A 40 ezer forintos Opeltől a 9 millió forintos Fordig tart jelenleg az adóhatóság oldalán a bárki által megvásárolható személyautók kínálata – írja a Vezess.hu, amely áttekintette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által árverésre bocsátott használt autók kínálatát. Jelenleg – mint írják – épp félszáz jármű közül lehet válogatni, amelyeket többnyire adóügybe keveredett polgároktól vagy cégektől foglalt le az állam.
Az online árveréseken legnagyobbrészt személyautókat hirdetnek, de motorokra, kisteherautókra, sőt akár utánfutókra is lehet licitálni. Az induló licitárakat úgy állapítják meg, hogy az egyes autónak megbecsülik a piaci árát a NAV szakértői, amit megfeleznek, majd erről a felezett összegről indul a licit.
Ahhoz, hogy licitálni lehessen, első lépésként a Magyarorszag.hu oldal Ügyfélkapujában kell regisztrálni, majd ezzel az azonosítóval lehet a rövidre szabott idő alatt ajánlatot tenni. Az árverések lezárulása után a NAV másnap 20 óráig hirdet hivatalos végeredményt, a nyertes 8 napon belül köteles megjelenni az illetékes adóigazgatóságnál és rendezni a vételárat. Ha ez nem történik meg, a hatóság értesíti a 2-5. legmagasabb árat kínáló licitálót is, velük – sorrendben – újraindul a verseny. Ha egy nyertes nem fizet, további elektronikus árverésen már nem vehet részt.
Íme néhány autó a kínálatból:
Volkswagen Polo (2005) – induló licitár: 150 000 forint
Jövő márciusig érvényes műszaki vizsgája van ennek az 1,2-es, benzines motorral szerelt VW Polónak, ami nem evidencia az adóhatóság telephelyéről eladásra kínált autók között. Inkább érték. 300 ezer forintos becsérték mellett azonban senki ne várjon csodát, de ki tudja: a fél ár az fele annak, amennyit az értékbecslők mondtak róla.
Ebben az évjáratban, ezzel a motorral a Polo használtpiaci ára jellemzően 400 ezer és egymillió forint között mozog.
Zoom
Citroen C4 (2007) – induló licitár: 300 000 forint
„Korának megfelelő” – olvasható az 1,6- os dízelmotorral szerelt francia kompakt állapotáról szóló rubrikában. Egész tűrhetőnek tűnik a fotókon, de mint minden egyes autónál, itt is természetesen meg kell nézni személyesen az esetleg szimpatikusnak tűnő kocsit. Ez a háromajtós Tatabányán várja, hogy megtetsszen valakinek és licitáljon rá.
Ebben az évjáratban, ezzel a motorral a C4 használtpiaci ára jellemzően 500 ezer és 1,5 millió forint között mozog.
Zoom
Suzuki SX4 (2007) – induló licitár: 350 000 forint
Amit tudni lehet erről az SX4-ről, hogy a szívó, 1,6-os benzines motor van az orrában, és áprilisban járt le a műszakija.
Ebben az évjáratban, ezzel a motorral az SX4 használtpiaci ára jellemzően 800 ezer és 2 millió forint között mozog.
Zoom
Audi A4 Avant Quattro (2004) – induló licitár: 400 000 forint
800 ezer forintra taksálják ennek az egykori álomkombinak az értékét, azóta az 1,9-es TDI motor brandje sem fénylik már annyira. Az adóhatóság kisvárdai telephelyén lehet megnézni, azt írják róla, hogy „a gépjármű beszállítást követően beindítva nem volt”. Feltételezhetően ez a többi járműre is igaz lehet.
Ebben az évjáratban, ezzel a motorral az A4 használtpiaci ára jellemzően 800 ezer és 2,5 millió forint között mozog.
Zoom
Audi A6 Avant (2005) – induló licitár: 750 000 forint
S-Line változat, mutatós felnik, 2,4-es benzines motor, spéci szín és egy érdekesség: ez nem lefoglalt autónak tűnik. Legalábbis erre lehet következtetni abból a pár infóból, amit ír róla a NAV. Trélerrel, útszélről hozták be. Még a kilométeróra-állását sem tüntették fel a 1,5 milliósra értékelt kombinak.
Ebben az évjáratban, Avant kivitelben az A6 használtpiaci ára jellemzően 1,6 és 3 millió forint között mozog, de leginkább dízeleket kínálnak.
