2017. szeptember 24., vasárnap, Gellért napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
19:25 Orbán imái meghallgatásra találtak, bár Merkel a vártnál kevesebbel nyert - mélyponton a szocdemek, harmadik erő az AfD18:45 Volt maffiaellenes államügyész: az embercsempészeknek köszönhető, hogy még nem volt merénylet Olaszországban17:51 Megtartják a függetlenségi népszavazást - jelentette ki az iraki kurd elnök17:24 Katalónia-szerte osztják a szavazólapokat a betiltott függetlenségi népszavazásra16:39 Lavrov: nincs értelme lebeszélni az amerikai vezetést arról a hitéről, hogy Oroszország fenyegetést jelent számukra16:16 Várhatóan ma újabb négy év letöltendő Merkellel sújtják a néhai Németországot15:40 Először vehettek részt nők a szaúdi állami ünnepségen15:19 Akkora a pedagógushiány, hogy néhol a magyartanár tartja a fizikaórát is14:30 Ukrajna addig nem kap újabb IMF-pénzt, amíg nem emeli a nyugdíjkorhatárt14:02 A sajtó Izraelben is a német AfD ellen uszít13:39 A többség továbbra is elégedetlen Macronnal, de ismét nő a népszerűsége13:01 Végre felvettük a diplomáciai kapcsolatot Palauval, de jöhetnek az Arab Emírségek sofőrjei és Ecuador ösztöndíjasai is12:25 Brexit-ügyi miniszter: London jórészt tudja, hogy mennyit kell fizetnie az EU-nak11:57 Gyurcsánynak természetes a nemzetárulás: "ne szavazzon, aki nem itt él!"11:38 Japán amerikai rakétavédelmi rendszereket telepítene
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország :: :: Hozzászólások

Gimnázium és három új zsinagóga csak Judapesten - Köves Slomó szerint "most a zsidó zsidók ideje jött el"

Reklám

A politikai baloldal a csökkenő szavazóbázisát egyértelműen a bevándorlói rétegekkel erősíti, a másik oldalon pedig a civilizációs folyamatokat is látva inkább keresik a szövetséget, barátságot Izraellel – fogalmazott az európai változások kapcsán a Figyelőnek adott interjúban az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, aki értékelte Benjámín Netanjáhú látogatását, de kitért arra is, mit csinál jelenleg Szegedi Csanád.

– Sokat hallani az úgynevezett zsidó reneszánszról. Mit takar a kifejezés?
– A rendszerváltozás után hirtelen mindenről szabadon lehetett beszélni. Ennek voltak kellemetlen következményei is, például az antiszemita beszéd elfogadottságának hirtelen, sokkszerű megjelenése, ám összességében mindenképp pozitív változásról beszélhetünk. A magyar zsidóság identitásának megélése szempontjából pedig igen jelentős fejlemény volt ez. A zsidók is elkezdtek foglalkozni a saját származásukkal, családtörténetükkel, hagyományaikkal, kultúrájukkal, vallásuk megélésével. Egy tetszhalott állapotban lévő, túlélő közösség indulhatott el az újjáéledés felé. A legfiatalabbak ma már jóval kevesebb szorongással, szabadabban tudnak azonosulni mindezzel. Jött ezzel együtt egyfajta intézményesülés is. Mára összehasonlíthatatlanul több a lehetőség a vallási életre, az identitás megélésére. Sok más mellett oktatási intézmények, iskolák nyíltak, egyre színesebb a vallási infrastruktúra, a fiatalok számára a közösségi élet és az ismerkedés lehetőségei. Érdemes kitérni arra is, hogy bár az elmúlt harminc évben az antiszemitizmus kérdése rendre előkerült, fogalmazzunk úgy, Magyarországon nincs szükség mindennapi túlélési stratégiára.
– Szemben Nyugat-Európa egyes részeivel. Mennyire súlyos ott a helyzet?
– Ez az elmúlt öt-tíz év igen aggasztó felismerése. Nagy-Britanniában, a Benelux államokban vagy Franciaországban, ahol komolyabb zsidó közösségi jelenlét van, olyan társadalmi változások indultak el és teljesedtek ki, melyek korábban nem tapasztalható módon lehetetlenítik el a vallásos zsidó élet mindennapjait. Egészen megdöbbentő!
– Fogalmazhatunk úgy, hogy az úgynevezett multikulturális társadalom projektjének egyik árnyoldaláról van szó?
