisták nem engedhették meg, hogy az emberek elolvashassanak ilyen és ehhez hasonló feliratokat, amikor „hivatalosan” 1956 piszkos ellenforradalom volt, ahol fasiszták, prostituáltak és gonosztevők gyilkolták az ártatlan kommunistákat.
Néhány év elteltével, 1989-ben, amikor a "rendszerváltás" szelei kezdtek fújdogálni, eszembe jutott a Kerepesi temető élő sövénnyel láthatatlanná tett 21-es parcellája. Elhatároztam, hogy látogathatóvá teszem ezt a parcellát. Felhívást tettem közzé a Hitel című hetilapban, (1989. 7. sz.) ami az akkori ellenzék egyetlen nagy példányszámú lapja volt.
Felhívás
Az 1956-os események hivatalos értékelése bármi legyen, ellenforradalom, forradalom, népfelkelés, az anyagi és emberi veszteségeket tekintve mindenképpen nemzeti tragédia volt. Méltánytalannak tartom, hogy a hatalom által 32 éven át ellenforradalomnak minősített népfelkelés egyik oldalán elesett magyar és szovjet katonák hősként, díszsírhelyen vannak eltemetve, ugyanakkor a másik oldalon elesettek, akiknek száma sokszorosan meghaladja az előbbiek számát, elhanyagolt, gazos parcellában, sokszor jeltelen sírban nyugszanak, vagy már el is tüntették sírhantjukat.
A történelmi igazság megköveteli, amit az emberi jóérzés is diktál, hogy a népfelkelés minden áldozata, a barikád bármely oldalán is esett el, egyforma tisztességgel legyen eltemetve.
Felkérek minden jóérzésű magyart, aki szívügyének tekinti az '56-os hősi halottak sírjainak gondozását, hogy április 8-án, esős idő esetén 15-én, reggel 9 óra órakor a Kerepesi temetőben a Kossuth-mauzóleum előtt találkozzunk, hogy a sírok rendbetételét megkezdhessük.
A mauzóleum gépkocsival is megközelíthető.
Kérek minden gépkocsival érkezőt, hogy ásót, kapát, gereblyét hozzon magával!
Köszönettel,
Szalay Róbert
Ezt követően minden héten önkéntes hazafiak jöttek és megkezdtük az áthatolhatatlan élő sövény kivágását. Az első néhány alkalommal még rendőrségi gépkocsikkal, lépésben haladva köröztek a parcella körül és figyelték tevékenységünket, de szólni már nem mertek. Később odajött a temető igazgatója és megkérdezte, hogy kik vagyunk és mit csinálunk? Bemutatkoztam, majd közöltem, hogy a Pofosz (aminek akkor szervező titkára voltam) és az MDF társadalmi munkásai vagyunk és ezt a parcellát szeretnénk rendbe tenni, ami tudtunkkal nem tilos. Ezt tudomásul véve eltávozott. A következő héten már nem jött rendőrkocsi, csak az igazgató jött oda hozzánk, üdvözölt minket és felajánlotta, hogy a kivágott bokrokat és gazokat, ha kirakjuk az út szélére, azt a temető dolgozóival elviteti. Újabb két hét elteltével odajött és felajánlotta, hogy szívesen ad kölcsön szerszámokat, ha kérünk, hogy ne nekünk keljen azt hozni. Ugyanis eddig mindenki, aki gépkocsival jött, hozta magával a szükséges kerti szerszámokat. Ezután minden alkalommal a kapunál várt előkészítve 20-25 ásó, lapát, csákány, gereblye.
Éreztem, hogy helyezkedik az elvtárs.
Ahogy erősödött az ellenzék, úgy váltak kezesebbé az elvtársak. Mikor kitakarítottuk a parcellát, felajánlotta az igazgató, hogy ad annyi fűmagot, amennyire szükségünk van. Most már minden alkalommal odajött hozzánk, üdvözölt minket és végül felajánlotta, hogy ha elkészülünk a munkával, a köztemető 301-es parcellájához hasonló műkőlapokkal jelölteti meg a sírokat.
Közben egyre több újságíró jött és készített riportokat az ott dolgozókkal. A Magyar Rádió is komoly riporttal ismertette az itt folyó munkát.
Most már az Igazgató minden alkalommal odajött és üdvözölt minket, behívott az irodájába, és amíg az önkéntesek a parcellában dolgoztak, mi a régi nyilvántartások alapján próbáltuk azonosítani az ismert és ismeretlen hősi halottak sírjait. Miután megvoltak a nevek, azt kértem az igazgatótól, hogy a felajánlott műkő lapokra, a nevek fölé vésessen oda egy-egy Kossuth-címert. A következő héten közölte, hogy a legnagyobb bánatára ezt a műkőüzem nem tudja vállalni, mert csak betűket és számokat tudnak a táblákra felvinni.
Időközben létrehoztam az „56-os Kegyeleti Bizottságot” mert az idő sürgetett, ugyanis szerettük volna, ha október 23-ra elkészül a parcella. Arra gondoltunk, ha a gravírozók nem tudják feltenni a kis sírkövekre a Kossuth-címert, akkor mi bronzból öntetjük ki és azt tesszük rá a sírkövekre. Kerestünk is egy kis színesfém öntődét, de az összeg, amiért vállalták volna a 300 címer gyors elkészítését, bizony elég borsos volt. A bizottság nem tudott hirtelenjében ennyi pénzt összeszedni. Ekkor a bizottság egyik tagja, Dunai Sándorné felajánlotta, hogy családi ékszereit beadja a zálogba, hogy a címerek időre elkészülhessenek. Ilyen önzetlen felajánlások születtek azokban a várakozással reményteli hónapokban.
