 |
Lássuk tehát. Mindenekelőtt szögezzük le: a Hezbollah - magyarul Isten Pártja - nem terrorszervezet, hanem egy hivatalosan elismert, bejegyzett libanoni politikai párt. Igaz, fegyveres ereje is van.
 Méghozzá igen elszánt legények alkotják. |
Ennek legfőbb oka az, hogy a mozgalom az 1982-ben a Libanont ért izraeli katonai támadás idején született meg. Ekkor a zsidó állam hadereje 1973, majd 1978 után immár harmadszor tört be Libanonba, hogy csapást mérjen a Palesztin Felszabadítási Szervezetre. Ám ezúttal nem elégedett meg az ország déli területeinek megszállásával, hanem egészen a fővárosig nyomult előre. A Hezbollah ekkor jött létre azzal a céllal, hogy felvegye a harcot az izraeli megszállókkal szemben és kiűzze őket Libanon földjéről. A mozgalmat síiták alapították, és tagjai is jórészt közülük kerülnek ki, mivel Libanon déli területein, amelyeket a meg-megújuló izraeli támadások majd a megszállás sújtott, a síiták vannak többségben. A Hezbollah kezdetektől fogva arra is törekedett, hogy a háborútól szenvedő lakosság orvosi ellátását és a gyermekek oktatását megszervezze és szociális szükségleteit kielégítse. Mármost hol van itt a terrorizmus? A Hezbollah ugyanis a Libanon földjére lépő, az ENSZ által is agresszornak ítélt izraeli hadsereg ellen harcolt, és soha nem gyilkolt ártatlan embereket.
A világ vezető médiái persze nem verték nagydobra, de a Hezbollah számos alkalommal ítélte el éles szavakkal a terrorizmust. A szervezet jelenlegi vezetője, Haszan Naszralláh a következőket nyilatkozta a Washington Postnak 2006-ban a szeptember 11-i merényletekkel kapcsolatban: "A Világkereskedelmi Központban dolgozó embereknek ugyan mi közük lehetett a Közel-Keleten zajló háborúkhoz? Semmi. Mi tehát élesen elítéljük ezt az akciót, és más hasonló cselekményeket... Nem fogadjuk el Oszama bin Laden módszereit." Az iraki ellenállásról szólva leszögezte: "Teljességgel elfogadhatatlan ártatlan emberek meggyilkolása. Ha az iraki ellenállók felveszik a harcot a megszálló hadsereggel, az természetes. Azonban ha amerikai turistákat, orvosokat, újságírókat elrabolnak és kivégeznek, az semmivel sem igazolható, aljas cselekedet." Az afganisztáni tálibokról pedig azt mondotta, hogy "az az egyik legveszélyesebb jelenség, amellyel az iszlám újjászületésnek számolnia kell."
 Naszralláh és a győzelmet ünneplők. Legyőzték a zsidókat. Többször is. |
A Hezbollah 1985-ben lépett a nyilvánosság elé programjával. Ebben követelték valamennyi megszálló idegen erő távozását Libanonból, a polgárháború során az Izraellel szövetséges falangisták által elkövetett bűncselekmények kivizsgálását és a felelősök megbüntetését, valamint a szabad választásokat. Mindamellett kinyilvánították, hogy véleményük szerint csakis egy iszlám állam lehet képes biztosítani az igazságot és szabadságot és az ország függetlenségét. Kifejezték szolidaritásukat a hazájából elüldözött és megszállás alatt sínylődő palesztin néppel, és elutasították Izrael létének elismerését. A szervezet vezetőiben azonban volt annyi bölcsesség, hogy idővel visszatáncoltak az iszlám állam megteremtését szorgalmazó álláspontjuktól. Erre ugyanis még nem értek meg a feltételek - jelentette ki több alkalommal is Haszan Naszralláh. Éspedig azért nem, mert Libanon fennállása óta számos nép és vallási felekezet hazája, ahol a síiták még ma is a lakosság 41%-át alkotják, de élnek az országban szép számmal /maronita/ keresztények és szunniták is. Az ország politikai berendezkedése a három nagy felekezet közötti kényes egyensúlyon nyugszik: ha bármelyik fél egyeduralomra tör, annak elkerülhetetlenül zűrzavar és polgárháború az eredménye. /Ezt a leckét alaposan megtanulták a libanoniak az 1975 és 1990 között dúló polgárháború során./
De a szervezetnek nem is nagyon maradt volna sem ideje, sem energiája valamiféle iszlám forradalom kirobbantására. Fő céljának ugyanis kezdettől fogva az izraeli megszállók elleni küzdelmet tekintette. 1982 és 2000 között lankadatlan gerillaharcot vívott a Dél-Libanont megszállás alatt tartó izraeli hadsereggel. A hosszú és sok esetben már-már reménytelennek látszó küzdelem azonban meghozta gyümölcsét: 2000 májusában a zsidó állam bejelentette katonái kivonását Dél-Libanonból. Elfogulatlan megfigyelők a lépést a Hezbollah győzelmeként értékelték, ami jelentősen növelte a szervezet népszerűségét Libanonban, s immár nem csak a síiták körében.