– Ezt a jelenséget egyértelműen a civilizációk ütközése okozza. Ez pedig nem kizárólag a zsidó közösségeket sújtja. Csakhogy egy ilyen jellegű konfliktus lényegesen könnyebben csatornázódhat a vallásukat megélő, életformában, megjelenésben is egyértelműen beazonosítható zsidók irányába. Az erőszakos muzulmán fundamentalisták ugyanis célpontokat keresnek, ebből a szempontból pedig kézenfekvő választás a külsőségek révén is könnyen felismerhető zsidó ember, illetve közösség. Amúgy érdekes választóvonal mutatható ki a zsidó közösségen belül is e szomorú jelenség kapcsán. A vallásukat nem megélők számára ez a fajta fundamentalizmus kevésbé megfogható, fenyegető. Ők inkább a hagyományos, mondjuk úgy, huszadik századi gyökerekkel bíró antiszemitizmusról mint veszélyforrásról beszélnek. Míg az identitásukat és hitüket a mindennapokban is megélő zsidó közösségek tagjait ez az újfajta, erőszakos, szélsőséges antiszemitizmus a létfeltételekben is fenyegeti. Ez a fenyegetettség pedig nem a nemzeti történelmi emlékezetnek, a politikai diskurzus színvonalának, a társadalom mentális állapotának a kérdése, hanem a mindennapi fizikai biztonság és komfortérzés húsba vágó problémája.
– Mit kezd ezzel Európa?
– Az a szomorú, hogy az említett országokban nemcsak a muszlim fundamentalizmus jelenti a veszélyforrást, hanem az is jelentős kockázatokat rejt, ahogyan a politikai elit és a többségi társadalom viszonyul ehhez a kérdéshez, illetve ahhoz, amikor egy zsidó közösséget beazonosítható fizikai támadás ér. Sokszor halljuk a holokauszt kapcsán: nem hagyhatjuk, hogy ilyesmi újra megtörténjen, hogy figyelünk majd az árulkodó folyamatokra. Csakhogy Nyugat-Európában a fent említett folyamatokat sokszor mégis bagatellizálják. Vagy más esetekben arra hivatkoznak, hogy csupán egy „ideimportált” közel-keleti konfliktusról van szó, amiben „a zsidók is hibásak”, kvázi provokátorok. Mondok egy példát. Pár éve egy palesztinbarát tüntetés hagyományos pogrommá fajult Párizsban, a zsinagógába bezárkózó, imádkozó zsidókat fenyegették kövekkel és Molotov-koktélokkal a demonstrálók. Erre Francois Hollande államfő annyit mondott: nem hagyják, hogy a föld egy másik térségének konfliktusait ideimportálják. Vagy hogy egy egészen friss, ha nem is európai példát említsek, a napokban visszautasították egy zsinagóga építési engedélyét az ausztrál hatóságok, arra hivatkozva, hogy nem akarnak létrehozni új „célpontokat” a terroristáknak.
– Nem abszurd, hogy a bevándorlást támogatók lényegében olyan térségekből érkezők érdekeit szolgálják, védik, ahol például Izrael államot még az iskolai térképen sem tüntetik fel?
– Van itt egy civilizációs, történelmi folyamat. Az európai civilizáció 1500 éves fejlődési történetével, sok-sok fájdalommal és tragédiával, de mégiscsak eljutott oda, ahol most tart. És aztán van egy egészen eltérő gyökerekkel rendelkező civilizáció, teljesen más társadalmi háttérrel, vallási-kulturális értékrenddel, realitásokkal és az ezekből következő gondolkodásmóddal. A Pew Research és más releváns társadalomkutató intézetek felmérései egészen megdöbbentő adatokkal szolgálnak a tekintetben, hogy az európai muzulmánok hány százaléka tartaná helyesnek a saríja bevezetését a saját országában, mennyien tartják elfogadhatónak a nőkkel szembeni erőszakot vagy tudnak azonosulni öngyilkos merénylők motivációjával. Nincs az a demokráciaexport-koncepció, amely ezt a fajta fundamentalizmust egy-két nemzedék alatt át tudná programozni, felül tudná írni.
– Különös vakság ez.
– Az mindenképp zsákutca, ha az egyetemes emberi szabadságjogokra hivatkozva olyan hangokat hagyunk érvényesülni, melyek olykor éppen az önkiteljesítés szabadságát lehetővé tevő kulturális közeget és annak alapjait támadják. Különösen disszonáns, ha London utcáin a szabadságjogokra hivatkozva éppen a szabadságjogoktól való megfosztást eredményező saríja érdekében lehet agitálni. A diszkrepanciát látva óhatatlanul is India főparancsnokának, Charles James Napiernek a története jut az ember eszébe. Amikor a hindu özvegyégetés, a szati 1851-es betiltását követően „a népi hagyomány tiszteletben tartására” hivatkozva tiltakoztak nála a helyiek, a következő volt a válasza: „Lehet, hogy az özvegyégetés népi szokásotok, de az én népemnek is van egy szokása: jelesül, hogy azokat a férfiakat, akik nőket élve elégetnek, akasztás általi halállal büntetjük. Javaslom, mindahányan a saját nemzeti tradícióink szerint járjunk el. Ti a tieitek szerint, mi pedig a mieink szerint…”
– Mindezek tükrében mi arról a véleménye, hogy Benjámín Netanjáhú magyarországi látogatása környékén a Mazsihisz részéről is inkább aggódtak az Izrael-ellenes erőket is támogató Soros György megbélyegzése miatt, mintsem hogy esetleg támogatásukat fejezték volna ki a zsidó közösségeket deklaráltan megvédő kormány irányában?
