Gyöngyösi Márton

A barikad.hu honlapján a nemzetközi sajtószemlével és egy-egy aktuális írással naponta jelentkező Világunk ma című rovatunk október 9-i kiadásában a Nobel-béke díj odaítélésében is megmutatkozó kettős mércéről írtam. A kitüntetést egy bebörtönzött kínai ellenzéki kapta, amely nem mentes a mögöttes okoktól. Mint például a politikai nyomásgyakorlási kísérlettől.

Írásom terjedelmének e helyt megjelent, annak többszörösét kitevő bírálat „A félreértelmezett keleti nyitás – tényleg a kommunistákat akarja támogatni a Jobbik?” címet kapta. Azt egy több évtizeddel korábban divatos kínai propagandakép élénkítette, amelyen az előtérben három pufajkás fegyveres látható, a középső kezében fegyver helyett Mao piros könyvecskéje.

Kína ma már egy kissé másként fest. Aki például a sanghaji repülőtérre érkezik, azt az expresszvonat óránként 432 km/óra sebességgel röpíti a belvárosba, nem pedig a külföldieket megkopasztó zugtaxisok. Mao szerepét Konfuciusz tanaira épülő nacionalizmus vette át. Kína politikai irányítása egypárti, de piaci rendszere eredményeként az 1,3 milliárdos ország gazdasága három évtizede évente mintegy 10 százalékkal nő, száz és százmilliókat emelve ki a leírhatatlan szegénységből és röpítve őket a középosztályba.

A Jobbik külpolitikájának sarkalatos pontja a keleti nyitás. A paradigmaváltás szükségességét jóval előbb fogalmaztuk meg, mint hogy arra Orbán Viktort a valóság rádöbbentette volna. Kínát illetően véleményünk az, hogy a világ rohamosan emelkedő hatalmával a legjobb kapcsolatok kiépítése nemzeti érdek, nem utolsósorban a magyar cégek segítése, hogy elérjék a gigantikus kínai piacot. Mindezt a két rendszer kölcsönös tiszteletben tartása mellett kívánjuk elérni. Így működik Kína a világ valamennyi országával szemben. Határain kívül pedig sem pufajkában, sem terepszínű ruhában nincs egyetlen, a helyieket a demokrácia móresére tanító katona, aki napjait a bennszülöttek megölésével múlatná.

Ahogyan Kína kormánya és lapjai soha nem bírálják Magyarországot és annak népét, azt rasszistának, antiszemitának, idegengyűlölőnek soha nem nevezve (tud esetleg Geyer ellenpéldát?), ellentétben nyugati „szövetségeseinkkel”, akik naponta többször szólnak belügyeinkbe. Sajtójáról már ne is essék szó.

Geyer szerint cikkemmel „mintha visszarepülnénk az időben, a szocialista testvériség korszakába, amikor az elvtársak egymásnak küldtek üdvözlő üzeneteket, népeik nevében.”

Én is lehetnék vicces és visszakérdezném: vajon a kuruc.info-n megjelent új, mérsékelt hang nem lenne ismerős akár az index.hu-n vagy a hirszerzo.hu-n, amely honlapok még másfél évvel ezelőtt is szinte naponta kommunistázták le Putyint és azokat, akik Oroszországgal akartak építeni normális kapcsolatokat, mint azt a Jobbik is szorgalmazza? Vajon ha Amerikát vagy Izraelt éltettük volna, akkor azért kifogásolt volna bennünket Geyer, hogy nem keletre, hanem nyugatra nyitunk? Ha délre nyitnánk, akkor a majmok, ha északra, a rozmárok miatt kapnánk hasonlóan hosszú ledorongolást? Ami kissé érthetetlen.

A cikk ellenérvei is. Arra a megjegyzésemre például – és a cikkemben végig tényeket írtam, nem értékítéletet -, hogy a norvég Nobel-békedíj bizottság egyszer kitüntethetne egy szaudi ellenzékit (hallottunk egyáltalán a nevükről, kérdeztem?), netán egy izraeli börtönben raboskodó, békésen tiltakozó palesztin „disszidenst”, Geyer azt vágja a fejemhez, hogy az izraeli vezetőkkel együtt Arafat kapott Nobel-díjat. De én kifejezetten a „börtön” szót említettem. Amikor azt írtam, a norvégok, akik a szakadár dalai lámának adományozott Nobel-díj után adhatnának egyszer Nobel-díjat más szakadároknak, mint például a baszkoknak, Geyer azzal támad, hogy a baszk szeparatisták kőkemény komcsik és jobb lenne a katalánokkal példálózni. Érzésem szerint akkor, ha katalán szeparatistákat említettem volna példaként (de említhettem volna skótot, walesit, jurait, québecit), akkor a cikkíró talán azzal jött volna nekem, hogy Katalónia szeparatista mozgalmának fő ereje a Katalán Szocialista Párt, amely testvéri szövetségese a spanyol Szocialista Munkáspárt.

Azt javaslom, hagyjuk meg minden országnak, hogy saját maga, külső beavatkozástól mentesen döntsön, milyen módon kíván boldogulni. Szingapúr jobboldali tekintélyuralmi rendszerrel halmoz sikert sikerre, Kína a sajátjával. Hogy a még mindeddig el nem múlt világválságot miként vészelte át az előbb említett két ország (az első gazdasága az idén várhatóan 13, az utóbbi mintegy 10 százalékkal bővül) és miként a nyugati, azt mindenki döntse el maga. Nálunk, de akár Athénban, Dublinban, vagy New Orleans-ban. És azt is döntse el, hogy ennek mi a fő oka.

Akár azt is, hogy mi a rövid esszém elleni hirtelen támadás fő oka. Ugyanis én nem értem.

Gyöngyösi Márton

Budapest, 2010. október 13.

Kapcsolódó: Olvasónk a "keleti nyitás" kapcsán: Miért kellene szeretnünk a kínai kommunistákat?