Alább olvasható a teljes szöveg.

Politikai pályám elején kampánynyitón való bocskaiban történő megjelenésem miatt voltam náci, az FM-es szakszerű közleményeknek köszönhetően lettem 3 millió hektáros nagybirtokos, eljött az idő: tegnap agresszor lettem.

Egy újabb cím ide, vagy oda, nem sokat számít.

A tett helyszínéről való „elrohanásom“ után bementünk középső lányom iskolájába, mert ezen a hétvégén mi voltunk sorosak (ezt eredeti nyelv használatban azt jelentette: mi következtünk) az iskolai takarítással. Három osztályterem, irodák, folyosó - nem lennék iskolai takarító, de meg kellett csinálni. Padok mögötti zoknik, kesztyűk, váltócipő-pároztatás. Ekkor még mit sem tudtam arról, hogy agresszor lettem (tetszik ez a szó, tegnap egy kommentelőtől tanultam, eddig csak passzív szókincsem része volt). Ennek köszönhetően teljes nyugalommal indultam haza a családdal a szokásos heti útra, ami sajnos ismét csak egy otthoni éjszakai alvást tett lehetővé.

A tavasz, csak úgy ráesett az alföldre, mint ahogy nagy dunna borítja be a kisgyereket. A későn induló tavasz szinte egyszerre borította virágba a fákat, a szilva, cseresznye, alma egymás mellett virágzik, nyílik a repce és az egyébiránt rendesen anyák napjára nyíló orgona első virágai is megjelentek.

Telefonon hív az egyik cimbora: „nagy a gáz, agyrázkódás, elájulás stb…“. A „fenét…“ hitetlenkedem, ismervén az igazságot, hogy attól, ami történt, biztos nem lelték ilyenek ezt a jóravaló korrupcióüldözőt. A feleségem a kocsiban híreket kezd olvasni, majd hív kissé jó kedéllyel a nagy lányom, hogy „elvégre apa mondta, hogy ha leszerel többet fog sportolni, ezek szerint a boksszal kezdi…“

Miután természetem ismerik a családban, mindenki elkönyveli a cikkeket valami áprilisi tréfának, ahogy a nagybirtokosozást és nácizást, csak én aggódom, hogy na, szép kis távozás a porondról…

Anyukám már a „jaj, kisfiam, téged biztos lecsuknak, mit csináltál?“ riadalommal fogad, olyan aggodalommal a tekintetében, ami csak az édesanyák sajátja. Édesapám egy legyintéssel intézi el: „minek köt bele egy Sallaiba…“

Látom, hogy nagy csalódást okoznék neki, ha elmondanám, hogy valójában nem is bántottam, így csak anyukámat nyugtatgatom.

Kevés jó fasírt elfogyasztása után hazaérek, írok egy gyors „így sajnálom, úgy sajnálom“ közleményt, majd megindulunk a „határba“ a gyerekekkel, miközben a feleségemet elhívják egy szüléshez.

Minden napsütés ellenére igazi vízvivilág fogad az akasztógáton, és a rétek mindenhol vízborítottak. Itt vannak a búbos bankák, tömegekben a sárga billegetők, és a barna rétihéják úgy vitorláznak a mező felett, mintha pár hete még nem messze földön lettek volna. Gyermekeim örülnek a bíbiceknek, kisfiam a kocsi tetőablakán kibújva nézi a nyulakat és a már letisztított őzbakokat - bírálunk.

Igazából, a természet nagy mutatványa itt a kevi határban ebben az időben a túzokdürgés. Csejtpusztára megyünk ki, ahol „érdekeltségi körünkbe tartozó“ nyáj legel, ahol kecskéim is vannak, de most Gyoma felé tovább haladva (csak érdekesség: arra, amerre Latorczai házelnök gyerekeskedett, akivel e tájról mindenkor beszélgetünk, ha találkozunk). Itt látjuk meg az első hat dürgő kakast. Sajnos túl közel mentem, így az első pár tyúk felugrik a közelből, amire visszatolatok pár száz métert, és innen kezdjük el nézni a gyerekekkel a kakasokat spektívvel. Mind kérdez, és még legnagyobb lányom is abbahagyja kicsit a telefon bizgerálását, és kézi látcsővel nézi a természet eme pompáját.

A kakasok felcsapják farkukat, kifordítják szárnyaikat, nyakukban lévő légtartályaikat megtöltik levegővel, hátracsapják fejüket, és így egy dominánsan fehér, természetszerűen csodás barnás vörös részekkel tetszelgő hólabdává alakulnak a pusztán. A gyerekek ámulnak, én meg csendben csodálom az elmúlt harminc évemen átívelő varázslatot, a túzokdürgést.

Középiskolás diákként láttam elsőként dürgő kakasokat, addig csak hallottam a magyar puszták eme csodás madaráról. Egy barátommal éveken át próbáltuk filmezni, fotózni, és ő végül meg is csinálta túzok-filmjét. Egy másik cimborám meg szebb fotókat készített, mint én - abból csatolok egyet.