Zoom
Ford Focus (2010) – induló licitár: 1 000 000 forint
Jövő szeptemberig érvényes a vizsgája ennek az 1,6-os, dízel Focusnak, amelynek 185 ezer kilométeres futásteljesítményt mutat az órája. Az a benyomása az embernek, hogy gondos gazdája lehetett, adalék ehhez egy ritkán olvasható mondat: „adózó által került beszállításra”. Magyarán beautózott vele a NAV által megbüntetett állampolgár, és leadta.
Ebben az évjáratban, ezzel a motorral a Focus használtpiaci ára jellemzően 1 és 2 millió forint között mozog.
Zoom
Volkswagen Caddy Life (2008) – induló licitár: 1 000 000 forint
Korának megfelelő állapotúnak írják a kívülről korrektnek tűnő Caddyt. A motorja a jól ismert 1,9 TDI, vonóhorgos, és valószínűleg 2020-ban jött be nyugatról, akkor volt az első hazai forgalomba helyezése. Futásteljesítményéről nincs információ, az egyik belső teres fotón az látszik, hogy az üléseken és a kormányon is van huzat.
Ebben az évjáratban, ezzel a motorral kevés Caddy van, a használtpiaci ára jellemzően 2 millió forint körül mozog.
Zoom
Volkswagen Touareg (2005) – induló licitár: 1 250 000 forint
Elég sokat hajtották a 2,5-ös dízel motorját, bő 400 ezer kilométernyi futásteljesítményt mutat a Touareg órája. Máshonnan nézve ez a normális szám egy ilyen SUV-nál 19 éves korára. Viszont azt írják, van vezetett szervizkönyve.
Ebben az évjáratban, ezzel a motorral a Touareg használtpiaci ára jellemzően 1,5 és 3 millió forint között mozog.
Zoom
Lexus IS (2011) – induló licitár: 2 000 000 forint
Végre egy japán, végre valami kevésbé tömegautós modell. 2026 márciusáig érvényes a forgalmija a dízel Lexusnak, amelynek vajszínű kárpit borítja az üléseit. Üzemképesnek írják, állapotát pedig a korának megfelelőnek, ebből következően 4 000 000 forint a becsértéke.
Ebben az évjáratban, ezzel a motorral vadászni kell az IS-re, alig van belőle idehaza, pláne eladó, ezért jellemző árat is nehéz írni.
Zoom
Ford Transit Custom (2018) – induló licitár: 4 500 000 forint
Jelenleg ez a hatéves, dízel, kilencszemélyes és kilencmilliósra becsült értékű kisbusz a legdrágább jármű a NAV által meghirdetettek között. Személyszállító létére átlag alatti, mindössze 67 ezer kilométert mutat a műszere, a vizsgája 2026 áprilisáig érvényes.
Ebben az évjáratban, ezzel a motorral a Transit ára jellemzően 5 és 12 millió forint között mozog.
Zoom
Ezúttal is fontos az apró betűs rész
Fontos külön hangsúlyozni: ajánlott elolvasni a jármű adatlapját a NAV honlapján indulás előtt, ezen három dátum szerepel: az árverés meghirdetése után általában 3-6 héttel kezdődik a verseny, ami három nap alatt le is zajlik. Több jármű személyes megtekintését cseppet nehézkessé teszi, hogy az ország különféle pontjain lévő helyi NAV-kirendeltségeken várják sorsukat.
Az első ránézésre sokszor vonzónak tűnő ár mellett a járművek apró betűs ismertetői olykor kellemetlen meglepetéseket is tartalmazhatnak, ugyanis egynémely jószágnak se forgalmija, se kulcsa, de a kínálatban azért akadnak a piaci ár alatt ígéretesnek tűnő példányok is.
300 milliós bukás
A 24 épp szerdán írt egy Lamborghiniről és Bentley-ről, amelyek szerepeltek a NAV által megvételre kínált autók között. Az adóhatóság 300 milliót bukott az ügyön, miután több luxusautót lefoglalt egy győri adócsaló bandától.
Zoom
A lefoglalással és az értékesítéssel az volt az alapvető gond, hogy az autókat a vádlottak csak bérelték egy német flottakezelő cégtől, az A.B. Dienstleistungs GmbH-tól, amelynek nem volt köze a bűncselekményekhez. A német fél pedig hiába jelezte a magyar hatóságoknak, hogy kérik vissza az autókat, mégis elárverezték azokat.
A német lízingcég perelt, és jogerősen nyert is a NAV ellen a Fővárosi Ítélőtáblán: 233,7 millió forintot és négy évre visszamenőleg késedelmi kamatot ítélt meg a bíróság, azaz mintegy 300 millió forintot kell kifizetnie az adóhatóságnak.