– Nekem sem volt rokonszenves az üzletemberrel riogató, indulatkeltő és leegyszerűsítő kormányzati plakátkampány, sőt. Mégis azt gondolom, érdemes óvatosnak lenni, amikor az antiszemitizmus vádjával illetünk egy ilyen jelenséget. Nem hiszem ugyanis, hogy alapjáraton az utca embere Sorosra mint a zsidók kvázi szimbólumára tekintene, sokkal inkább a kapitalista spekulánst látja benne. De ha kiállok a mellett, hogy ez bizony a második világháború előtti időszakot idéző kampány, és kifejezetten zsidóellenes, akkor éppen emiatt vehetik át ezt az egyébként nem feltétlenül magától értetődő értelmezést az erre fogékonyak. Tehát az antiszemitizmus visszaszorítása szempontjából éppen az ellenkező hatást érem el.
– Miért ennyire jellemző mégis ez a hozzáállás?
– A magyar zsidók egy nagy része számára sajnos az egyetlen kapcsolódási pont a zsidósággal az antiszemitizmustól való undor és félelem, ami azt is eredményezi, hogy a zsidóság megélése egyfajta szorongással telt, permanens protestálásban manifesztálódik. Az antiszemitizmus vagy az antiszemita kommunikáció elleni fellépés egyfajta önigazoló lelkiismeret-nyugtatás, amelynek a gyökerei talán abban a – sok esetben – többgenerációs bűntudatban rejlenek, hogy „annak idején miért nem tettünk többet…?”. A „bátor kiállás” nyilvános megjelenítése az említettek mellett a zsidóságtól független általános politikai elégedetlenséggel is keveredik aztán. Ilyenkor olyan emberek is belekavarodnak a protestálásokba, akiknek végképp nagyon kevés kötődésük van a zsidósághoz, de a kialakult kommunikációs helyzetbe óhatatlanul beleszűrik az általános politikai frusztrációkat.
– Ezért sem csatlakoztak ebben most a Mazsihiszhez?
– Egy olyan zsidó, akinek a zsidóság a pozitív identitás mindennapos megélését jelenti, nem tudhatja le az ilyen helyzeteket a permanens sértődöttségből táplálkozó lelkiismeret-nyugtató tiltakozásokkal. Globálisabban, a zsidó közösség létérdekeit szem előtt tartva kell cselekednie. Hiszen a dolgoknak tétje van. Egy az identitását megélő ember számára az antiszemitizmus elleni fellépés nem valamilyen erkölcsi önigazolás, hanem a mindennapok létbiztonságának a kérdése. Az, aki külsőségeiben is megéli identitását, az antiszemita nézetek kézenfekvően adódó, nem teoretikus potenciális áldozata, és mint ilyen, az önigazoló „bátor kiállások” helyett hosszú távú lépésekben gondolkodik. Tényleg úgy gondolták azok, akik szerették volna, talán az Orbán-kormány elleni kiállás érdekében, hogy ha nem valósul meg a Netanjáhú-látogatás, céljukat elérve csökkentették volna a magyarországi antiszemitizmust? Nem azzal szorul vissza jobban ez a jelenség, hogy itt volt négy napig az izraeli kormányfő, Dávid-csillagos zászlók borították be a fővárost, és a magyar miniszterelnök a Kossuth rádióban arról értekezett ország-világ, illetve a saját szavazótábora előtt, hogy példát jelent számára a zsidó állam? Még a közélettel kevésbé foglalkozó tévénéző állampolgár is azt láthatta, hogy a magyar kormány mennyire szívélyesen fogadta Izrael vezetőjét. Ennél erősebb üzenetet nehezen tudnék elképzelni. Óriási mulasztás lett volna ezt kihagyni! Persze, sajnos a felmérések szerint a mai magyar társadalom nagyjából harminc százaléka továbbra is nyitott az antiszemita eszmék irányában, ám ezt nem csak – és nem elsősorban – a tiltakozás és statuálás eszközével lehet visszaszorítani.
