A szerző, Nicholas Vinocur őrjöng, amiért az európai sajtó annyira szereti támadni Donald Trumpot, aki republikánus színekben szeretné kormányozni Amerikát, és erre jó esélye is van.

Kaján érzés olvasni a cikket, hiszen egy liberális médium támadja a liberális sajtót. A kaptafa ugyanaz, mint Izrael és a zsidók esetében. A bírálók a „megszállottak”. A világért sem az a baj, hogy Izrael népirtó gyarmattartó, vagy hogy egy zsidó Shakespeare Shylock-mintájára viselkedik. Nem. A baj a bírálat. Pontosabban a bírálat tárgya, mert a liberális/zsidó sajtó bírálni imád. Csak nem önmagát.

De ez most megtörtént az amerikai milliárdos kapcsán, akit - panaszkodik Vincour - azért támadnak Európában, mert az ellenszenves amerikait testesíti meg szemükben. És, tegyük hozzá, Trump olyan kijelentéseiért, amelyek töredékéért nálunk már rasszista szélsőséges lenne bárki. Arról a Trumpról van szó, aki egy híres amerikai tévés műsorvezető nőt „kövér disznónak” nevezett, míg a mexikói migránsokat „erőszaktevőknek” és „bűnözőknek” titulálta.

A Politico cikke egymás után sorolja, mik jelentek meg a közelmúltban Trumpról Európában. Mint például a múlt csütörtöki francia balliberális Libération napilapban, amely első oldalán ezzel a címmel jelentetett meg írását: „Donald Trump – az amerikai lidércnyomás”.

Vajon mit szóljunk mi, amikor azt látjuk, hogy rólunk naponta jelennek meg lejárató cikkek az európai és amerikai sajtóban. Ha Szlovákiáról írnak, az lehet tenisz, erőműsztori, kulturális esemény. Ha Magyarországról, akkor sorjáznak a szélsőjobboldal, antiszemita és egyéb jelzők. Holott éppen Besztercebányának van "szélsőjobboldali, antiszemita és neonáci" kormányzója, a derék Kotleba személyében. Akit a nyugati sajtó olyan gyorsan felejtett el 2013. novemberi megválasztása után, mint amilyen gyorsan Petrás Máriát antiszemitázták le a pórul járt zsidófesztiválózók.

Vinocur cikkében megjelenik a védelem, hogy bezzeg azon Európában irkálnak ilyen dolgokat Trumpról, ahol olyan politikusok vannak a „középjobbon”, mint „a francia Le Pen család”, a brit Nigel Farage vagy az olasz Silvio Berlusconi. Nem aranyos? Le Penék is hirtelen középjobboldalivá szelídültek csak azért, mert Trumpot kell védelmezni.

De ha mindez önmagában jelent volna meg, nem hinnénk, hogy beintettek egy kórusnak, mert hirtelen megijedtek, hogy milyen imázsa lesz majd az USA-nak, ha az egyre népszerűbb Trump lesz az elnöke, és ezért jó előre fehérre kell őt mosni.

Csakhogy nehéz nem konteót szaglászni, ha elolvassuk az Izrael-imádó volt brit „munkáspárti” miniszterelnök és „közel-keleti békeközvetítő” Tony Blair cikkét a tegnapi Observerben. Ahol Blair szinte ugyanazt írja, mint Vinocur. Csupán Le Pen mellé még odateszi Jeremy Corbynt, akitől hideglelést kap Izrael és a nemzetközi zsidóság, ugyanis szeptember 12-én e Munkáspárt őt hirdetheti ki vezetőjeként. Azt a Jeremy Corbynt, akinek már megkezdődött antiszemitára és holokauszttagadók barátjára festése.

Valljuk be, azért van mit élvezni ebben a rohadt világban. Egy „szélsőjobboldali” dumájú amerikai elnök, egy antiszemita brit munkáspárti vezér, netán jövőbeni miniszterelnök és francia elnökként akár Marine Le Pen, akit akkor is antiszemitának fognak nevezni, ha a földteke minden zsidófenekét kinyalja.

Hjalmar Sakk - Kuruc.info