Csak most botlottam bele Bayer Zsolt legújabb írásába. Nem bátorkodtam remélni, hogy ilyen hamar ismét a szájára vesz bennünket, sőt, idézetgyűjteménnyel is meglep szorgos kurucolvasásának eredményeképpen – de hát úgy látszik, nagyon félnek az elvtársak, ha már minden nap tüzelnek. (Előre szólok: ne kérje ki magának, népszabadságosokat és volt KISZ-titkárok gyülekezetét elvégre csak szabad így nevezni.) És jó is, hogy félnek, és jó is, hogy újabb cikket rendeltek a kétévente más lap szekerét toló bértollnoktól. Mert a hatalomvesztés miatti rettegés és a bűneikre való folyamatos rámutatás miatti düh egyre jobban letisztázza a helyzetet: végre láthatóan elválik (hogy Zsoca is értse:) a szar a májtól.
Mert miközben az újabb irományában bennünket, a Likud testvérpártját sorozatos nemzetárulásai miatt elmarasztalókat a komcsikkal próbál összemosni („bizonyítéknak” azt hozva fel, hogy pártjának mindkettő politikai ellenfele, ahogy a sokat sztárolt demokráciákban márpedig elő-előfordul), önkéntelenül azt is hírül adja – mint az érvrendszerből és a motívumokból kitűnik –: lassan a végéhez közeledik a nagy út. Véget ér a kirándulás.
Ne azzal foglalkozzunk most, hogy ki szavazza meg a szóban forgó szocionistákkal karöltve olvasatlanul a lisszaboni diktátumot, korábban meg – ígéretük ellenére – Románia EU-csatlakozását, vagy – nemrégiben – a közös tolvajlásokra „fátylat borító” titoktörvényt; és még sorolhatnánk, de nem érdemes, a vak is látja, mi folyik itt, miközben a rabló kiált tolvajt. Már csak abból is, hogy Libajnai Gordon kompromittáló ölelését („hasonló a hasonlónak örül” – a fasisztaveszély elleni közös harc jegyében) nem kéri ki magának a „hasonló” – pedig mily csábító muníció lett volna Zsotti tollának!
Tehát ne foglalkozzunk azzal, ami nyilvánvaló. Érjük inkább tetten Bayer Zsolt – és általa pártja, melynek szószólója – újabb „fejlődési” szakaszát: a nagy visszatérést. Mert mit is csinál Bayerünk legújabb magyarhírlapos odamondási kísérletében? Amiatt háborog, hogy a Kuruc.info holokamunak merészeli hívni az antimagyar zsidóság bunkósbotját, az ezer sebtől vérző, s emiatt immár hatóságilag is oltalmazott, államvallássá kinevezett holokausztmítoszt, s amiatt háborog, hogy nem átallottunk azon meggyőződésünknek hangot adni, miszerint a pokol felé tart (mára pedig minden bizonnyal meg is érkezett) Raj Tamás SZDSZ-es főrabbi, a szegedi cionista szervezkedés egyik vezéralakja, aki 1986-tól egészen a végéig szolgálta besúgóként Kádár János magyarellenes rendszerét. Miközben főnöke két pofonnal zavarná haza a magyar lakosságot a cigányterrortól védelmező gárdistákat.
Bizony, bizony, mintha ismét a régi Bayert olvasnánk a 168 órában, a Magyar Narancsban, a Kurírban vagy éppen a Népszabadságban, amikor a ma a zsidóbarátságáért ugyancsak általa egekig magasztalt Horthy újratemetése miatt gyalázta a nemzeti érzelmű magyarokat. És nem is mintha – valóban ugyanarról az emberről van szó. Az emberről, aki végre ismét önmaga lehet, olyannyira, hogy bármelyik egykori emeszpés-szadeszos haver cikke is lehetne a szóban forgó, hiszen ugyanazért aggódnak immáron húsz – sőt, hatvan éve – a magukat hol svábnak, hol magyar származásúnak, hol pedig egészen őszintén megnevező firkászok, akik a „magyar” sajtót uralják lassan százötven éve, és soha nem okozott nekik problémát a politikai térfélnek látszólag a két szélén lévő politikai erők lapjai között ingázva osztani az észt.
Véget ér hát lassan a mimikri, végre megint ugyanazért aggódnak ugyanazok, mindenféle mellébeszélés nélkül, fejvesztett dühükben letépve a nemzetiszínű álarcot – s talán az az idő sincs messze, amikor Zsolti pártja ugyanúgy kivonul a parlamenti ülésről a Trianon szó hallatán (ugyanannak az Orbán Viktornak a vezetésével), ahogyan tette 1990. június 4-én, amikor ők is – ahogy ma ismét – ugyanazoktól féltették az országot, mint az az SZDSZ, amellyel együtt indította őket annak idején Soros György, hogy biztosra menjen.
