Hagyományos brazil esküvőn mondta ki egymásnak az igent a Demokratikus Koalíció pártigazgatója, Sebián-Petrovszki László és brazil kedvese - immáron férje - Joao Affonso. Sebián-Petrovszki régóta nyíltan vállalja a homoszexualitását, tehát nem azért utaztak a messzi országba, hogy rejtegessék a frigyet, sőt épp ellenkezőleg: büszke arra, hogy párjával immár házasságban él. A dél-amerikai országban ugyanis teljesen törvényesnek számít az azonos neműek közti házasságkötés - írja szokásosan buzisimogató cikkében a Blikk.
Zoom
- Brazíliában a jog is elismeri a melegek házasságát, így ez minden szempontból teljes értékű kapcsolat - mondta a Blikknek a politikus, akit Sao Paulóban ért el a bulvárlap. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Magyarországon is megilletnék őket ugyanezek a jogok. - A magyar kormány még az unió másik államában kötött azonos nemű "házasságot" sem ismeri el, számos per van egyébként ezzel kapcsolatban az uniós bíróság előtt.
Ahogy Sebián-Petrovszki mondta, ő mindig is felvállalta másságát, akkor is, amikor politizálni kezdett, így soha nem titkolták el kapcsolatukat. Három éve van együtt Joaóval, aki egy gyógyszeripari cégnél dolgozik pénzügyi területen.
- Soha egyetlen kritikát sem kaptam emiatt, de mi a DK-nál nem is olyanok vagyunk, hogy bárkinek baja lehetne azért, mert azonos nemű a párja - mondta a politikus.
Zoom
Az esküvő viszont Joao szülőföldjének szokásai szerint zajlott. Nyolcvan főt hívtak meg, a vendégeket caipirinha koktéllal fogadták és szerencsekarkötő volt az ajándék. Maga a szertartás Sao Paulo mellett, egy fáktól ölelt helyszínen zajlott, és el kell ismerni, a legtöbben tényleg csak a filmekben láthatunk ilyen környezetet.
A táncot az ifjú pár nyitotta, utána indult a buli, ahol brazil slágerek is felcsendültek, de persze több volt a mindenki által ismert nemzetközi zene, többek közt Madonna és az Abba számaira ropták a vendégek. Éjfélkor pedig Joao mutatta be DJ-tudását - áradozik a Blikk.
Sebián-Petrovszki "házastársával" az esküvő után hazatér Magyarországra, továbbra is itt élnek majd csakúgy, mint korábban - így mi is fellélegezhetünk, hogy a homofób diktatúra "Pride"-betiltása nem ijesztette el őket sem.