 Kiegyensúlyozott férfiak. Stílusos és elszántságot sugalló szalutálás. |
A Libanonba betörő izraeli hadsereg ellen vívott 2006. július-augusztusi háború pedig ismét csak a Hezbollah sikerét hozta! Izrael állam 1948-as megalapítása óta soha még arab fegyveres erő nem volt képes győzelmet aratni a zsidó hadsereggel szemben. S most ez is megtörtént. Az arab világban jelentős történelmi fordulópontként értelmezik ezt az eseményt! A Hezbollah népszerűsége és tekintélye pedig szerte a muszlim világban hallatlanul megnőtt. Nem csoda tehát, ha a síita szervezet a háború után valóságos befolyásának megfelelő szerepet kezdett követelni a libanoni politikai életben. A Hezbollah nemzeti egységkormány felállítását kívánta elérni, de olyat, amelyben szövetségeseivel együtt egyenrangú partnere lehet a legutóbbi választásokon győztes, USA- és nyugatbarát Március 14. Koalíciónak. Mivel a tárgyalások nem vezettek eredményre, a Hezbollah a néphez fordult. Igazi "utcai politizálás" kezdődött: óriási tömeggyűléseket hirdettek, és bejelentették, hogy naponta tüntetnek a belvárosban, a kormányzati negyed közvetlen közelében, mindaddig, amíg a hazug, korrupt, idegen érdekeket kiszolgáló kormány le nem mond. Ismerős, ugye, kedves magyar olvasó? És bizony a tüntetések nap mint nap megismétlődtek, a belvárost elárasztották a lelkes, zászlókat lengető, transzparenseket cipelő emberek, s előfordult olyan nap, hogy a tiltakozók létszáma az egymillió főt is meghaladta! A demonstrálók egy jó része a belvárosban sátrat vert, evett és ivott, miközben a kormányzati épületeket kordonnal zárták körül, és rendőrsorfal védte. Hasonlóan történt minden, mint nálunk a tavalyi év őszén, csak éppen a libanoniak sokkal nagyobb számban vettek részt a tüntetéseken.
2007. január 23-ra a Hezbollah polgári engedetlenséget, országos sztrájkot hirdetett és az utak teljes lezárására hívott fel. Sokan kongatni kezdték a vészharangot és polgárháború kitörését várták erre a napra. A Hezbollah vezette ellenzék hívei ugyanis országszerte az utcára vonultak, ténylegesen lezárták az utakat, autógumikat gyújtottak fel, miközben a kormányoldal hívei is megjelentek a köztereken. A szervezet elment a végsőkig, amíg még elmehetett; innen már csak a véres testvérharc irányába vezetett út. A neoliberális és nyugatbarát Sinoria-kormány ugyanis továbbra sem volt hajlandó sem lemondani, sem pedig az ellenzék részére többletjogokat biztosítani. A Hezbollah visszatáncolt a szakadék széléről, mert világosan felismerte: a polgárháború csakis ellenségeinek, vagyis Amerikának és Izraelnek érdeke, a libanoni nép azonban csak veszíthet vele. De azért a békés tüntetések, ha kevesebb számú részvevővel is, de tovább folytak Bejrút belvárosában, és a tiltakozók sátrai még hónapokon keresztül sem tűntek el.
A belpolitikai patthelyzet a mai napig fennáll. Jól jelzi a két szembenálló oldal közötti feszültséget, hogy a november 24-i határidőig nem tudtak megállapodni az új államfő személyében. Pillanatnyilag amolyan "ex-lex" állapotban van az ország. A polgárháború réme egyelőre nem múlt el. Azonban a Hezbollah és szövetségeseinek radikális fellépése mégis csak meghozta gyümölcsét. Hiszen a Hezbollahot sem háborúval, sem politikai eszközökkel nem sikerült térdre kényszeríteni. Ám Amerika és a cionisták tovább készülődnek: az egész Közel-Keletet uralmuk alá kívánják hajtani. Hogy céljukat elérjék, le kell törni minden ellenállást: le kell számolni a Hezbollah mellett a Hamásszal, az afgán tálibokkal, Iránnal, valamint Szíriával. A nagy összecsapás küszöbön áll…
Budapest, 2007. december 2..
Perge Otto