A rossz hír hozóját sosem szeretik; az érintettek pedig az igazság kimondóját sem. Hát ezért vagyunk mi annyira kellemetlenek egyeseknek.
A Raj Tamást pokolba tartó SZDSZ-es rabbinak nevező szerkesztő
 |
Mert miközben az újabb irományában bennünket, a Likud testvérpártját sorozatos nemzetárulásai miatt elmarasztalókat a komcsikkal próbál összemosni („bizonyítéknak” azt hozva fel, hogy pártjának mindkettő politikai ellenfele, ahogy a sokat sztárolt demokráciákban márpedig elő-előfordul), önkéntelenül azt is hírül adja – mint az érvrendszerből és a motívumokból kitűnik –: lassan a végéhez közeledik a nagy út. Véget ér a kirándulás.
Ne azzal foglalkozzunk most, hogy ki szavazza meg a szóban forgó szocionistákkal karöltve olvasatlanul a lisszaboni diktátumot, korábban meg – ígéretük ellenére – Románia EU-csatlakozását, vagy – nemrégiben – a közös tolvajlásokra „fátylat borító” titoktörvényt; és még sorolhatnánk, de nem érdemes, a vak is látja, mi folyik itt, miközben a rabló kiált tolvajt. Már csak abból is, hogy Libajnai Gordon kompromittáló ölelését („hasonló a hasonlónak örül” – a fasisztaveszély elleni közös harc jegyében) nem kéri ki magának a „hasonló” – pedig mily csábító muníció lett volna Zsotti tollának!
Tehát ne foglalkozzunk azzal, ami nyilvánvaló. Érjük inkább tetten Bayer Zsolt – és általa pártja, melynek szószólója – újabb „fejlődési” szakaszát: a nagy visszatérést. Mert mit is csinál Bayerünk legújabb magyarhírlapos odamondási kísérletében? Amiatt háborog, hogy a Kuruc.info holokamunak merészeli hívni az antimagyar zsidóság bunkósbotját, az ezer sebtől vérző, s emiatt immár hatóságilag is oltalmazott, államvallássá kinevezett holokausztmítoszt, s amiatt háborog, hogy nem átallottunk azon meggyőződésünknek hangot adni, miszerint a pokol felé tart (mára pedig minden bizonnyal meg is érkezett) Raj Tamás SZDSZ-es főrabbi, a szegedi cionista szervezkedés egyik vezéralakja, aki 1986-tól egészen a végéig szolgálta besúgóként Kádár János magyarellenes rendszerét. Miközben főnöke két pofonnal zavarná haza a magyar lakosságot a cigányterrortól védelmező gárdistákat.
Bizony, bizony, mintha ismét a régi Bayert olvasnánk a 168 órában, a Magyar Narancsban, a Kurírban vagy éppen a Népszabadságban, amikor a ma a zsidóbarátságáért ugyancsak általa egekig magasztalt Horthy újratemetése miatt gyalázta a nemzeti érzelmű magyarokat. És nem is mintha – valóban ugyanarról az emberről van szó. Az emberről, aki végre ismét önmaga lehet, olyannyira, hogy bármelyik egykori emeszpés-szadeszos haver cikke is lehetne a szóban forgó, hiszen ugyanazért aggódnak immáron húsz – sőt, hatvan éve – a magukat hol svábnak, hol magyar származásúnak, hol pedig egészen őszintén megnevező firkászok, akik a „magyar” sajtót uralják lassan százötven éve, és soha nem okozott nekik problémát a politikai térfélnek látszólag a két szélén lévő politikai erők lapjai között ingázva osztani az észt.
Véget ér hát lassan a mimikri, végre megint ugyanazért aggódnak ugyanazok, mindenféle mellébeszélés nélkül, fejvesztett dühükben letépve a nemzetiszínű álarcot – s talán az az idő sincs messze, amikor Zsolti pártja ugyanúgy kivonul a parlamenti ülésről a Trianon szó hallatán (ugyanannak az Orbán Viktornak a vezetésével), ahogyan tette 1990. június 4-én, amikor ők is – ahogy ma ismét – ugyanazoktól féltették az országot, mint az az SZDSZ, amellyel együtt indította őket annak idején Soros György, hogy biztosra menjen.
A rossz hír hozóját sosem szeretik; az érintettek pedig az igazság kimondóját sem. Hát ezért vagyunk mi annyira kellemetlenek egyeseknek.
A Raj Tamást pokolba tartó SZDSZ-es rabbinak nevező szerkesztő
Kapcsolódó:
