Tizenhat általános és középiskolás gyermek kérdezett a Nemzetközi Űrállómás (ISS) fedélzetén tartózkodó Kapu Tibor kutatóűrhajóstól szerdán a győri Moblilisben, a Széchenyi István Egyetem (SZE), a Mobilis Interaktív Élményközpont, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Csillagközi kapcsolatok napja elnevezésű programján.
A rendezvényen - amelyen mintegy háromszáz gyermek vett részt - tízperces kapcsolat jött létre a Mobilis és az ISS között egy egyesült államokbeli, marylandi földi állomáson keresztül, mivel az ISS akkor haladt el Észak-Amerika felett.
A gyermekek kérdéseire válaszolva Kapu Tibor elmondta, hogy hogyan védekeznek a káros sugárzástól, hogy a felbocsátás előtt inkább izgatott volt, mert csúsztak két hetet, és amikor az indítóálláson voltak már, ott is volt olyan pillanat, amikor 13 másodpercre voltak attól, hogy elnapolják a startot.
Beszélt arról, hogy a felszállás első nyolc és fél perce rendkívül zajos volt, viszont ez után olyan mély csend vette körül a személyzetet, amilyet még nem hallott. Az ISS viszont "kifejezetten nem csendes", mert a gépek folyamatosan mennek.
Úgy folytatta, hogy amikor a technológia már készen áll rá, szívesen csatlakozna egy Mars-expedícióhoz, az űrbe Túró Rudit vinne magával, és álmodott már a családjáról, a személyzetről és a munkájáról is az ISS fedélzetén.
Kitért arra is, hogy reményei szerint az a munka, amit az ISS fedélzetén végez, segítségükre lesz majd azoknak, akik a Földön végzik tudományos munkájukat.
Kapu Tibor meglátása szerint az űrben egyszer lesznek házi macskák, bár ő a kutyáknak jobban örülne, és van az űrállomáson egy-két olyan hely, ahová néhány órára el lehet bújni. Egy idegen civilizációnak pedig a zenét és az ételeket mutatná meg először, mert tapasztalatai szerint e két dolog tudja a legjobban összehozni az embereket is.
A tízperces kapcsolást követően a gyermekek előadásokat hallgathattak meg, és elvégeztek egy kísérletet is a felhajtóerővel kapcsolatban.
(MTI nyomán)