Folyton meg vagyok lepve, amikor azt kérdezik tőlem, mit fogok csinálni itthon. Mi a fenét csinálnék? Élek. Gyerekekkel, nyájakkal, szüleim közelében, nagyszüleim sírja közelében, tisztított bakokkal, dürgő túzokkal, legelésző nyájakkal, upupázó bankákkal: élek. Van aki azt állítja: vége a politikai karrieremnek. Tényleg azt hiszi bárki, hogy ez érdekel? Karrier? Mi a fenét jelent ez a szó? Nekem semmit, az bizonyos. Egy éve jelentettem be a visszavonulást, mert tudtam, hogy ezzel a képmutató, álszent, manipulátor világgal nincs dolgom. Semmi. Hadházy játssza a felrúgott focistát, majd délután már tüntetésen tetszeleg, mert mit számít neki bármi, ha szerepelhet? A politikai közéletet uralják az érték nélküli primadonnák, valós ügyeket nem képviselő exhibicionisták és jól tudom: nem tartozom közéjük, nincs köztük helyem.

De az LMP nem így indult. A istenemre mondom, az LMP-ben egy halom rendes ember van még mindig, akik jót akarnak az országnak és ha a felszínre utat is törnek maguknak a széldettik és hadházyk, ettől még továbbra is egy halom jó ember van ebben a közösségben. Mi tagadás: András távozása óta kissé háttérbe szorítva. Mondjak le? Lépjek ki? Dehogy teszem! Fel sem merül, zárjanak ki, vagy csináljanak amit akarnak, de Hadházy Ákost nem ütöttem meg, és felháborodásom pedig jogos volt, mert hónapok óta fillérekért árulják az LMP-t és annak minden alapelvét.

Tegnap mindenhol lejött: Kassai Dániel fegyelmi tárgyalásán történt az incidens. Mellesleg Ságodi Zoli balatoni visszalépő és Hadházy fegyelmi eljárása is volt. Vajon egyetlen újságíró is megkérdezi Szél Bernadettet, hogy hogy is folyhat fegyelmi eljárás azok ellen, akiket ő úgy kommunikált, hogy „szervezetten“ léptek vissza vele egyeztetve? Érdekel valakit, hogy egy politikus, aki a „lehet más a politika“ feliratot aggasztja magára, hogyan hazudik a szemébe a társadalomnak, amikor a politikai érdeke úgy kívánja?

Egy fertő ez a politika, ahol táplálás híján nem marad meg a tisztesség, és aki a Fidesz mellett szocializálódik politikára, az olyanná is válik, mint a Fidesz, ahogy a Fidesz olyanná vált, mint az MSZMP, vagy MSZP, vagy talán kicsit rosszabbá. Hadházy sem más: hozta magával a fideszes szocalizációt, azt hiszi, itt is megtehet bármit egy elnök. Most meg, kizárás előtt jön a színdarab, hogy legalább a mandátumát megtarthassa valahogy, mert kínos, hogy bejelentette: vissza fogja adni, ha Orbán győz.

Feleségem egyik kertjében tömegesen szokott virágozni a nárcisz, kb. egy hét cúszással, mint a városban, de mára mind elvirágzott. Mire hazaérünk, vacsoraidő, kapkodva kezdek a gyerekek igényeinek kielégítéséhez, van, aki csigalevest (húsleves csigatésztával), van, aki melegszendvicset rendel. Közben a délutáni verbális lincshez képest jönnek az első bátorító üzenetek: "veled vagyunk, tudjuk, hogy csak megjátssza...". Túrkeveiek egy része büszke rám, „így kell ezt, az a csoda, hogy eddig bírtad…“. "Fideszeseknek is kellett volna pár maflás, kár, hogy azt kihagytad..." LMP-ből jönnek az üzenetek: „sokunk nevében tetted“. Egy szegedi támogatónk (szintén nem nagyon Gyurcsány-szimpatizáns): „a francért végzel félmunkát?…“

Egy ideig küldözgetem a „nem is bántottam“ válaszüzeneteket, majd abbahagyom, mert tök mindegy, mi történt, mindenki feje kialakít egy valóságot, amitől eltéríteni nem lehet. Le is teszek róla. Van, akinek a fejében agresszor leszek, van, akinek a fejében szélmalomdöntő, van, akinek a fejében nagybirtokos, van, akinek a fejében karakán kun srác, aki csak úgy osztogatja pofonokat.... Ez az ő fejükben történik, nincs hozzá közöm. Az igazság: mellékes mindenkinek.

Hadházy a fegyelmi eljárása elől egy megjátszott színdarabba menekült, én meg ostoba módon segítettem neki. Dettin, akitől „lehet más a politika“ elvén pár alkalommal számon kértem a közpénzből létrehozott ruhatárát, a százezres fodrászszámlákat, a 20 milliós őt ünneplő nagygyűlést - és sorolhatnám, most már profi politikusként reagál: él a lehetőséggel, hogy távozzak azonnal a közéletből, mert kezdtek kínosak lenni számára is a kérdések, amiket most véletlenül nem Hadházy kérdez, mert ő is megválogatja, hol lásson visszaéléseket. Mikor barátja, Ungár Peti szexuális zaklatási ügye kirobbant tavaly, akkor az „össze kell zárnunk, ne engedjük a támadást“ politikája volt napirenden, most persze más a menüett.

Mókás hely ez a politikai közélet, négy év aktív képviselőség után békével a szívemben térek haza, belátva: nem az énfajtámnak való ez. A túzokok nem hazudnak, a puszta nem képmutató, a rétek nem álszentek. A Berettyó lassú folyással folyik, a barna rétihéják lebegnek a mező felett, a réti fülesbaglyok lidércként imbolyognak, és innen, ahonnan most e sorokat írom, messze van Hadházy, Orbán, Gyurcsány a főváros, és csak a remény van, négy gyermek apjaként: hogy lehet más a politika.

Korábban írtuk: Lehet más a vitakultúra: eszméletvesztéssel végződött az etikai testület ülése az LMP-nél