– Erre többen azt mondják: persze, az EMIH védi a kormányt, mert fideszes. Ehhez mit szólnak?
– Ilyen alapon Netanjáhú maga is egy Fidesz-kreálmány… Jellemzően úgy gondolom, hogy érvekre és nem a tartalom nélküli megbélyegzésre kell reagálni. Az antiszemitizmus elleni küzdelem szempontjából különösen nem szerencsés, amikor zsidó vallási vezetők gyűlölettel telve szidják egymást a nyilvánosság előtt. Nehezen lehet a következő mondatban a többségi társadalomtól elvárni a megértés és az elfogadás gesztusait.
– Mégis, mintha európai szintű jelenség, változás lenne, immár Magyarországon is, hogy a zsidóság védelmében inkább a jobboldal lép fel. Beszélhetünk fordulatról?
– Nyugat-Európában ez az átrendeződés már le is zajlott. A politikai baloldal a csökkenő szavazóbázisát egyértelműen a bevándorlói rétegekkel erősíti, a másik oldalon pedig a már emlegetett civilizációs folyamatokat is látva inkább keresik a szövetséget, barátságot Izraellel. A liberális baloldal szemében az iszlám fundamentalizmus a fehér ember imperializmusának, a „nacionalista Izraelnek” a felelőssége, így kvázi legitim. A vallásos zsidóság pedig egy letűnt kor anakronisztikus maradványa. A konzervatív jobboldal szemében viszont a judaizmus a keresztény-zsidó morális értékek szellemi fundamentuma, Izrael pedig egy modern mintaképe a tradíció bázisán álló nemzeti öntudat és a modernitás ötvözetének, s mint ilyen, potenciális szövetségese egy értékkereső Európának. Novák Attila történész fogalmazta meg a minap ezt úgy, hogy „most a zsidó zsidók ideje jött el”. Ez mélységesen igaz.
– Mit jelent ez pontosan?
– Karl Kraus és Isaac Deutscher „nem zsidó zsidó” terminológiájának az ellenpontjáról van szó. Deutscher, aki maga is egy hitehagyott fia volt népünknek, úgy gondolta, hogy az „egyetemes emberiséghez a zsidóság megtagadásán keresztül” vezető identitás, amely Spinozát, Freudot, Marxot vagy Trockijt jellemezte, egy legitim „nem zsidó zsidó” öndefiníció. Ennek az önazonosság-tudatnak egy következő deformációja, amikor az identitást már nem is a tagadás általi azonosságtudat, hanem a külvilág általi megbélyegzés kényszeredett elfogadása adja. Amikor a zsidó identitást az antiszemitizmus áldozata szerepéből vezetik le, az antiszemitizmus által történő megbélyegződésre alapozva, mintegy kerülő úton, az „egyetemes emberi jogok” és univerzalisztikus értékek hirdetésében fejezik ki „nem zsidó zsidó” identitásukat. Ennek mintegy ellenpontja a „zsidó zsidó” identitás, amely nem kerülő utakon, hanem a judaizmus értékei mellett explicit módon elkötelezve, azok vallási, kulturális vagy éppen nemzeti értékeit a mindennapokban megélve fejezi ki az elkötelezettséget és az önazonosságot.
– Tehát lényegében visszajutottunk a zsidó reneszánsz gondolatához. Az EMIH konkrétan mit tesz ehhez hozzá?
– Közösségi létünk legfontosabb célkitűzése ennek az úgynevezett zsidó zsidó identitásnak a megerősítése, amelynek az oktatás, a tanítás, az ismeretterjesztés az alapja. Szeptemberben nyílik meg a Maimonidész gimnáziumunk Óbudán, további három zsinagógát tervezünk Budapesten, illetve két központot vidéken: Miskolcon és Debrecenben. E köré építve fontos számunkra a közösségi élet megerősítése, azoknak pedig, akik akár nemzedékek óta elszakadtak a hitüktől, lehetőséget biztosítani a visszatérésre. Mindemellett az ismeretterjesztés, az értékek nem öncélúan magamutogató, de nyílt megélése a legjobb eszköze a társadalmi párbeszéd megerősítésének is. Mindehhez szükség van a mindebből fakadó értékteremtésre, amelyhez gazdasági alapok is kellenek. Az izraeli főrabbi is itt járt nemrég, amihez két esemény is alapot adott: a Talmud magyar fordításának a megjelentetése, valamint egy kóser vágóhíd, baromfi-feldolgozó átadása.
– Részt vesz még a közösség életében az egykori jobbikos Szegedi Csanád is?
– Igen, ugyanakkor az útkeresés persze számára is egy hosszú folyamat. Igyekszik a maga eszközeivel jóvá tenni azt, amit elrontott.



 Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Humoros kép 
Dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2017 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready