Kamujelöltek tucatjaival csalnák el az időközi választást Tiszaburán, illetve vannak komoly jelöltek is a cigány pártok versenyében: Kis Kuki, Kupak Sanyi, Kis Teknős és Titász néz ránk az óriásplakátról. Vezetőjük szerint „a választók egyötödét egyszerűen megveszik a faluban.”
Három polgármesterjelölt közül ketten bevallották, hogy állítottak kamujelölteket, de egyikük azt mondta, ő csak azért, mert a másik is. Az államigazgatás tehetetlen a csalásokkal szemben - Tiszabura is no-go zóna lesz? – tette fel a kérdést Novák Előd, egyetlen szóért nem kockáztatva újabb ötmilliós bírságot, ezért inkább „kisípolta” a Kövér László által tiltott szakszót.
Novák a videó alatti hozzászólásban ezt is hozzáfűzte:
Ami pedig Tiszaburát illeti, tucatnyi hír címe a Kuruc.infóról az elmúlt évekből a település nevére keresve, ezek jól mutatják a helyzetet:
- Több mint négyszáz méternyi földkábelt lopott el két erőforrás Tiszabura közelében
- "Fiatal nők" raboltak ki egy férfit Tiszaburán - szokásuk szerint hátulról támadtak rá
- "Rejtett erőforrások" ellopták egy templom tetejét Tiszaburán
- Erőforrás-IQ Tiszaburán: magasnyomású mosót (is) loptak, de nem tudták, mi az, ezért szétverték
- Haza sem akarta vinni a cigány a lopott holmit, már útközben kínálgatta a talicskából
- Tiszaburai gyermekszeretet: halálra verte 10 hónapos kislányát
- Tiszabura: a közpénzből kapott fát eladják a fideszes polgármester húgának, az adományruhát eltüzelik a cigányok
- 38 háznál lopták az áramot a Tiszaburán rejtőzködő erőforrások
- "Eltérő kultúra": tömegverekedés volt Tiszaburán
- Tanórán jelentette be a tizenhárom éves cigánylány, hogy szülni fog
- Fejszével támadt az intézkedő halőrökre egy "roma" férfi Tiszaburán
- Meglincselték Tiszaburán a vendégjátékosokat