Közben a III. kerületi MDF tagjai egy gyönyörű kopjafát faragtattak és azt helyeztük el a szépen rendbe tett parcella közepén.
1989. október 23-án délután, több száz megemlékező előtt, cserkészek álltak díszőrséget a sírok mellett. Majd elhangzottak a megemlékező beszédek, és a gyertyák és mécsesek meggyújtása után helyezték el az emberek a megemlékezés virágait.
Lélekemelő látvány volt a több száz imbolygó lángocska, ami megvilágította azt a parcellát, amit a kommunisták örök sötétségre és feledésre ítéltek.
Ezt követően, a köztemető 301-es parcellája után, ahol a forradalom után kivégzett áldozatok vannak eltemetve, közismertté vált a 21-es parcella, ahol az októberi és novemberi harcok alatt hősi halált halt forradalmárok alusszák örök álmukat.
Az ún. rendszerváltás, az új kormány megalakulása után, a régi igazgatót leváltották és Ladányi Jenő lett a Temetkezési Intézet új igazgatója, akivel a 21-es parcella és az '56-os Kegyeleti Bizottság kapcsán nagyon jó viszonyba kerültem. Így amikor a Hadtörténeti Intézetből nyugdíjba helyeztek, ő ajánlott fel nekem egy mellékállást. Így lettem az intézet kegyeleti tanácsadója. Ebben a minőségemben jártam be az összes fővárosi temető irodájába és próbáltam a régi anyakönyvekből összeírni azoknak a hősi halottaknak a neveit, akiknek a sírját 90%-ban a 25 év porladási idő után felszámolták. Sikerült is egy-egy emléktáblát elhelyeztetni a temetőben az egykor ott eltemetett forradalmárok neveivel.
Ekkor tudtam meg azt is, hogy miért láttunk mi a 21-es parcellában több kiásott sírt. Az történt ugyanis, hogy 1982-ben, a 25 év „porladási idő” leteltével, felszólították a 21-es parcellában eltemetett halottak fellelhető hozzátartozóit is, hogy a parcella fel lesz számolva, és aki akarja, exhumáltathatja halottját és átvitetheti másik temetőbe. Ekkor, amelyik halottnak volt élő hozzátartozója és pénze, átvitethette halottját másik temetőbe.
Mikor erről a sírfelszámolásról tudomást szereztek a nyugaton élő hozzátartozók, felháborodott kampányt kezdtek a sírok felszámolás ellen. Kádárék ekkor már nem akartak nemzetközi vitába bonyolódni, inkább „lenyelték a békát” és meghagyták a 21-es parcellát, de sűrű bokorral vetették körül, mint az előbb írtam. Miközben minden temetőben felszámolták az 56-os sírokat - ha csak nem váltották meg azt a hozzátartozók -, a 21-es parcella maradt az egyetlen Magyarországon, ahol több száz hős pesti srác sírja megmaradhatott.
Tehát nálunk, a kegyeleti bizottságnál keresték a hozzátartozók, hogy hol is volt eltemetve a fiuk, férjük, apjuk, testvérük.
Közben kis irodám valóságos forradalmi találkozóhellyé lépett elő. Ugyanis az igazgató hallgatólagos jóváhagyásával telefonon nemcsak magyarországi forradalmárokkal, volt rabtársaimmal tartottam a kapcsolatot, hanem az összes külföldi emigráns szervezettel is napi kapcsolatban voltam.
Miután nem csak hazai barátaim hanem az emigrációból hazalátogatók is felkerestek, nekik is megmutattam a temető nevezetes helyeit, főleg azokat, melyek összefüggésben álltak a politikai eseményekkel. Így került sor arra a sétára is, amit Molnár Viktor, a Los Angeles-i „Új Világ” főszerkesztője írt meg lapjában, „Séta a Nemzeti Panteonban” címmel.
Ezt követően, az utóbbi 22 évben, ha egy vidéki, vagy külföldi barátom, vagy harcostársam keresett fel, első dolgom volt, hogy kocsiba ültettem és elvittem a Molnár Viktor által megírt körsétára. Ezek az emberek azután tovább vitték a 21-es parcella hírét és a több ezer főre tehető nemzeti emigráció legtöbb tagja - akiket külföldi útjaimon ismertem meg -, a 21-es parcella kapcsán került ismeretségbe az itthoni nemzeti elkötelezettségű emberekkel ill. szervezetekkel.
Igaz, hogy az elmúlt 22 év rendszerváltást elszabotáló urai, a volt elvtársak és helyezkedők csak a 300-as és 301-es parcellát emlegetik minden médiumban, hiszen itt van eltemetve az öt kommunista is, akikre folyamatosan hivatkoznak és igyekeznek ezeket összemosni a antikommunista és szovjetellenes forradalmárokkal.
De büszke vagyok arra, hogy világszerte ismerik az emberek a 21-es parcellát is, ahol azok forradalmárok vannak eltemetve, akik valóban a forradalom hősei voltak. Közöttük nem találni kommunistát, csak munkásokat, diákokat, igaz magyarokat - köztük Gérecz Attilát, a fiatal költőt -, akik a Vörös Hadsereg és kollaboráns magyar csatlósaik elleni küzdelemben haltak hősi halált.
Remélem, hogy ezt a parcellát egyre többen fogják felkeresni és talán eljön az idő, amikor az iskolai tanmenetekben, ha nem is kötelező, de ajánlott „tanulmányi séta” lesz ez a diákoknak!
Szalay Róbert
történelemtanár
CA-0012 sz. politikai elítélt